A Kőnél keményebbek című, a székesfehérvári eseményeket és fiatalokat középpontba állító darabbal emlékezett a város az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A finom humorral átszőtt, eredeti dokumentumokra támaszkodó, az ötvenes évek komor hangulatát és a forradalmi napok emelkedettségét, tragikumát is hűen megidéző történetet Matuz János írta és állította színpadra, nagy sikerrel: a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjainak előadását vastapssal köszönte meg a Városház tér ünneplő közönsége október 23-án.
És akkor most arra a lázadásra emlékeznek? – az óvodásforma kisfiú még a főpróba napján kérdezgette édesanyját, aki türelmesen magyarázta a kicsinek a gyerekként befogadható történelmet. Az ünnepnapon, szerdán talán ők is ott álltak a sokaságban a Városház téren, a Hiemer-ház előtt felállított színpad előtt, amelyen idén is a fiatalok voltak a múltidézők. Olyan korúak, mint azok, akik a Matuz János által írt darabban is szerepelnek: a felnőtt korba éppen belépő szakmunkások a főszereplői a Kőnél keményebbek című darabnak, amely talán azzal fogta meg leginkább a nézőket, hogy a fehérvári történéseket, szereplőket állította a középpontba.
A Vadásztölténygyár udvarán söprögettek értelmes munka helyett a fiatalok, akik mind az Olaj utca egyik házában zongorázó gyönyörű Suszter Lilibe (Vörös Janka) szerelmesek. A hithű sztahanovista Podpinka (Szabó Miklós) szorgos besúgóként a Mura utcában lakó rokonát jelentette fel, a budapesti eseményekről hírt hozó bölcsész, Keszei István a Városháza erkélyéről szónokolt a fehérvári tüntetők előtt, akik közül többen aztán majd a Szabó-palotánál, az ávósok sortüzében haltak meg. A darab bemutatta az ötvenes évek diktatúrájának komor, félelemmel és bizalmatlansággal teli hangulatát, miközben a humorral átszőtt jelenetekben láttuk a fiatalos pimaszságot is, ami az események hatására egyszer csak dacos ellenállássá lett: Kiss Jenci (Kovács Bence), Grumpl Józsi (Juhász Áron), Fodor Imi (Vranszki Gergő), az ÁVH börtönét megjárt Batics (Simon Attila), a beszédhibás Csendesi (Nyíri Bálint) és a többiek mind egyként szálltak szembe a rendszert jelképező művezetővel, hogy kiálljanak, ha kell, harcoljanak is a vágyott szabadságért.
A darab egyik különlegessége volt az a jelenet, amelyben a forradalmi követeléseket rap formába fogalmazva hallottuk Hétvári Szabolcs és a Széchenyi „tánckarának” előadásában, a lódenkabátos, nemzeti színű karszalagos „tömeg” igen hatásosan idézte meg a tüntetések hangulatát: „Ami eddig volt, az most véget ér! Véget ér! Véget ér!”. Nem véletlenül csattant fel a taps a jelenet végén a Városház téren: mintha a csoda, amiről a darabban meséltek, megint megtörtént volna. Érdekes volt figyelni a közönség reakcióit az előadás alatt: a figyelem egy percre sem lankadt, a történet minden pillanata újat adott a nézőknek, akik között olyanok is álltak, akik eredetiben is hallhatták a városparancsnok hangját, láthatták Keszei Istvánt, amint a Városháza erkélyéről lelkesíti a tömeget. Erőteljes, különleges, szívhez szóló ünnepi előadást láthattunk a Városház téren, amely – az előadás után hallott beszélgetésekből legalábbis ezt szűrtük le – mindenkit, időst és fiatalt, nézőt és szereplőt egyaránt megérintett.
Az 1956-os forradalom emléke előtt tisztelgő darab előtt ünnepi beszédet mondott a megyei közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián és Fehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András. A megemlékezés a Bazilika emlékkeresztjénél néma koszorúzással, tiszteletadással ért véget szerda kora este.
Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Igari Balázs és Lőrincz Miklós
Videó: Göbölyös Imre
