Hírek

Hova tűnt a rénszarvas?

2022. november 29.   SZKKK  

Közös adventi készülődésre hívta a családokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ hétfő délutánra az Öreghegyi Közösségi Házba: többféle kézműves foglalkozás és „nyomozós” játék várta az ingyenes esemény résztvevőit.

A délután folyamán a gyerekek és a felnőttek közösen alkothattak a résztvevők dekorálhattak például karácsonyi gömböt, készíthettek hóembert, és a dekupázs technikát is kipróbálhatták.

A gyerekek a Hova tűnt a szarvas? című, négyállomásos „nyomozós” játékban is részt vehettek. Az állomások között volt egy labirintus, amelyben a Mikulás három rénszarvasa eltévedt, őket kellett kivezetni a fogságból. De a rénszarvasos kalandok itt még nem értek véget: a nagyszakállú nyolc szánhúzója elveszítette agancsát, és csak a gyerekek segítségével találhatta meg minden szarvas a sajátját. A játék résztvevői a puzzle tudásukat is tesztelhették: a harmadik állomáson hóembert kellett összerakniuk, a negyedik feladatnál pedig a kreativitásukat kellett bizonyítaniuk, mert legalább az egyik kézműves foglalkozást ki kell próbálniuk. Aki mind a négy feladatot teljesítette, nyomára juthatott az eltűnt plüss rénszarvasnak, akivel aztán közös képek készültek.

 

 

 


 

,