Hírek

Közönségsiker volt a Művészkaraván

2020. június 3.   Fehérvári Programszervező Kft.  

Az utolsó helyszínen születésnapi meglepetés volt egy kedves néző számára a Művészkaraván megjelenése, de bármerre is járt a város művészeti intézményeinek tagjaiból verbuválódott alkalmi társulat az elmúlt négy hétben, mindenütt sikert aratott: táncosok, zenészek és színészek szórakoztatták a járványveszély miatt otthonaikba zárt fehérváriakat.

Egy hónappal ezelőtt, május 7-én tartotta első előadását a Palotai úti magas házak előtt a Művészkaraván, amely szó szerint házhoz vitte a kultúrát a fehérváriaknak, akik erkélyről, ablakból, az előadás idejére színpaddá lett parkolók, füves területek széléről nézték, hallgatták az előadásokat. Az Alba Regia Táncegyüttes és a Székesfehérvári Balett Színház táncosai, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusai és a Vörösmarty Színház művészei négy héten át, csütörtökön, pénteken és szombaton jelentek meg a meglepetéshelyszíneken, hogy a fél órás műsorral végre újra élőben szórakoztassák a környéken lakókat. A négy hét alatt bejárták szinte az egész várost, volt előadás a Fecskeparton, a Köfém lakótelepen, Királykút lakónegyedben, a Tóvárosban, a Jávor Ottó és a Széna téren, Széchenyi utcában, a Rádió úton, a Sarló utcában, a Lövölde utcában és a Budai úton, a Palotavárosban pedig több helyen is. Egy ráadásnapon a fehérvári idősotthonokat – a Farkasvermi úton, a Rákóczi utcában, a Maroshegyen és a Hosszúsétatéren – látogatta végig a társulat, nagy örömöt szerezve a produkcióval a szépkorú lakóknak.

A több mint harminc előadás mindenütt sikert aratott: volt, aki telefonnal sietett le az emeletről, hogy az éppen otthon nem levő családtagjának rögzítse a műsort, előfordult az is, hogy a produkció végén ráadást kértek a nézők. Erkélyről, ablakból integettek le a szereplőknek, a színészekkel együtt énekelték az ismert slágereket, az éppen arra járók leszálltak a bicikliről, megálltak a babakocsi tologatása közben, hogy végighallgassák, -nézzék az előadást. Az utolsó alkalom egy kedves nézőnek duplán is meglepetés volt, barátaival éppen születésnapot ünnepelt, amikor a Művészkaraván megjelent az erkélye alatt – a társulat a turné végén a taps mellé finom pogácsát is kapott a produkcióért cserébe.

A Művészkaraván előkészítésében, szervezésében a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai vettek részt, a technikai kivitelezésben Székesfehérvár Városgondoksága Kft. szakemberei segítettek.

Fotó: Igari Balázs