Hírek

Élmények, értékek – vasárnap kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

2023. augusztus 7.   SZKKK  

Már csak néhány nap, és kezdődik a város talán legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata: a Székesfehérvári Királyi Napok programjait augusztus 13–20. között élvezhetik a fehérváriak és a városba látogató turisták. A fesztivál 2023-ban is sokszínű, színvonalas kínálattal várja az érdeklődőket.

Ízelítő a palettáról: Szikora Róbert és az R-GO, Charlie, a Boban Marković Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója, folkfesztivál az Alba Regia Táncegyüttessel és vendégeivel, Bánk bán, fúvós- és katonazenekari fesztivál, kertmozi a Bartók Béla téren, Öreghegyi Mulatság Gájer Bálinttal, és persze Koronázási Ünnepi Játékok hamisítatlan középkori hangulattal és az óriásbábokkal. Az összművészeti fesztiválról hétfőn a Nemzeti Emlékhelyen tartottak sajtótájékoztatót a szervezésben közreműködő intézmények képviselői.

Hosszú hetek óta tart már a munka, amelynek eredményeképp idén is élményekkel teli, értékekben gazdag rendezvénysorozat várja a fehérváriakat és a városba érkezőket a Székesfehérvári Királyi Napokon – a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András a tájékoztatón köszönetet mondott a szervezőknek és közreműködőknek. Elhangzott: bár idén a takarékosság is szempont volt az előkészületek során, a látogatók ezt nem érzékelik majd, a rendezvény ebben az évben is méltó lesz a városhoz, annak a magyar történelemben betöltött szerepéhez. Emellett azt is megmutatja, hogy a mai Fehérvár egy szerethető hely, amely büszke a múltjára. Az összművészeti fesztivál számos kulturális közösség együttműködésével valósul meg, amelyet a látogatók gyönyörű környezetben, a belvárosban és részben az Öreghegyen élvezhetnek majd. A polgármester kiemelte: idén ugyan nem lesz Koronázási szertartásjáték, de augusztus 19-én, szombaton 21 órától a Korona-túra című produkcióban a nézők azokba az érdekes eseményekbe pillanthatnak be, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját. Az előadás helyszíne az Aranybulla-emlékmű, szereplői a Rákóczi Szövetség szervezésében a határon túlról érkezett diákok és a Vörösmarty Színház színészei. A részvétel ingyenes, regisztrálni a www.vorosmartyszinhaz.hu honlapon lehet.

Spányi Antal megyés püspök arról beszélt, fontos, hogy a programok élményeket, értéket, ismeretet, tudást adjanak, de Szent István emlékét idézve nem feledkezhetünk meg a lelkiségről sem: az államalapító király terelte a kereszténység útjára a magyarságot, amelyen azóta is halad. Ez a gondolatiság, lelkület is rész kell legyen az ünnepi programoknak – hangsúlyozta az egyházmegyei vezetője. Az egyházi események közül kiemelkedik a fogadalmi szentmise augusztus 14-én, amikor este fél hatkor hagyományosan körmenetben kísérik át a Magyar Szent Család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre – ereklyéit a Püspöki Palotából a Szent István-székesegyházba. Másnap 19 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, augusztus 20-án pedig délelőtt fél tizenegykor várják a hívőket a bazilikába.

A Székesfehérvári Királyi napok sorozata vasárnap kezdődik, de már a megelőző napokban is érdemes lesz a Belvárosba látogatni: augusztus 11–13. között ismét lesz Mézünnep, amelyre Fejér vármegyei méhészek és termelők hozzák el portékáikat, vasárnap felvonulnak a mézlovagrendek és mézszentelő misét is tartanak. Augusztus 12-én kora este a Fehérvári Fúvós Fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség – a programokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője, Igaz Krisztina ismertette a sajtó képviselőivel. 

Az ünnepélyes megnyitón, augusztus 13-án este az Alba Regia Táncegyüttes, az utánpótlás és a szenior csoport gálaműsorát láthatják az érdeklődők a Zichy-színpadon – a már megszokott, hatszáz férőhelyes lelátóról is.  A produkció egyúttal a Királyi Napok Folkfesztivál nyitánya is: a következő estéken a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes előadását láthatják a nézők, akiket a Táncházban is programokkal vár a házigazda együttes. A Malom utcában Jancsi és Juliska édes álmát mutatja be a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely, fellép Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, az Aurevoir., a Puszták Népe Front zenekar, táncolhatunk a Tilinkó és a Galiba zenekar táncházában, de lesz Paraba Világzenei Klub is. Ismét láthatja a közönség az Alba Regia Táncegyüttes Mesenép című interaktív táncszínházi produkcióját, és az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja „felnőtté válásnak” is tanúi lehetnek majd. Az Országzászló téren Kneifelné Laczkó Kriszta a Szedtevette zenekarral együtt várja a gyerekeket játszani, táncolni hétfőn és kedden délután is. A színpadi programok ingyenesek, a Táncházba jegyeket a https://jegy.artefolk.hu oldalon válthatnak az érdeklődők.

Sokak kedvence a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál: a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar a vendégzenekarokkal – Budapest Helyőrségi Zenekar, Debrecen Helyőrségi Zenekar, Veszprém Helyőrségi Zenekar – együtt augusztus 17-én várja a közönséget a belvárosban. 

Könnyűzenei koncerteket is hallhatunk majd: augusztus 16-án Szikora Róbert és az R-GO, augusztus 19-én Charlie nagykoncertje szórakoztatja a rajongókat a Zichy-színpadon. Különleges élmény lesz augusztus 18-án a Parádé című előadás is, amely a Boban Marković Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.

