Hírek

Aranybullát minden otthonba

2022. április 24.   SZKKK  

A felhők ugyan sokáig ijesztgették a belvárosban járókat, és egy kis eső is „beleszólt” az Aranybulla piknik programjába, de délutánra igazán szép időben sétálhattak, nézelődhettek a középkori hangulatra kíváncsiak vasárnap. A gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások mellett az érdeklődők megismerhették a rézműves- és a kovácsmesterséget, a papírmerítés folyamatát, kipróbálhatták a középkori nyomdát és akár saját, egyedi Aranybulla lenyomatot is készíthettek maguknak a történelmi dokumentum kiadásának 800. évfordulójának tiszteletére rendezett programon, amelyet a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezett.

Aranybullát minden lakásba – mintha csak egy akció részese lettünk volna vasárnap: a Városház téren sokan jöttek szembe a kezükben tartva a mutatós, egyedi nyomatot, amely a helyszínen, a középkori nyomdában készült a nap emlékére. A hagyomány szerint 800 éve éppen április 24-én adta ki II. András a nagy jelentőségű dokumentumot. A „saját” bullára vágyók maguk is részt vehettek az előállításban, hogy aztán vigyázva, óvatosan szállítsák haza a szerzeményüket. Az időjárás ugyan alaposan próbára tette a szervezők idegeit – előbb a szél, aztán meg a sötéten gomolygó felhők keltettek némi riadalmat, de végül mégsem sikerült elriasztani a közönséget. Sokan sétálgattak a belvárosban, ahol a nyomda működése mellett például papírmerítés folyamatával is megismerkedhettek, de kipróbálhatták azt is, milyen lehetett a kódexmásoló szerzetesek munkája, akik lúdtollal rótták a sorokat.

Kalapácsütésektől volt hangos a kovácsok sátrának környéke, pár lépéssel arrébb pedig a jóval halkabb rézművesek munkáját figyelte a közönség: aprólékos munkával, gyönyörű díszítéssel rézbe „öltöztetett” könyveket vehettek kézbe az érdeklődők. No meg válogathattak a sok-sok ördöglakat között, sikerül-e rájönni a nyitjára? Gyerekek, de sok felnőtt is elmélyülten próbálkozott a megoldással – ki kevesebb, ki több sikerrel. A kifejezetten a gyerekeknek szánt foglalkozásokon a fiúknak pajzsok és kardok, a lányoknak koszorú és párta készült, de ahogy láttuk, szép számmal „születtek” apró királyok és királylányok is filcből, fonalból.

A látnivalók mellett a Székesfehérvári Királyi Napokról is ismert Bordó Sárkány Régizenei Rend zenészei tették hangulatossá az egész napos programot, amelynek során táncba is hívták a közönséget. Az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportjának tagjaival moldvai táncokat járhattak a belvárosba látogatók a Kákics zenekar muzsikájára. A délután nagy sikere volt a szintén ismert és kedvelt Jobku és Dzsevu előadása: Egger Géza és Lábodi Ádám az Aranybulláról tartott igen szórakoztató, rendhagyó történelemórát a nézőknek. Az előadást egyébként az Aranybulla-emlékév keretében több alkalommal is bemutatják még, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ iskolai osztályok számára teszi elérhetővé a produkciót.

Fotó: Bácskai Gergely (ÖKK), Kiss László (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

,