Hírek

Táncmuzsika, furulyaszó és közös éneklés

2023. február 23.   SZKKK  

Negyedik előválogatójához érkezett a Pesovár-verseny ezen a héten: szerdán Tordason hangzott el sok-sok szép népdal az ifjú énekesek, népzenészek előadásában, a Sajnovics János Általános Iskolában. A dalosok mellett hegedűsök, bőgősök, furulyások és citerások is bizonyították tehetségüket a zsűri előtt.

Kalotaszegi táncmuzsika, gyergyói furulyaszó, somogyi, galgamenti, sóvidéki és dél-baranyai horvát dallamok – sokfelé kalandozott a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny negyedik válogatójának szereplőgárdája és velük együtt a közönség a negyedik előválogatón. Tordason járt a verseny, a Sajnovics János Általános Iskola hangulatos épületében mutatkoztak be az erre a helyszínre jelentkező gyerekek – az alsó tagozatosoktól a középiskolás korosztályig –, akik a szóló előadások mellett duóban, trióban és nagyobb csoportban is „színpadra” álltak szerda délután.

A gyerekek nemcsak hangban, de megjelenésükben is szépséggel ajándékozták meg a közönséget, a viseletek, a hajfonatok és a pörge kalapok látványa a hallottakkal együtt tették teljessé az élményt a hallgatóság számára.

A már hagyományos közös éneklés Tordason sem maradt el: a farsang véget ért, az eddigi helyett új dalt hozott a zsűri. A kis bevezető után, amelyben a hamvazószerda hagyományáról, az ehhez kapcsolódó szokásokról hallhattak a résztvevők, egy Bars megyében gyűjtött népéneket tanultak meg együtt a jelenlévők.

A zsűri – dr. Juhász Katalin, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa, néprajzkutató, népdalénekes, Krajcsó Bence, okleveles ének-zene és népzenetanár, Kubinyi Júlia, Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett, Junior Prima-díjas népdalénekes – most is pontozott, a válogató végén pedig röviden értékelte a produkciókat.

Az előválogatókat követően egy összesített értékelés dönti el, ki jut a március végi döntőbe, ahol fele-fele arányban szerepelnek majd az általános tantervű iskolába, illetve a művészeti intézményekbe járó diákok. Az eredményt a szervezők március 14-ig közzéteszik a www.fehervariprogram.hu oldalon, de a továbbjutók tanárait közvetlenül is tájékoztatják.

A következő előválogatót Székesfehérváron rendezik meg, február 28-án.

 

 

 

 

 


 

,