Az idén a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulói közül többen is részesei lesznek a március 15-re készülő ünnepi műsornak: lesz, aki szereplőként jelenik meg benne, más pedig, mint például az ötödik évfolyamot (13. osztályt) végző, grafika szakos Pantyata Dóra a keze munkájával. Több diák alkotása közül ugyanis az ő tervét választották ki az idei ünnepre hívó plakátra.

Legyen friss és fiatalos – ez volt a két fontos, de könnyen teljesíthető „megkötés”, amikor a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium grafika szakos hallgatóit megkérték: tervezzenek plakátot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára. Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy a nemzeti ünnep szelleméhez méltónak is kell lennie az elképzelésnek, de a két dolgot nem volt nehéz összhangba hozni, legalábbis ez látszik azokon a plakátokon, amelyeket a Tóparti szokásos, évi bemutatkozó tárlatán az aulában is kiállítottak. Láthatunk itt például zászlóval a kezében, vagány, motoron megjelenő Kossuthot (Németh Sarolta munkája), egy másik képen pedig, Rumy Friderikától (13. osztály) a Nemzeti Múzeum előtti tömeget, a Nemzeti dalt szavaló Petőfivel – persze nem a szokásos formában: a pixeles figurák a számítógépes játékok világát idézik. Petőfi alakja több plakátterven is megjelenik: az üzletembernek látszó, szürke öltönyös figura például arc nélkül is határozottan felismerhető a tizenkettedikes Horváth Erzsébet tervén, de a tizenegyedikes Tost Luca is a költőben látta azt a jelképes alakot, akivel a legendás dátum leginkább összeforrt. Ocskó-Kü Kata (13. osztály) pedig a nemzeti színeket használta az évszámmal együtt, abból gondolt el térbelinek ható képet, mintha a számok egyenként kiemelkednének a síkból.

A több esélyes terv közül végül Pantyata Dóráéra esett a választás. Az ötödik évfolyamot végző diáklány az ünnep egyik jelképét, a kokárdát választotta a plakátterv alapjának. Eredetileg papírkivágásos technikában gondolkodott, de aztán a számítógép adta lehetőségek magukkal ragadták és számítógépes grafikát készített. A kokárdán meghatározó a piros szín, de ott a fehér és a zöld is, Petőfi alakját és az emblematikus épületek körvonalait is beleálmodta a képbe Dóra, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemre készül és tervező grafikusként képzeli el a jövőjét. Dóra – és a többi 11., 12. és 13. osztályos plakátrajzoló – hetekig dolgozott a terven, rengeteg vázlat készült, alapos felkészülés és komoly odafigyelést igénylő munka után készültek el a művek. A diákokat a 13. osztályosoknál Pető Zsuzsanna Aliz, a tizenkettedikben Csala Sándor, a tizenegyedikben pedi Végvári Beatrix segítette tanácsaival.

A grafika szakosok egy másik projektben is részt vesznek, ebben három nagyobb méretű tabló készül, ugyancsak a forradalom színeire építve: a pirosban a harc, a lázadás, a zöldben a forradalom nagy alakjai jelennek meg, a fehér inkább irodalmi jellegű lesz, a szövegre alapoz szlogenekkel, idézetekkel. Kovács Árpád, Szécsi Katalin Zsuzsanna és Végvári Beatrix dolgozik a diákokkal, akiknek ez a munka komoly kihívást jelent. A tablók ugyanis egyenként 200×140 centiméteres nagyságúak. A méret más gondolkodást, más eszközhasználatot is kíván, egymáshoz is alkalmazkodni kell – mondják a tanárok. Az alapok már készen vannak, a végleges kidolgozás folyamatban, egy-egy felületen 5–6 diák dolgozik. Az alkotás folyamatáról kisfilmek is készülnek, az ezekből összeálló rövid szkeccsek is az ünnepi műsor részét képezik majd március 15-én.

Hajnal Csilla
Fotó: Igari Balázs

Az idén a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulói közül többen is részesei lesznek a március 15-re készülő…

Közzétette: Fehérvári program – 2018. február 13., kedd