Hírek

Vigyázzunk együtt advent szépségére!

2018. december 2.   Fehérvári Programszervező Kft.  

A hétvégén megkezdődött az idei adventi időszak. Számos program és nem utolsó sorban csodás dekorációk várják Székesfehérvár Belvárosában a látogatókat. A Fehérvári Advent színvonalában és látványában sem marad el nagy európai társaitól – mindannyian szeretnénk, ha ezt az európai látványt az egész adventi időszakban megőrizhetnénk.

A feladat azonban nem csupán azoké, akik a díszítő elemek és a programok tervezésében, kivitelezésében és folyamatos felügyeletében részt vesznek. A megőrzés felelőssége elsősorban rajtunk, a városban élőkön múlik. Sajnos, van olyan díszítés, amelyen a virágkötők heteken át dolgoztak, de már az első adventi vasárnapot sem érte meg épségben: már a felállítása utáni éjszakán vandál kezek tönkretették a Városház téren azt a beülőt, amely azzal a céllal épült, hogy ott adventi családi, baráti fotók szülessenek.

Ilyen volt a Tűzvirág Virág- és Ajándékbolt által épített „beülő” az építése után

Ma reggel már ez a látvány fogadta a járókelőket

Mint ezen a telefonos képen is látható, a felelőtlen szülők maguk ültetik fel csemetéiket a dekorációs céllal kihelyezett hintalóra, így mára már a kisvonat körüli dekorációkat is limitálni kellett

Kérjük a belvárosba látogatókat, vigyázzanak az advent ideje alatt kihelyezett dekorációkra, hogy az ünnepi várakozás mindenki számára egyformán örömet szerezhessen! 

Mindent a térfigyelő kamerák sem látnak, ezért amennyiben meghibásodott világítótestet lát, sérült, megrongálódott dísszel, dekorációval találkozik, vagy azt tapasztalja, hogy valaki szándékosan kárt okoz benne, jelezze azt a helyszínen tartózkodó biztonsági őrnek vagy a rendezőknek: titkarsag@fehervariprogram.hu

Segítségüket köszönve kívánunk békés karácsonyi várakozást!