Hírek

Alakulóban a Kisangyalok kara

2021. október 26.   SZKKK  

A tervek szerint idén is a Kisangyalok karának ünnepi műsora nyitja majd a Fehérvári Adventet a Városház téren november 28-án: az első adventi vasárnapon a város énekelni szerető kisdiákjainak alkalmi kórusában több száz gyermek adja elő a legszebb karácsonyi dalokat, hogy meghitt hangulatot varázsoljanak a belvárosba.

Hat éve, 2015-ben hallhatta először a közönség a Kisangyalok karát, az esemény azóta is népszerű és kihagyhatatlan része a Fehérvári Advent programsorozatának. Tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a közös éneklést, idén talán újra megvalósulhat az első gyertyagyújtást ünnepivé tévő esemény a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) szervezésében.

Az adventi gyerekkar ötlete a Fricsay-díjas Hartyáni Mária énektanártól származik: a városban jól ismert, ma már nyugdíjas zenepedagógus kezdeményezése támogatásra talált, így született meg az alkalmi kórus. A felkészülés során a kórusok saját iskolájukban próbálnak, az első adventi vasárnap előtt pedig nagy, közös próbát tartanak majd.

Az idei kórushoz eddig kilenc iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola, a Zentai Úti Általános Iskola. a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Talentum Református Általános Iskola, a Tóvárosi Általános Iskola és a Hétvezér Általános Iskola csatlakozott. Az iskolai kórusok karnagyai hétfőn tartottak egyeztetést az SZKKK Fürdő sori központjában Juhász Zsófia, az intézmény igazgatójának vezetésével.

A megbeszélés kezdetén Hartyáni Mária hangsúlyozta, hogy ha esetleg mégsem valósulhat meg az esemény, akkor sem vész kárba a próbákba fektetett munka, hiszen az iskolai ünnepségek során előadhatják majd a dalcsokrokat. A program zenei szerkesztője a kezdetektől Cserta Balázs, aki már össze is állította a zenei alapokat, így minden kórus zenével próbálhat a következő hetekben.

Fotó: Lőrincz Miklós