Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar

Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar

8000 Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.

Nyitvatartás: Hétfő: rendezvények szerint • Kedd: 17.00–20.00 • Szerda: 17.00–20.00 • Csütörtök: 15.00–19.00 • Péntek: rendezvények szerint • Szombat: rendezvények szerint • Vasárnap: rendezvények szerint

 

A Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar Székesfehérvár egyik legfiatalabb kulturális közösségi tere, amelyet néhány év alatt megismertek és megszerettek a városrészben élők. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ telephelyeként működik; igyekszik a kulturális, művelődési lehetőségeket a város központjától távolabb élők számára is elérhetővé tenni.

Feketehegy-Szárazréten 2015-ben kezdődött el egy olyan kulturális tér kialakítása az új közösségi ház mögötti udvaron, amely sokszínű, többfunkciójú; széles közösséget szólít meg, ezzel kiszolgálja a városrész összes korcsoportját, és hozzájárul az oktatás színesítéséhez is. Az első ütemben a kultúrudvar szabadtéri színpada és fedett nézőtere épült meg, ahol koncerteket, színházi esteket szerveztek az utóbbi években, 2021-től pedig kertmozi is működik majd itt. A fedett, 300 néző befogadására alkalmas nézőtér lehetővé teszi, hogy kedvezőtlen időjárási körülmények között is használható legyen a színpad.

Három évvel később, a második ütemben elkészült a rendezvények kiszolgálására hivatott épület is, melyben helyet kapott egy több mint száz fő ellátására alkalmas büfé, mosdók és egy raktárhelyiség. Ez a bővítés lehetővé tette, hogy nagyobb, akár a város egész lakosságát célzó rendezvények helyszíne is lehessen a városrész közösségi tere. Az épület emeletén kialakítottak egy tágas és napfényes galériát is, amely akár 60 főt is képes befogadni. A gasztroudvarban kisebb közösségi eseményeket kiszolgáló kemence épült, hamarosan pedig konyhakert is várja a gasztronómia szerelmeseit.

Bérelhető helyiségek:

OKTATÓHELYISÉG / KLUBTEREM
Az oktatóhelyiség konferenciák, értekezletek, termékbemutatók, oktatásszervezés, tanfolyamok számára a legideálisabb. Alapterülete 58 négyzetméter, 30 férőhellyel. A terem hangtechnikával felszerelt (projektor, vászon, wifi, 2 passzív hangfal, igény esetén beszerelhető mikrofon), valamint 30 szék és 2 tárgyalóasztal áll rendelkezésre. A helyiségben 2 légkondicionáló található, így nyári melegben is használható. A terem parkettás, az ablakok sötétíthetők, így alkalmas vetítéssel kísért előadások megrendezésére is. A megengedett zajkibocsátási adatok a következők: nappal (06.00–22.00-ig) 77 dB.

TORNATEREM
A 193 négyzetméteres terem alkalmas koncertek, táncházak, családi rendezvények, születésnapok, valamint sportesemények lebonyolítására is. A rendezvények megvalósításánál a padlót padlóvédő fóliával fedjük le. A közösségi teret igény szerint rendezzük be.

SZABADTÉRI FEDETT SZÍNPAD + NÉZŐTÉR
A közösségi ház rendelkezik egy 9,5 × 9,5 méteres nagyszínpaddal is, mely lehetőséget nyújt nagykoncertek, táncbemutatók, gálák megtartására. Hang- és fénytechnika igény esetén beszerelhető (alu traverz segítségével). A színpadhoz tartozik egy 300 négyzetméteres nézőtér, amely nem emelkedik, a nézőtéren 300 szék helyezhető el. A színpad és nézőtér területe fedett, így bármilyen időszakban lebonyolíthatók rendezvények. A szabadtéri színpad területén a hőség enyhítésére 8 darab ventilátort szereltek be, az őszi és téli időszakban pedig szükség esetén 4 darab fűtőgomba melegíti a teret. A megengedett zajkibocsátási adatok a következők: nappal (06.00–22.00-ig) 88 dB, éjjel (22.00–06.00-ig) 88 dB.

GASZTROUDVAR
A gasztroudvar alapterülete 468 négyzetméter, melyet 17 darab fából készült asztalgarnitúra, valamint egy 10 négyzetméteres faházban kialakított konyha egészít ki. A konyha felszereltsége: hűtő, mosogató, konyhapult. Két kemence is épült az udvar területére, melyek lehetőséget biztosítanak a sütésre. Igény esetén 20 darab bogrács és 4 darab üst is kihelyezhető, amelyekhez bográcsállványt, valamint üstházat is tudunk biztosítani. A gasztroudvar ideális helyszín születésnapokhoz, családi napokhoz, céges rendezvényekhez, csapatépítő tréningek megtartására. A gasztroudvar kifejezetten jó idő esetén nyújt megfelelő helyszínt a programokhoz.

GALÉRIA
A galéria emeleten található, ezáltal nem akadálymentesített. Alapterülete 65 négyzetméter – ez az impozáns tér kiállítások, bemutatók, megbeszélések, konferenciák, tárgyalások, tréningek, születésnapok helyszínéül szolgálhat. A kiállításokhoz a megvilágítás is biztosított. A teremben lehetőség van hang- és fénytechnika, valamint színpadelemek beszerelésére is. A helyiség rendelkezik 10 darab 180 × 75 cm-es bankettasztallal, valamint 60 darab székkel. A földszinten található férfi és női mosdó, valamint mozgássérült mosdó is. A galéria fedett előterében található 4 darab fa asztalgarnitúra is, ahova ki lehet ülni beszélgetni. A megengedett zajkibocsátási adatok a következők: nappal (06.00–22.00-ig) 89 dB, éjjel (22.00–06.00-ig) 69 dB.

Házirend  »

BŐVEBB INFORMÁCIÓ:
terember@fehervariprogram.hu
+3670/507-7753

A közösségi ház ugyan a külvárosban található, de viszonylag könnyen megközelíthető a Székesfehérvár más városrészeiben élők számára is, ehhez három helyi járatos autóbuszt – 30, 36 és 37 – is igénybe lehet venni. Az autóval érkezőket a központ két parkolóval várja, a városrészbe pedig kerékpárút  is vezet. Az épület jelentős része akadálymentesített.

A központnak jelentős szerepe van a helyi közösségek létrehozásában, megtartásában és fejlesztésében. Az intézmény csupán néhány éve szolgálja a városrész közösségi művelődését, segíti a civil szervezetek működését, de máris nagy ismertségre tett szert – nem csak a városrészben. Számos, az itt élő lakosság több korosztályát átfogó egyesület, csoport talált otthonra a házban.

A központ adottságai alkalmasak arra, hogy a meglévők mellé újabb lehetőségeket kínáljon a városrész polgárainak a szabadidejük hasznos eltöltésére, testi-lelki feltöltődést szolgáló programok szervezésére. Az iskola közelsége, a két intézmény együttműködése a korosztályok egymáshoz közeledését is támogathatja közös programokkal, eseményekkel – a délelőtti és a kora délutáni időszak például kiválóan alkalmas oktatásszervezésre is. A közösségi központ helyszínt biztosít a Nyitott tornatermek programjainak is, így hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön nyugdíjas torna, kedden és pénteken női torna várja a mozogni vágyókat.

A központ programjai között fontosak azok a nyári táborok is, amelyek az iskolai szünetben segítik a családokat. Nyaranta 30–40 fős táborok zajlanak több héten keresztül a közösségi ház területén, amelyek hasznos, értékes programot kínálnak a gyerekeknek a szabadidő eltöltésére családias környezetben.