A szabadtéri mozizás élményét a Bartók Béla téren három estén is átélhetik filmkedvelők. A Barátság mozi kertmozis csapata augusztus 17-én a Jóságos ég! című francia vígjátékot, 18-án az Amikor szerelembe estünk című amerikai romantikus filmet, 19-én pedig a Putifár tanár úr visszavág című vígjátékot vetíti. Jegyek már válthatók a www.baratsagmozi.hu oldalon.

Az Öreghegyi Mulatság ebben az évben is Szent István napja előtt, augusztus 19-én fogadja a vendégeket a Bory téren zenés, táncos műsorokkal – többek között a Pitypang zenekar és Gájer Bálint koncertjével – gyerekfoglalkozásokkal, kenyéráldással, borlovagok felvonulásával. A hagyományos utcabálon a Chameleon zenekar játszik, a napot fény-lézershow és az Il Silenzio hangjai zárják.

Az augusztusi fesztiválon minden évben ezreket vonz a Koronázási Ünnepi Játékok középkort idéző három napja, amikor hagyományőrző csoportok, régizenei együttesek, mesterségbemutatók, családi foglalkozások és természetesen a királyi óriásbáb-család tagjai várják, szórakoztatják a látogatókat: augusztus 18–20. között a Belvárosban és a Zichy ligetben mindenki talál magának kedvére való programot. Az óriáskirályok mindhárom napon az Országzászló téren fogadják az „alattvalókat”, az érdeklődők közelebbi ismeretséget is köthetnek velük, ha kipróbálják az Árpád-házi ágbogozót és Az Árpád-háziak nyomában című játékot: családoknak kiváló szórakozás lehet. A Varkocs-szobornál és a téren kézműves foglalkozásokon ügyeskedhetnek a gyerekek, a színpadon Paár Julcsi, Mihályi Réka, Kovácsovics Fruzsina, a Bordó Sárkány zenekar, Fabók Mancsi bábszínháza és a Netz-es Gyerekek produkció szórakoztatja a közönséget. Idén újra lesz középkori piac a Városház téren, ahol a Szabad Színház tagjai szólítják meg az arra járókat: életképek, interaktív játékok, kocsmai tivornya, csapszék pódium, egész napos nyüzsgés várja itt a vendégeket. Ugyancsak a Városház téren viszi el a reneszánsz korba, Beatrix udvarába a látogatókat a Mare Temporis csapata: szépségápolás, zene és tánc, játékok, gasztronómia szerepel a kínálatban. A Szent János közben boszik és jósok csalogatnak a jövőbe látni, a Fő utcán középkori mesterek avatnak be mesterségük titkaiba, például az érmeverést, kosárfonást, de a kalligráfiát is kipróbálhatják az érdeklődők. A hagyományőrző csapatok a Zichy ligetben mutatják meg, milyen is lehetett a középkori harcászat, idén először azt is megtudhatjuk majd az ispotályban, hogyan és mivel gyógyították a sérüléseket. A régizene együttesek itt és a Belváros több helyszínén is muzsikálnak a három nap alatt. A történelmi kisfesztivál egyik leginkább várt eseménye a Fehérvári királyok menete, amely vasárnap fél ötkor indul a Koronás parktól a Fő utcán át a Szent István térig, az ünnepi közgyűlés helyszínére.

Augusztus 15-én nyílik meg a „Hadi múltunk kincsestára” – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki kiállítás a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, ugyanitt a Díszteremben láthatják az érdeklődők a Katonazenészek és zenész katonák című fotótárlatot – a kiállítások 17 órától látogathatóak kedden, majd december 3-ig keddtől péntekig 10 és 18 óra között. Az Osszáriumot augusztus 13-án, vasárnap 19 órakor nyitják meg ünnepélyesen, a csontkamra és a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert augusztus 20-ig ingyenesen látogatható 9–20 óráig. A múzeum számos egyéb programmal is várja a látogatókat: a Nemzeti Emlékhelyen az Egy királylány sírja című múzeumpedagógiai foglalkozás keretében Nagy Lajos király korába látogathatnak el az érdeklődők. Szintén itt látható majd a Színművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével készült Egyisten. című előadás, amely Géza fejedelem korába visz. A rendházban A rózsa szimbóluma című múzeumpedagógiai foglalkozáson a résztvevők megtervezhetik saját rózsaablak szimbólumaikat, de lesznek itt koncertek és filmvetítés is.

Az idei év újdonsága a Szent István Torna: a középkori hagyományokat, tradíciókat felidéző bajvívó bajnokság két napján, augusztus 19-én és 20-án két fegyvernemben – hosszú kard, kard és pajzs – méri össze tudását nyolc versenyző. A párbajok után mindkét napon bajnokot is ünnepelhet a Városház tér közönsége. Az érdeklődők kipróbálhatják a fegyvereket és megnézhetik a vérteket. A bajvívást a Harang-emlékmű közelében felállított lelátóról követhetik figyelemmel a nézők, akik középkori divatbemutatón is részt vehetnek, esténként pedig tűzzsonglőr produkciókat láthatnak.

Szent István napján az ünnepélyes megemlékezés, a szentmise, az óriásbábok felvonulása és az ünnepi közgyűlés után este a Zichy-színpadon zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertszerű előadásával, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a város kórusainak és neves szólisták közreműködésével.

A rendezvénysorozat idején is számos programot kínál a fehérváriaknak és az ideérkező vendégeknek a Tourinform Iroda: péntek esténként fáklyás belvárosi idegenvezetéssel, szombatonként pedig három időpontban panorámabuszos kirándulásokkal várják az érdeklődőket.  

A Székesfehérvári Királyi Napok részletes programja a www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu honlapon olvasható.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Lőrincz Miklós és SZKKK archív


 

,