Hírek

Advent fényei a fehérvári belvárosban

2021. november 28.   SZKKK  

Hagyományosan családi mézeskalács-készítő és -díszítő foglalkozással indult a Fehérvári Advent vasárnapi programja, a helyszín ezúttal a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori központi épülete volt. A Városház téren az első gyertya lángjának fellobbanása után felgyúltak a fények a belvárosban, a színpadon zenés műsorok várták a közönséget. Elindult a kisvonat, sokakat vonzott a hópelyhes játék a Varkocs-szobornál és az új vetítés a Zichy ligetnél. Az SZKKK központi épülete ünnepi fényfestésben pompázott sötétedéstől este nyolcig – ez így lesz minden adventi hétvégén.

Már szombaton is sokan sétálgattak a belvárosban, nézelődtek a karácsonyi vásárban. A Püspöki Palota udvarán fél ötkor lobbant fel az első gyertya lángja, a hangulatos kertben a gyerekek közül sokan felültek a rénszarvas „vontatta” szánra, játszottak a nekik készített kirakósokkal, míg a felnőttek a kézművesek gyönyörű portékáit csodálták. A város koszorúján hagyományosan vasárnap este hat órakor gyújtott gyertyát a polgármester, Cser-Palkovics András és a megyés püspök, Spányi Antal, majd a városvezető a Szent István Görög Katolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőszülői hálózatában élő két kisgyermekkel, a 8 éves Horváth Attilával és a 7 éves Kiss Dalmával együtt kapcsolta fel a díszvilágítását – ezzel megnyílt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ által koordinált ünnepváró programsorozat, amely egészen december 24-ig várja vendégeit.

Az adventi színpadon a gyertyagyújtás előtt az Otti Voice & Bass duó adott karácsonyváró kiskoncertet, majd – mivel a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a Kisangyalok kara hagyományos műsorát élvezhesse a közönség – Berki Lilla népdalénekes adott elő két dalt azok közül, amelyeket a gyerekek énekeltek volna. (A kisdiákok produkcióját sem kell teljesen nélkülöznünk: a Fehérvár Televízió a következő hetekben rögzíti a kórusok műsorait, és advent utolsó hetében műsorra is tűzi azt.) Az ünnepi fények felkapcsolása után a színpadon ismét Berki Lilla és Varró János énekelt és muzsikált, majd a Zsebszalma trió vette birtokba a színpadot, akik karácsonyi hangulatú gyermekkoncerttel álltak a közönség elé.

A Fehérvári Advent programjai a következő hetekben folytatódnak, vasárnaponként zenés színpadi műsorok várják a közönséget. December elsején a Városház téren 17.30 órakor nyílik az első ablak az élő adventi naptáron, azaz a Városháza épületén. A Városház téren a karácsonyfa mellett mesebeli kisvonat és a betlehem várja a látogatókat. Ünnepi fények csinosítják a nemrég megújult Bartók Béla teret, meserészleteket fedezhet fel, aki benéz ide! A Varkocs-szobornál a korábbi évekből már sokaknak ismerős hópelyhes játékot lehet kipróbálni, de érdemes egészen a Zichy ligetig sétálni, ahol új, különleges élményt ígérő fényvetítést láthatnak az érdeklődő a három királyok főszereplésével. Megnyílt a Kori Liget is, ami kicsinek, nagynak egyaránt jó kikapcsolódást ígér.

Szeretettel hívjuk-várjuk a vendégeket a Fehérvári Adventre! A részletes programok a www.fehervariprogram.hu/fehervari-advent-2021 oldalon olvashatók, ahol az esetleges változásokról is értesülhetnek.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

,