Augusztus utolsó szombatján a Királyok parkjában életre kel a XIII. század: a magyarrá lett sztyeppei népek kultúrájáról tudhatnak meg többet a IV. Jurtanap – Történelmi piknik résztvevői. A Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által több mint negyven évvel ezelőtt készített, nemrég felújított Gránátalma-díjas vezéri jurta mellett többek között népi játszóház, lovagoltatás, solymászbemutató, állatsimogató is várja az érdeklődőket augusztus 30-án, szombaton Palotavárosban.
A vezéri jurtát több mint negyven évvel ezelőtt Mándoki Kongur István, László Gyula és Lükvő Gábor segítségével építették fel a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai: a nemezsátrat már több alkalommal is láthattak már az érdeklődők a Palotavárosban, a nemrég felújított jurtát pedig augusztus közepén a Mesterségek Ünnepén is bemutatták a Budai Várban.
Az eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón Viza Attila önkormányzati képviselő megemlékezett Kovács Györgyről, a Fejér Megyei Művelődési Központ nemrég elhunyt címzetes igazgatójáról,: a szervezők az ő emlékének ajánlják az idei rendezvényt. A képviselő elmondta, a jurta szokásos javítása megtörtént, a szervezőkkel igyekeztek a Palotavárosi pikniket autentikusan hozzáigazítani a Jurtanaphoz, hogy az augusztus 30-án, szombat reggel 8 órakor kezdődő programok során minden korosztály megtalálhassa a kedvére valót.
Ebben nagy segítséget nyújtott a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, melynek képviseletében Igaz Krisztina szakmai vezető elárulta: a Palotavárosi piknik egy történelmi piknikké alakul át. „A képviselő úrral arra gondoltunk, a Jurtanap kiváló alkalom arra, hogy ezt a két rendezvényt összehozzuk, és egymást erősítve egy igazi történelmi napot szervezzünk. A jurta építése és bemutatása mellett lesz solymászbemutató, régizene, kézműves foglalkozások, íjászkodás – azaz mindent, ami a Székesfehérvári Királyi Napok után még visszarepít minket a régi időkbe.”
„A Szent István Király Múzeum mindig örömmel csatlakozik azokhoz a rendezvényekhez, melyek értéket és tudást közvetítenek, a piknikre – többek között – Kun László nyomában címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készülünk, és megidézzük az egykor a környéken élt kunok és besenyők világát” – mondta el a múzeum tudományos titkára, Agócs Nándor.
Kovács Dóra múzeumpedagógus elárulta, hogy a korábbi tapasztalataikhoz nyúltak vissza, amikor összeállították a programot. „Készülünk kézműves foglalkozásokkal, amelyen a lovas nomád népek viseletét lehet majd elkészíteni, illetve egy kun sisak másolatot is hozunk, melyet az érdeklődők fel is próbálhatnak. A Fejér vármegyében megtelepedett, lovas nomád népekről szóló kvíz kitöltői pedig Kun László ezüstdinárját idéző emlékérmével gazdagodhatnak.”
Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke felelevenítette a nemezsátor elkészültének történetét. „Több mint 40 évvel ezelőtt, amikor megalkottuk ezt a sátrat, a Kárpát-medence első nemezsátra volt, ami a 20. században készült. Annak idején igyekeztünk minden információt összegyűjteni, hogy minél autentikusabb legyen. Minden évben felújítjuk, hogy szép állapotban, méltó módon tudjuk megmutatni az érdeklődőknek. Idén a sárkeresztesi íjászok is csatlakoznak hozzánk, és az íjászat mellett azokat a mesterségeket is bemutatjuk, amelyek kapcsolódnak őseinkhez és a nemezsátorhoz.”
A Királyok parkjában augusztus 30-án, szombaton 8 órától kezdik a jurta felállítását, és várnak mindenkit, akit érdekel, hogyan épül fel vándorló nomád eleink nemezsátra. A vezéri szálláshely mellett kis és közepes jurták, gabonakuckók is helyet kapnak a Palotavárosi tavak partján.
Szombat 10 órától a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusai tartanak történelmi sétát a Királyok parkjában, ahol a Székesfehérváron eltemetett királyok életnagyságú, fából faragott szobraiban gyönyörködhetnek az idelátogatók. Ugyancsak 10 órakor indulnak a családi programok, amelyek résztvevői honfoglaló őseink nomád életmódjával ismerkedhetnek meg: népi játékok, valamint fegyverek, páncélok, viseletek és tárgyak interaktív kiállítása, íjászatoktatás kapott helyet az este hatig tartó programban.
A történelmi jellegű, városrészi piknikre a Szent István Király Múzeum Kun László nyomában címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készül. A délutáni órákban az állatok is főszerepbe kerülnek: egytől állatsimogató, háromtól solymászbemutató is várja a családokat.
Fotó: Simon Erika (ÖKK), szöveg: Csik Tamás (ÖKK) és SZKKK