Hírek

Más Petőfi az enyém: Juhász Ferenc Petőfi-képe

2023. május 6.   SZKKK  

Bensőséges hangulatú irodalmi estnek adott otthont csütörtökön a Királykút Emlékház: az est témája az a hamarosan megjelenő új kötet, amelyben a kétszeres Kossuth-díjas Juhász Ferenc Petőfiről szóló, őt megidéző, elemző írásait, lírai és prózai szövegeit olvashatják majd az irodalombarátok, a vendégek pedig Juhász Ferenc felesége, Juhász Ferencné Kilián Katalin, valamint egyik lányuk, az irodalmárként, szervezőként jelentős szerepet betöltő Juhász Anna voltak.

A Királykúti Esték állandó házigazdája, Bakonyi István irodalomtörténész nemcsak a Juhász Ferenc Petőfihez való viszonyáról, a két költő szellemi rokonságáról kérdezte a vendégeket: a tartalmas beszélgetésből a férjet és az apát is megismerhette a közönség.

Anya és lánya szívesen és szeretettel meséltek a költőről. Katalin felidézte 1978-as megismerkedésüket, amely éppen március 15-ére esett. Az első találkozást hamarosan kézfogó követte, házasságukból két lány született.

„A Más Petőfi az enyém című kötetben a 95 éve született Juhász Ferenc és a 200 éve született Petőfi Sándor életét és életművét tesszük valamiképp egymás mellé, illetve Juhász Ferenc Petőfihez szóló, őt megidéző, elemző írásait mutatjuk be. Több egységre osztva, hét szívütés-fejezetben ismerhetnek meg lírai és prózai szövegeket az olvasók” – írja a kötetről a költő lánya, Juhász Anna. Az irodalmár a beszélgetésben azt is elmondta, hogy a kötet ötlete tőle származik, de a párhuzamba állítás nem új keletű: a kötet címlapjául szolgáló, a hagyatékból előkerült 1952-es képen Szántó Piroska már úgy festette meg Juhászt, mintha Petőfi Sándor lenne.

Juhász Ferenc először huszonhét évesen, 1955-ben fordul Petőfi életműve felé: egy verseskötet összeállításával bízzák meg ekkor, amelynek utószavában így ír: „Neki minden sora fontos, egész élete tündökletes.” A juhászi életműben számos versprózában és prózai írásban fedezhető fel témában, szóval, utalással a nagy költő-előd. A kétszeres Kossuth-díjas költő számos Petőfi versről írt elemzést, és sok vers is született róla vagy az ő ihletésében – ezek is olvashatók az emlékkötetben.

Petőfi Sándor nem csupán szerelmes verseket írt, hanem a házasságát, családtagjait is megverselte – hangzott el a beszélgetésben. Juhász Ferencnél hasonlóan hangsúlyos a hitvesi líra, és ebből ízelítőt is kaphatott a hallgatóság, ahogy a lányairól írt versekből is.

Irodalmi szenzációt is tartalmaz a jubileumi kötet: egy olyan művet is bemutat, amelyet Juhász Ferenc saját ars poeticájának tartott, ám – bár többször is tervben volt – könyv formában sosem jelent meg. Az aranyszeplős levelibéka című „emberszereplős színpadi éposz” kéziratos füzetben, jegyzetlapokon maradt fenn, a Más Petőfi az enyém című kötetben most hosszabb részletet olvashatnak majd az érdeklődők a színpadi műből. Juhász Ferenc lírai és prózai művei mellett két teljesen új tanulmányt is tartalmaz a könyv Debreceni Balázs író, publicistától és Lovász Ádám filozófustól.

Fotó: Lőrincz Miklós