Hírek

Lángoson tálalták a hagyományos lecsót

2019. szeptember 21.   Hajnal Csilla  

A lecsó mellett számtalan más finomságot is főztek az idei Lecsófőző Vigasságon, de azért most is a lecsó volt a sztár a 15. születésnapját ünneplő közösségi programon, ahol a színpadi műsor mellett utcazenészek is szórakoztatták a több ezer látogatót. Ebben az évben száznál is többen vitték a zsűri elé „alkotásukat”, a húsz legjobb közül sorsolással dőlt el délután, hogy a 2019-ben ki ülhet a trónra: a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapatának képviseletében Németh Nórát koronázták királynővé a Zichy ligetben.

A csípős reggelen jól felöltözve érkeztek és kezdtek neki a rendezkedésnek az első főzők szombaton. Hagyományosan a Dózsa György út, Móri út, Zichy liget adta a helyszínt a lecsófőző Vigasságnak, és idén is sok száz főzőhelyet alakítottak ki a szervezők, akik – szintén hagyományosan – jóval az első résztvevők előtt érkeztek: hajnali kettőtől folyt a munka azért, hogy reggelre minden készen legyen. Helyükre kerültek a sörpadgarnitúrák, a tűztálcák, a tűzifa csomagok, az információs táblák, a térképek. Mire megjöttek a főzőcsapatok első képviselői, a helyszínen volt a kenyér is, már csak szét kellett osztani. Ahogy múltak az órák, úgy lett egyre melegebb is, amihez talán a lecsófőzéshez nélkülözhetetlen jóféle itókák is hozzájárultak. A főzők között egész nap muzsikált a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Brassdance együttes, a Brass&Roll, a Dynamite Dudes, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes és a Huckleberry Guys, de sok főzőhelyen saját zenét is szolgáltattak maguknak a vendégek.

Délidőben már mindenütt elkészült a lecsó, sőt, volt, ahol már a második kör is. A ligetben a „nagylecsós” sátor előtt is megszaporodtak a sorban állók, itt Marócsik Viktor volt a főszakács, úgy hallottuk, sokan dicsérték a főztjét. Ekkor már a zsűri is kóstolgatta a versenyre benevezett több mint száz lecsót, ahogyan minden évben, az íz, az állag mellett most is fontos szempont volt a tálalás. A húsz legtöbb pontot kapott lecsót készítő csapat sorszáma aztán bekerült az urnába, ezek között sorsolás döntött a helyezésekről és a Lecsókirály címről.

A harmadik helyen ez alapján a 80-as számú csapat végzett, nyereményük egy ajándékutalvány a Sempre étteremtől és a Videoton Holdingnak köszönhetően egy gépi habverő; második lett a 437-es csapat, ők a Hotel Vadászkürt 2 főnek, 3 éjszakára szóló utalványát és egy gépi habverőt nyertek. Az első helyezett a 87-es, azaz a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapata lett, képviseletükben Németh Nóra foglalta el Lecsókirálynőként a trónt, Cser-Palkovics András polgármester az ő nyakába tette a babérkoszorút, ami a korona mellé járt. A királynőtől megtudtuk, hogy a 15 tagú csapatban sok a felnőttek mellett sok kisgyerek is segédkezett a főzésben, ők is alaposan megdolgoztak a sikerért. Már 10 éve, hogy részt vesznek a lecsófesztiválon, és már nagyon szerettek volna nyerni – mondta Németh Nóra, most nagyon örülnek, hogy végre sikerült. Hagyományos lecsót főztek, amit a szintén a helyszínen készített lángosban tálaltak a zsűrinek. A győztes csapat a Fejér Megyei Kerékpáros Egyesület felajánlásának köszönhetően részt vehet egy 200 ezer forint értékű kerékpáros túrán, a 67 Sigma Éterem felajánlásából gazdagodtak egy 20 ezer forintos utalvánnyal, a Jancsárkerttől egy 10 ezer forint értékű ajándékcsomagot nyertek, ezen kívül egy gépi habverő és a Gi-Ga Farm gyerekjáték ajándéka is őket illette.

Idén is átadták a Legdekoratívabb főzőhely címét, ezt a 67-es csapat kapta, ők a Patent Rövidáru Bolt hétezer forint értékű vásárlási utalványa mellé a Saveur Kávézó ötezer forintos sütiutalványát, valamint Heizerné Gányási Krisztina virágkötő ötezer forintos ajándékutalványát nyerték jutalmul. A zsűri különdíját, egy ötezer forint értékű, a Panoráma Étterembe szóló utalvány, a 341-es számú csapat kapta. A lecsófesztivál ötletgazdájának emlékére alapított Sipi Kupát ebben az évben a 380-as számú Crazy Lecsó Team vihette haza,  képviseletükben Surányi József vette át az ajándékokat – a Tölgyfa Panzióba szóló utalványt két főnek, három éjszakára, a Pince Étterem ötezer forintos utalványát és a Jancsárkert 10 ezer forint értékű ajándékcsomagját –, valamint az alapító fiától, Sipos Gábortól a kupát. Surányi József elmondta: minden évben itt vannak a rendezvényen, már sokszor voltak helyezettek, két éve a Lecsókirály címet is elnyerték. Idén ötféle lecsót készítettek: a vegán vargányás mellett magyaros tojásos, egy mediterrán ízesítésű, egy chilivel megbolondított El diablo fantázia nevű és egy klasszikus rizses lecsót tálaltak a zsűri elé – de most a kupára büszkék.

A ligetben a színpadon délelőtt táncos csoportok léptek fel, délben átadták a városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjait, majd a Masni és Pocó című gyerekkoncertet és Oláh Gergő műsorát láthatták-hallhatták a nézők, akik közül sokan kipróbálták a napokban felállított óriáskereket is.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

,