Állandó programok – az intézményben működö klubok, körök foglalkozásai »

Rácalmáson folytatódik a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny: a népszerű verseny hetedik válogatója a Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI falai között lesz február 25-én, szerdán.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2025/2026-ös tanévben ismét meghirdette a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt. A népzenei versenyen ebben a tanévben 40 intézmény 905 diákja vesz részt Fejér vármegyéből, 205 csoportos és egyéni produkcióval. A fordulók számos helyszínen zajlanak, lehetőség szerint közel a versenyzők lakhelyéhez, a döntők március 9-én és 10-én lesznek Székesfehérváron, az SZKKK Fürdő sori központjában.
A február 25-i válogatón 24 produkció, 104 ifjú népdalénekes és népzenész mutatkozik be a szakmai zsűri – Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus – előtt. A zsűri tagjai nemcsak bírálnak, hanem segítenek a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak abban, hogy az énekes és hangszeres népzenei kincseinket minél hitelesebben tudják elsajátítani és tolmácsolni. A résztvevők a rövid szakmai értékelésen kívül az elért pontszámokról is tájékoztatást kapnak – a döntőbe való továbbjutásra a legmagasabb pontszámot elérőknek lesz lehetőségük, az általános és a művészeti iskolák diákjaiból 50–50% arányban.
A rendezvény sajtónyilvános, a közönség számára a belépés ingyenes.
Szakáll Levente (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): Moldvai dallamok
Mérei Adél (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Fejér vármegyei dalcsokor
Fülemülék (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Sárközi dalcsokor
Dalos pacsirták (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Karikázó – Szinalázás
Énekes madarak (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Libás dalok
Kis pacsirták (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanárok: Fehér Györgyi és Márkusné Igmándi Zita): Párosító dalok
Palkovics Johanna (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Párosító Békés vármegyei dalcsokor
Szalai Botond (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Katonadalok
Telek Emma (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Somogy vármegyei dalcsokor
Proity Dániel (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): Somogyi pásztornóták
Zalka Mirtill (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): Somogyi kanászos
Gyöngyvirágok (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Zala vármegyei népdalcsokor
Fischer Hanna (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Bukovinai dalcsokor
Berkes Emma (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Sárközi dalcsokor
Csicsergő Énekegyüttes (Tinódi Lantos Sebestyén Református Ált. Isk. és AMI, Enyig, felkészítő tanár: Nagy Imola): Sej szombat este kinyitom az ablakot
László Liliána (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Csúfolódók
Vass Teofil (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Katonadalok
Farkas-Zágoni Bori (Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Márkusné Igmándi Zita): Párosító dalok
Orsós-Tóth Aliz (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Németh Irma): Népdalok
Perkátai Rózsák („VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Perkáta, felkészítő tanár: Horváth Dóra): Rábaközi dallamok
Molnár Petra („VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Perkáta, felkészítő tanár: Horváth Dóra): Perkátai népdalcsokor
Kovács Emma („VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Perkáta, felkészítő tanár: Horváth Dóra): Fejér megyei ballada
Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola énekkara (Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola, felkészítő tanárok: Horváth Dóra és Németh Tímea): Fejér megyei gyermekjátékok
Barkóczi Valentin (Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola, felkészítő tanár: Horváth Dóra): Perkátai béres nóták
(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

Utolsó előtti állomására, Bicskére érkezik a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny: a népszerű verseny nyolcadik válogatójának a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskola ad otthont február 26-án, csütörtökön.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2025/2026-ös tanévben ismét meghirdette a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt. A népzenei versenyen ebben a tanévben 40 intézmény 905 diákja vesz részt Fejér vármegyéből, 205 csoportos és egyéni produkcióval. A fordulók számos helyszínen zajlanak, lehetőség szerint közel a versenyzők lakhelyéhez, a döntők március 9-én és 10-én lesznek Székesfehérváron, az SZKKK Fürdő sori központjában.
A február 26-i válogatón 18 produkció, 37 ifjú népdalénekes és népzenész mutatkozik be a szakmai zsűri – Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus – előtt. A zsűri tagjai nemcsak bírálnak, hanem segítenek a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak abban, hogy az énekes és hangszeres népzenei kincseinket minél hitelesebben tudják elsajátítani és tolmácsolni. A résztvevők a rövid szakmai értékelésen kívül az elért pontszámokról is tájékoztatást kapnak – a döntőbe való továbbjutásra a legmagasabb pontszámot elérőknek lesz lehetőségük, az általános és a művészeti iskolák diákjaiból 50–50% arányban.
A rendezvény sajtónyilvános, a közönség számára a belépés ingyenes.
Miklós Anna Bernadett (Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Hinek Tímea): Hajnali népdalcsokor
Madarasi Zoé (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Moldvai lírai dalok
Bicskei Pacsirták (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Rimóci gyermekjáték
Kovács Lili Hanna, Tóth-Borostyán Viktória (Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Fux István): Népdalcsokor a szerelemről
Fridrich Hanna Eszter (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Galga-menti népdalcsokor
Horváth Zádor (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Zoborvidéki ballada
Kurilla Júlia Mária (Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanár: András Orsolya Erzsébet): Szilágysági népdalok
Pintyőkék (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Zalai párosítók
Szári Pacsirták (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Karádi karikázók
Bicskei Betyárok (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő tanár: Szanyi Bettina): Domaházi népdalok
Kurilla Júlia Mária (Martonvásári Beethoven Általános Iskola, felkészítő tanár: Bodóné Polányi Tünde): Buzai katonadalok
Nagy Brigitta (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Marosszéki dalok
Nagy Nina Patrícia (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Gyergyói népdalcsokor
Gallai Panna Sára (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Balatoni dalcsokor
Boros Eszter (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Balatoni dalcsokor
Rideg Lotti (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Kalotaszeg-Gyimesi népdalcsokor
Erdélyi Hanna (Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum, felkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): Kalotaszeg-Gyimesi népdalcsokor
Csuti Dorina (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Kneifel György): Kalotaszegi legényes, csárdás és szapora
(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

