Fesztivált szervez, kiállításmegnyitón közönséget kalauzol, gitározik és énekel, és persze alkot: Falvay Miklós médiaművész vetítései, a nézőket is bevonó fényjátékai évek óta kedvencei a fehérvári közönségnek. Télen hópihék után kapkodtunk és a zenélő pad mellett éltük ki zeneszerző álmainkat, augusztusban pedig egy kirakós játékban „átépíthetjük” egy belvárosi ház falát. A művész meg ott áll majd a közelben, figyel és gyűjti a mosolyokat.  Visszafelé is, meg előre is néztünk az idei programok között a médiaművésszel.

– Másodszor volt a Kortárs Művészeti Fesztivál otthona a Zichy liget. Jó döntés volt „kiköltözni”?

– Én nagyon örülök, hogy a ligetbe került a fesztivál, és a visszajelzésekből azt látom, a résztvevő művészeknek, a Fehérvári Művészek Társasága tagjainak, és a közönségnek is tetszett az ötlet, a megvalósulás is. Az is fontos, hogy ebbe a nagy térbe nagyobb méretű művek kellenek, másfajta megnyilvánulási lehetőséget kaptunk, új technikákat lehet kipróbálni – ez mindig inspiráló, izgalmas egy művész számára. Jó lenne, ha lenne a ligetbeli létnek hagyománya.

– A megnyitó sem a megszokott módon zajlott.

– Sokkal érdekesebb volt ez „tárlatvezetéssel” összekötött séta, mint a hagyományos, „egy ember beszél, a többi meg hallgatja” forma. A ligetnek pont ez a lényege, hogy nagyobb esély van a közönséggel találkozni, mint egy zárt galériában: megszólítjuk egymást, lehet beszélgetni, vitatkozni az alkotásról, amibe séta közben belebotlik a néző. Ez a közvetlenség „leemeli” a posztamensről a művészetet és a művészt magát is, közelebb hozza azokat is, akik eddig távolságot tartottak. A művészet része a hétköznapi életnek, kell, hogy tapintható, megérinthető legyen – a liget ennek kiváló terepe. Van egy történetem: a harmadik osztályos lányom kis barátnője – aki nem tudta, hogy nekem közöm van a fesztiválhoz – az iskolában lelkesen mesélte, hogy hétvégén kint voltak a ligetben és ott milyen érdekes dolgokat látott. Egy kis felfedező el volt varázsolva, megragadták a művek, a művészet. Kell ennél jobb visszajelzés? Szerintem nem.

– A fényjátékoknál is mindig ott van és figyel. Fontosak a reakciók?

– Az élményadás a fontos, jó látni, hogy a gyerek sikongatva ugrál, a felnőtt meg gyerekként játszik azzal, amit te alkottál – ez a jutalom, olyan, mint a taps a színésznek. Szeretem videózni az arcokat, jó később visszanézni, ki mindenki használta azt, amit kitaláltunk, megalkottunk. Kell a visszacsatolás, hogy az ember tudja, értékelik a munkáját, szeretik, amit csinál.

– És mit szeret a művész? Milyen témák vonzzák?

– Bármi lehet inspiráló, történelem, biológia vagy fizika – a világ körülöttünk nagyon érdekes. Számomra az a fontos, hogy legyen egy hívószó, a „csinálj valamit” az kevés, mert a végtelenből lehet válogatni. Kell egy kiindulópont, amitől elindulok, egy téma, amiben elmélyülök, és akkor már jönnek az ötletek, jön az ihlet – és beindul az alkotás folyamata.

– Augusztusra egy 3D-s kirakós játék van készülőben. Honnan jött ez az ötlet?

– Egy épületet kerestünk a Fő utcán, amire lehet valami érdekeset vetíteni. Ez a ház, a Virágórával szemközt, egy eléggé dísztelen épület, a homlokzaton sok a fehér felület. Most ez volt a hívószó: hogyan lehet ezt átalakítani, felbontani, más stílusúvá varázsolni? A játékban a felületet 27 virtuális kockára osztjuk, ezeket a függőleges tengelyük mentén el lehet majd forgatni. Ha valaki jól elrendezi a kockákat, akkor „építhet” egy palotaszerű, sok stukkóval díszített vagy éppen az organikus, szecessziós stílus jegyeit viselő virtuális homlokzatot, de akár az űrkorszakot idéző, geometrikus mintákat is használhat, sőt, Legó elemekből is építkezhet majd a játékos. Április vége óta rajtam kívül két-három ember dolgozik a játékon, most éppen tesztelünk, hogy a technika meglegyen, mire a szoftver, a modellek elkészülnek. Összetett munka, hosszú folyamat, de nagyon érdekes.

Falvay Miklós, Székesfehérvári Királyi Napok