Hírek

Halünnep hatodszor

2018. április 7.   Hajnal Csilla  

 

Horgászverseny sok fiatallal, főzőverseny különleges halételekkel, haljelölés gyerekekkel, színpadi műsor sok zenével – az eső sem tudta elrontani a VI. Fehérvári Halünnep hangulatát szombaton. A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége kezdeményezésére született rendezvényt évről évre egyre többen látogatják nemcsak az ízletes étkek, de a szórakoztató programok miatt is.

Ez van, nem eszik a hal, nem tudsz mit csinálni – talán az esős időre utalva nyugtatta kisfiát egy apuka a Palotavárosi tavaknál rendezett Halünnep horgászversenyén. Tény, délelőtt elég szomorkás, borús idő fogadta az érkezőket a helyszínen, a hivatalos megnyitót, ahol Vargha Tamás országgyűlési képviselő, Viza Attila és Farkas László körzeti képviselők, valamint Nagy Attila, a Hofesz elnöke köszöntötte a rendezvényt, még kevesen hallgatták, de aztán lassan oszlottak a felhők és ennek folyományaként megszaporodtak a vendégek is. Dél körül már sokan sétálgattak a főzőcsapatok között, a gyerekek is kipróbálták a játékokat, amiből vagy hetvenfélét kínált nekik a program egész napon át. Ebédidőre elkészült az óriáskondérban Fehérvár halászleve is, amit ugyan nem kóstoltunk, csak a hosszan kígyózó sor alapján következtetünk arra: jól sikerült.

Délig jelentkezhettek a gyerekek hal névadónak, a tavalyi első alkalom után ugyanis idén is volt haljelölés a rendezvényen. A sok jelentkező közül sorsolással választottak ki öt szerencsés gyermeket: Fekete Nóra, Fülöp Albert, Horváth András, Nagy Ambrus és Tömör Dávid keresztelhették el az uszonyosokat: a fiatalok a Hali, Suzy, Albert, Lili és Úszó neveket adták a halaknak, amelyeket a szakemberek felügyelete mellett maguk a gyerekek engedtek vissza a tóba a jelölés után. Mint kiderült, mindegyikük profi horgász már, így bátran foglalkoztak a halakkal.

Délután kettő körül végére ért a horgászverseny mérlegelése is, kezdődhetett az eredményhirdetés, a díjak átadása. Nagy Attila, a Hofesz elnöke elmondta: mintegy 130 versenyző nevezett, s ami külön öröm, köztük sok volt a fiatal, gyermek és ifjúsági korosztályban ötvennél is többen jöttek el szombaton, hogy kipróbálják magukat a tóparti stégeken a három órán át tartó versenyen. A díjazottakat Urfi Tamás, a szervezet ügyvezetője szólította színpadra, elsőként is a gyermek kategória 10 év alatti versenyzőit. Közöttük az első Tropa Ádám (180 gr) lett, a második Kővári Máté, a harmadik pedig egy kis hölgy, Somogyi Kitti. A 10 év felettiek között Czimmerman Kitti (150 gr) nyert, a második helyen Puha Alexander, a harmadikon Nyáry Béla végzett. Az ifjúsági kategória győztese Szabó Csaba (3400 gr), az ezüstérmes Szente Balázs, a bronzos Fövenyi Kristóf. A nők között az első Molnár Edit (9700 gr), őt Simon Szabina és Zalai Cintia követte. A férfiaknál úszós és féderes versenyt is hirdetett a Hofesz, az előbbiben Szabó Norbert lett az első (9400 gr). A féderes kategóriában hat díjat osztottak ki, az első helyen – ahogyan egyébként tavaly is – nagy fölénnyel megelőzve a többieket Szekeres Csaba végzett, ő több mint 36 kilónyi halat fogott ki a verseny során. A képzeletbeli dobogó második helyét Krár Imre, a harmadikat Halász Krisztián érdemelte ki, a további sorrend: Kiss Sándor, Kárászi Tibor és Katona József. A verseny minden díjazottja értékes nyereményekkel gazdagodott a szponzoroknak köszönhetően.

A főzőversenyt a zsűri ­– dr. Almási Ferenc, Boda János, Grenyovszky Károly és Pamminger Ede – folyamatosan értékelte, körbejárták a csapatokat, amelyek igen sok munkát adtak nekik: a nevezők közül 72 csapatvett részt a versnyen, de nem egy közöttük többféle ételt is tálalt. Ahogyan az a díjátadás előtt elhangzott, évről évre jobb, minőségi ételeket készítenek a főzők, mindenki igyekszik új recepteket találni. Az idén már street-food ételek is készültek harcsából – mondta Grenyovszky Károly mesterszakács, hozzátéve, hogy azért a magyaros étkek még mindig kiemelkednek a sorból. Két kategóriában hirdettek eredményt, a halászlevet főzők között ebben az évben a Tolnáról érkezett Halbarát SHE csapata nyert egy kiváló bajai halászlével, amelynek nem csak az íze, de a körítése, tálalása is elvarázsolta a zsűrit: cseréptányérban kínálták a hallevet, mellé külön a főtt halat, a hagymát és a házi készítésű tésztát. (A csapat egy 25 ezer forintos vacsora meghívást nyert a Nádas Étterembe.) A második helyen a kaposvári Somogy Megyei Szövetség csapata (jutalmuk egy kirándulás a Tisza-tóhoz), a harmadikon pedig a Székesfehérvári Szív Egyesület (ők egy Auchan ajándékcsomaggal gazdagodtak) főzői végeztek. Különdíjjal jutalmazta a zsűri a többszörös magyar bajnok halfőzőt, a bajai Gyuricza Tibort. Az egyéb halételek kategóriában a Halünnepen először résztvevő dunaújvárosi Kékfarkúak Baráti Köre nyert egy pontypaprikással, ami mellé házi csuszatésztát kínáltak. (Nyereményük egy 25 ezer forintos vacsorameghívás a Nádas Étterembe.) A második helyezett várpalotai Bányász SE amatőr szakácsai érdemelték ki, ők harcsaszuflét készítettek serpenyős burgonyával és citrom mártással (nyereményük egy akasztói horgász hétvége). Harmadik lett a Stihl szaküzlet csapata, ők harcsagombócot készítettek székelykáposztában (jutalmuk egy Auchan ajándékcsomag). A különdíjat ebben a kategóriában a horvát tűzoltók kapták, akik évről évre visszajáró vendégek és csíptetős pontyukkal nem csak finom ízeket, de szép látványt is hoznak a rendezvényre. (Ők egyébként itt, a Halünnepen vették át azt a díjat is, amelyet még januárban a Jancsárkert kolbásztöltőversenyén nyertek el.)

A színpadon egész nap egymást követték a műsorszámok, a megnyitón a Helyőrségi Zenekar játszott, a gyerekeknek a Bogár Muzsika zenélt, fellépett a Folk On 45, a Free Spirit Dance táncosait is nagy ováció fogadta, de a legnagyobb sikere kétségkívül a sztárfellépő Csepregi Évának volt, akivel a közönség együtt énekelte a jól ismert számokat, és akivel a végén közös fotókat is készíthettek a rajongók. Igazi családi programot jelentett a Bab Társulat Matyi, a lúdas című bábos komédiája, amely minden korosztály számára szórakoztató volt. A napot a Viking zenekar bulija zárta.

Hajnal Csilla
Fotó: Molnár Artúr (ÖKK), Igari Balázs és Lőrincz Miklós