Hírek

Betyárok és énekes madárkák

2023. február 9.   SZKKK  

Székesfehérváron folytatódott csütörtökön a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatóinak sora. Az alsós „énekes madárkák” mellett középiskolás nagydiákok is daloltak, muzsikáltak a Széna Téri Általános Iskolában: többek között guzsalyas és arató dalokat, béresnótákat, cigánytáncok dallamait hallhatta a zsűri és a közönség a sok tájegység népzenei hagyományait felvonultató műsorban.

Csütörtökön délután nyoma sem volt a megszokott csendes hangulatnak a Széna Téri Általános Iskola könyvtárában: viseletbe öltözött alsós kislánykoszorú és kicsivel idősebb fiúcsapat próbálta ki a fellépés helyszínét, hogy „élesben” már minden flottul menjen. Az aprócska, alsós „énekes madarak”, „csicsergők”, és a nagyobbacska, felsős „pacsirták”, „betyárok” mellett a középiskolás korosztály dalosai, muzsikusai is képviseltették magukat a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny második, fehérvári fordulójában, ahol a zsűri ismét megénekeltette a résztvevőket: a Bicskén már megismert farsangi dalocskát nagyon gyorsan megtanulták a gyerekek.

A közös éneklés után szólóénekesek, énekes csoportok, hangszeres kísérettel bemutatkozó énekesek és énekegyüttesek érkeztek sorban a terembe. Mezőföldi, dunántúli, kalocsai, hajdúnánási és mohácsi dalok mellett feketelaki cigánytáncok és gyimesi népdalok is elhangoztak az előválogatón, amelyen tizennyolc produkciónak tapsolhatott a közönség.

A hangszerek között most is hallottunk citerát, gyönyörű, archaikus moldvai táncdallamokat koboz kísérettel, a zoborvidéki dudanótákat kísérő dudástól pedig azt is megtudtuk, hogy különleges hangszerének neve is van: Aladárnak hívják.

A bemutatókat most is pontozta a háromfős szakmai zsűri: dr. Juhász Katalin, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa, néprajzkutató, népdalénekes, Krajcsó Bence, okleveles ének-zene és népzenetanár, a Népművészet Ifjú Mestere és Kubinyi Júlia, Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett, Junior Prima-díjas népdalénekes. Az előválogatókat követően egy összesített értékelés dönti el, ki jut a március végi döntőbe, ahol fele-fele arányban szerepelnek majd az általános tantervű iskolába, illetve a művészeti intézményekbe járó diákok. Az eredményt a szervezők március 14-ig közzéteszik a www.fehervariprogram.hu oldalon, de a továbbjutók tanárait közvetlenül is tájékoztatják.

A zsűri az elődöntő végén gratulált a résztvevőknek és az őket felkészítő pedagógusoknak. Elhangzott, hogy ismét nagyon igényes dalcsokrokkal érkeztek a gyerekek, az általános tantervű iskolák diákjai is olyan dalokat énekeltek, amelyekért „mélyre ástak” a tájegységek gazdag hagyományában a pedagógusok. Hasznos volt az is, hogy a középiskolás korosztály szép számban képviseltette magát a fordulóban: jó, ha a kicsik látják, hova lehet eljutni a népdaléneklésben, a muzsikálásban.

Az esemény zárásaként a fellépő gyerekek emléklapot vehettek át a zsűri tagjaitól, akikkel a felkészítő pedagógusok is beszélgethettek.

A Pesovár-verseny következő fordulóját Dunaújvárosban rendezik meg, február 16-án, csütörtökön.

 


 

,