Állandó programok – az intézményben működö klubok, körök foglalkozásai »
Jubilál a Borsófesztivál: június 21-én, szombaton már tizedik alkalommal rendezi meg a közösségi főzőeseményt a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. A szervezők szórakoztató műsorral is készülnek az eseményre, amelyre június 16-ig lehet jelentkezni.
Első alkalommal 2015-ben találkoztak Szárazréten a zöldborsó „hívei”: a borsófesztivál ötletgazdája, a rendezvény sorsát azóta is szívén viselő Szöllősi Istvánné, a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület alelnöke volt. Az első alkalmon még csak néhány család főzött együtt, de a jó hangulatú rendezvény híre gyorsan elterjedt, és évről évre egyre többen jelentkeztek, hogy megmutassák: borsóból bármit is lehet főzni.
10.00 A főzőverseny kezdete
10.00-tól Unyi József muzsikál a főzőknek
13.30 Operett Musical Voices műsora
14.15 Eredményhirdetés
10.00–14.00 A Gaja Környezetvédő Egyesület szolgáltatásai: környezeti és komposztálási tanácsadás, ökológiai lábnyomszámítás, öko játékok, napelemes eszközök.
A gasztroudvarban jobbnál jobb fogások készülnek zöldborsóból a X. Borsófesztiválon, amelynek főzőversenyére június 16-ig lehet nevezni. A szervezők a helyszínen a résztvevők számára biztosítanak zöldborsót, főzőhelyet, tűzifát, sörpadot és asztalt. Minden egyéb kelléket – bográcsot, fűszereket, a kóstoláshoz tányért, evőeszközt – a résztvevőknek kell magukkal hozniuk. A rendezvényen csak fával lehet tüzelni, tilos elektromos és indukciós főzőlapot használni. Az eseményen bármit lehet sütni-főzni zöldborsó felhasználásával, lényeg, hogy az étel a helyszínen készüljön. A főzők számára Unyi József hangulatos aláfestő zenét szolgáltat, az eredményhirdetés előtt pedig az Operett Voices szórakoztatja a jelenlévőket.
A zsűri az első három helyezettet jutalmazza egy-egy serleggel, ezen kívül különdíjat kap a legszebben tálalt, illetve a közönség által legfinomabbnak ítélt étel készítője is.
A Borsófesztiválra nevezési díj nincs, jelentkezni az ötletgazda-szervezőnél, Szöllősi Istvánnénál lehet a +3620/321-8998-as telefonszámon vagy a selyembokor@gmail.com e-mail címen.
Jelentkezési határidő: 2025. június 16., hétfő éjfél
Az esemény támogatója a Fevita Hungary Zrt., a székesfehérvári OBI Áruház, a Fister Gazdabolt és a Damniczki Cukrászda.
Töltsünk együtt egy felejthetetlen napot, tele élményekkel, zenével, játékkal és közösségi hangulattal! Mindenkit várunk egy egész napos családi rendezvényre, ahol minden korosztály talál magának szuper programot!
10.00–11.00 Buborék Együttes – gyerekeknek szóló, vidám zene!
11.00–12.00 Csicsergő/Dúdoló – zenés, mondókás, játékos foglalkozás kicsiknek
13.30–13.45 Fürge Lábak Tánccsoport bemutatója
14.00–14.25 Felicita KTSE táncbemutatója
15.00–15.40 Solti Ádám zenés műsora
16.30–17.30 Don Pedro’z koncert – a hangulat garantált!
18.00–18.40 Ács Fruzsina stand up comedy – nevetésből nem lesz hiány!
️Mobil gokartpálya
Vizes bemutató medence
Kézműves vásár helyi alkotókkal
Ingyenes egészségügyi szűrések
Legyünk együtt, nevessünk, táncoljunk, ünnepeljük meg a nyár kezdetét!
Az esemény ingyenes és sajtónyilvános.