Dunajvárosban, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában zárul a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatóinak sora: a népszerű verseny kilencedik válogatója február 27-én, pénteken 14.30-kor kezdődik.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2025/2026-ös tanévben ismét meghirdette a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt. A népzenei versenyen ebben a tanévben 40 intézmény 905 diákja vesz részt Fejér vármegyéből, 205 csoportos és egyéni produkcióval. A fordulók számos helyszínen zajlanak, lehetőség szerint közel a versenyzők lakhelyéhez, a döntők március 9-én és 10-én lesznek Székesfehérváron, az SZKKK Fürdő sori központjában.
A február 27-i válogatón 32 produkció, 317 (!) ifjú népdalénekes és népzenész mutatkozik be a szakmai zsűri – Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus – előtt. A zsűri tagjai nemcsak bírálnak, hanem segítenek a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak abban, hogy az énekes és hangszeres népzenei kincseinket minél hitelesebben tudják elsajátítani és tolmácsolni. A résztvevők a rövid szakmai értékelésen kívül az elért pontszámokról is tájékoztatást kapnak – a döntőbe való továbbjutásra a legmagasabb pontszámot elérőknek lesz lehetőségük, az általános és a művészeti iskolák diákjaiból 50–50% arányban.
A rendezvény sajtónyilvános, a közönség számára a belépés ingyenes.
Takács Bella Hanna (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Németh Irma): Népdalcsokor
Dalos Hatos (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Békés megyei népdalok
Legények (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Szigethy Adrienn): Katonadalok
Dálnoki Tímea (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Németh Irma): Moldvai népdalok
Legénykék (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Szigethy Adrienn): Bács-Bodrogi népdalok
Macskacicók (Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Pásti Tímea): Hévízgyörk gyermekjátékai
Pántlikák (Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Juhász Enikő): Galgamácsai dalok
Pacsirták (Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Juhász Enikő): Torontáli dalok
Kis Csicsergők (Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Juhász Enikő): Tolnai dalok
Cinkék (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Sárpilisi gyerekdalok
Csicsergők (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Vésztői népdalcsokor
Dalos madarak (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Tolnai népdalok
Kis Bianka, Takács Bella Hanna (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Moldvai dalok
Fekete-Farkas Mihály (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Békési népdalcsokor
Schneider Zsófia (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Gelencsér Kinga Virág): Veszprémi dalok
Orsós-Tóth Aliz (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Németh Irma): Népdalok
Szé- Zsi dalosai (Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Ujvári Csilla): Nyárádmenti népdalok
Móriczos leányok (Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Juhász Enikő): Somogyi dalok
Szigetközi nyusztok (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Sarokné Varga Anna): Szigetközi dallamok
Sokoróaljai legények (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, felkészítő tanár: Sarokné Varga Anna): Sokoróaljai mulatozás
Peresztegi Zsófia Noémi (Mezőszentgyörgyi Eötvös Károly Általános Iskola, felkészítő tanár: Ádámné Németh Zsuzsanna): Kalotaszegi népdalcsokor
Gróf Hanna (Mezőszentgyörgyi Eötvös Károly Általános Iskola, felkészítő tanár: Ádámné Németh Zsuzsanna): Széki népdalcsokor
Búzavirágok (Mezőszentgyörgyi Eötvös Károly Általános Iskola, felkészítő tanár: Ádámné Németh Zsuzsanna): Felcsíki népdalcsokor
Kistulipán (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Moldvai népdalok
Kovács Bíborka (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Dunántúli népdalok
Németh Kristóf (Dunaújvárosi Sándor Frigyes AMI, felkészítő tanár: Németh Irma): Népdalcsokor
Nagy Máté Attila (Dunaújvárosi Sándor Frigyes AMI, felkészítő tanár: Németh Irma): Népdalcsokor
Horváth Gréta, Juhász Maja (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Nógrád megyei dudanóták
Tulipán (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Kalotaszegi népdalok
Újvárosi Legények (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Kalotaszegi népdalok
Gerlicék (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Pocsai Mária): Tolnai
(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)