Hírek

A találkozások, beszélgetések ideje

2021. december 6.   SZKKK  

A második adventi hétvégén hóval lepte meg az időjárás a fehérváriakat. A hó gyorsan elolvadt, helyette csak a köd maradt, mégis sokan jöttek el a belvárosba, hogy találkozzanak az ismerősökkel, barátokkal és beszélgessenek egy jót egy pohárka forralt bor mellett. A színpadon vasárnap az Alba Regia Vegyeskar és a Seres Brothers műsorát hallhatta a közönség, a kézműves foglalkozáson képeslapok készültek, és persze most is zakatolt a kisvonat, a kicsik legnagyobb örömére.

Már szombaton is sokan sétáltak a belvárosban, és vasárnap is legalább annyian jöttek: a Városház tér, a Fő utca megtelt emberekkel, pedig a kellemetlen, bőr alá kúszó nyirkosság nem volt éppen csalogató. A hidegben jól esett egy-egy pohár forralt bor, a szülőknek szükségük is volt rá, hiszen a kisvonat most is elvarázsolta az aprónépet. Sokan tettek sétát a város új rendezvényterén, a Bartók Béla téren: számos közös fotó született a mindig népszerű fénygömbök mellett és az új díszek előtt is.

Sajnos csak kevesen jutottak el a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületébe, ahol pedig igencsak érdekes foglalkozás várta a családokat: szombaton a Fénybütyköldében karácsonyfaékszereket készíthettek a kis vendégek. Angyalka, csillag és fenyő formájú, világító csudadíszeket láttunk, amelyeket a gyerekek filccel ki is színezhettek, és amelyek biztosan jól mutatnak otthon az ablakban. Aki pedig a vasárnap délutánt választotta a kézműveskedésre, az karácsonyi képeslapokat készíthetett papírkivágásos technikával. Az Okoskodó társasjátéksarokban számtalan jobbnál jobb játék várta a családokat – volt, aki több órát is eltöltött itt: egy kisfiú szinte mindent végigjátszott anyukájával, amit az asztalon talált. A kézműves program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásáva, a Ficsak Székesfehérvár segítségével valósult meg.

A vasárnapi gyertyagyújtás előtt újabb ablak nyílt ki a város élő adventi kalendáriumában, az ablak mögött ezúttal Török Laura, a Vasvári Pál Gimnázium diákja rejtőzött, aki Babits Mihály Ádventi köd című versét adta elő a Városház tér közönségének. Az Adventi Színpadon a város egyik nagy múltú kórusa, az Alba Regia Vegyeskar adott karácsonyi hangulatú koncertet Kneifel Imre vezényletével: műsorukban a klasszikus, angol és magyar dalok mellett a Kirje, kirje kezdetű népi éneket és Ady Endre Kis, karácsonyi ének című megzenésített versét is hallhatta a tér közönsége.

A város koszorúján a második gyertyát Törő Gábor országgyűlési képviselő és Tóth Tamás esperes gyújtotta meg. Tóth Tamás arról beszélt: sokat tanult ezekben a napokban, megértette, hogy a karácsonyi forgatag lényege a találkozás. Aki ilyen rossz időben is eljön, az abban bízik, hogy lesz itt ismerős, akivel lehet beszélgetni. A találkozások nemcsak közelebb hoznak egymáshoz, de felkészítenek az Isten fiával való életünket gazdagító találkozásra is – mondta. A meghitt pillanatok után a Seres Brothers érkezett a színpadra, a gitáros duó a Republic Szeretni valakit valamiért dalának refrénjét már a közönséggel együtt énekelte.

A hétvégén sok más program is várta az ünnepre készülő fehérváriakat: koncert a képtárban, kézműves foglalkozások a Rác utcában, az Adventi udvar a Püspöki palotában. A SZKKK házaiban, Kisfaludon szombaton, Feketehegy-Szárazréten és Csalán vasárnap Mikulásváró műsorokkal kedveskedtek az aprónépnek. A Kisfaludi Közösségi Házban gyermekjátszó táncházat is rendeztek, sok kis tehetséges néptáncos játszott körjátékokat, ropta a táncot Kneifelné Laczkó Krisztina vezetésével, a talpalávalót a Szedtevette zenekar húzta.