Hírek

Kicsi nekünk ez a ház…

2022. február 8.   SZKKK  

Valóban, az egyik énekes csoport által előadott dal állítása teljességgel érvényes volt a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny harmadik területi bemutatójára, hiszen a Malom utcai Táncház emeleti zeneterme zsúfolásig megtelt a fellépőkkel és kísérő tanáraikkal február 8-án délután.

Fonott hajak, pántlikák, mellények, színes népviseletek – ez nem meglepő látvány a Táncházban, ám ezúttal nem néptáncosok, hanem ifjú népdalénekesek és népzenészek „szállták meg” a Malom utcai intézményt, ahol folytatódott a megyei népzenei verseny. Ezúttal 25 produkció mutatkozott be a zsűri – Papp Ágnes népdalénekes, Szabó Ágnes népdalénekes és Varró János népzenész – előtt.

A legtöbb fellépő a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI színeiben érkezett: a Csicsergő énekegyüttes, Szerdahelyi Luca, Geday Hanna, Tánczos Lilla, Pausz Janka, Vidra Petra, Stumfold Zsófia, Czeilinger Izabella, Megyeri-Kiss Réka, a Szekeres Kamilla Apollónia – Czeilinger Izabella – Nagy Bálint trió, Újvári Zorka, a Pacsirták énekegyüttes, Takács Emese Mária, Kovács Réka, Pausch Kamilla, Marton Bendegúz, a Bácsi Johanna – Bakos Botond duó és a Tüzinke Énekegyüttes. Révfy Margaréta és Szabó Emese a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI-ból jött el a versenyre, a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskolát a Széna Téri Csicsergők és a Szebeni Csongor – Varga Máté duó képviselte, Csada Zsóka a Fehér Vár Waldorf Óvoda Általános Iskola Gimnázium és AMI-ból jött, a legfiatalabb fellépők pedig Lakat Ilonka és Lakat Mátyás voltak: a testvérpár az iszkaszentgyörgyi Vackor Óvodából jött a versenyre. Megmérette magát a versenyen egy családi produkció is, a Libizáré Labzom.

Papp Ágnes az értékeléskor megköszönte a fiataloknak, hogy mindenki felvette az ünneplő ruháját, és a hangját is – a legszebb alkalomnak megfelelő – „öltözékben” hozta el, így ünnepnappá varázsolták ezt az eseményt.

Szabó Ágnes elárulta, mindegyik hang, mindegyik személyiség emlékeztette őt a fellépők közül valakire, néha adatközlő énekesekre, néha a korábbi növendékekre, tanárokra, családtagokra…

Varró János nem titkolta el a résztvevők elől, hogy a zsűri munkája nagyon nem könnyű, amikor sorra veszik a produkciókat az értékelés során. Gyakran vannak komoly viták a szakemberek között. A zsűri tagjai megköszönték a felkészítők és szervezők munkáját, valamit a szülőknek és nagyszülőknek a versenyzők támogatását.

A továbbjutó produkciók

Az emléklapok átadását követően 15 produkciót hívtak meg a megyei döntők valamelyikére:

Szabó Emese (Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, felkészítő tanár: Hódi Fruzsina)

Czeilinger Izabella (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Berki Lilla)

Tüzinke Énekegyüttes (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Berki Lilla, Kaczor Dorottya, Vakler Anna és Zsikó Zsuzsanna)

Marton Bendegúz (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Zsikó Zsuzsanna)

Szerdahelyi Luca (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Zsikó Zsuzsanna)

Csicsergő énekegyüttes (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Zsikó Zsuzsanna)

Pacsirták énekegyüttes (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Zsikó Zsuzsanna)

Csada Zsóka (Fehér Vár Waldorf Óvoda Általános Iskola, Gimnázium és AMI, felkészítő tanár: Berki Lilla)

Megyeri-Kiss Réka (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Kaczor Dorottya)

Széna Téri Csicsergők (Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola, felkészítő tanár: Szabó Katalin)

Szebeni Csongor-Varga Máté (Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola, felkészítő tanár: Szabó Katalin)

Libizáré Labzom (családi produkció, felkészítő tanár: Vadányi Orsolya és Bujdos Dóra)

Szekeres Kamilla Apollónia – Czeilinger Izabella – Nagy Bálint (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Berki Lilla)

Pausch Kamilla (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Berki Lilla)

Bácsi Johanna – Bakos Botond (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Kaczor Dorottya, Jobbágy Bence és Kneifel György)

A legkisebbek közül Lakat Ilonka és Lakat Mátyás kettőse az alsósok találkozójának megnyitójára kapott meghívást: a testvérpár felkészítő tanára Berki Lilla.

Köszönjük valamennyi fellépőnek a csodás délutánt!

Major Lászlóné
Fotó: Lőrincz Miklós