Hírek

A láda szelleme mindent tud

2021. augusztus 21.   Hajnal Csilla  

Az ünnepi, hosszú hétvége a Koronázási Ünnepi Játékok ideje: középkori piac, hagyományőrzők, régizenészek, kreatív játékok, kézműves foglalkozások, az óriásbábokhoz kapcsolódó családi játékok, fényvetítés és 3D kirakó a Fő utcán, élő sakk előadás, koncert a Zichy-színpadon, kertmozi – most tényleg mindenki talál kedvére való programot. Már az első napon is sokan élvezték a középkori hangulatot a belvárosban.

Csombor kell bele, meg lestyán mindenképpen – a Városház téren áthaladva hallottuk a megjegyzést, a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület jurtája előtt, ahol már délelőtt lobogott a tűz, hogy aztán ebédre elkészüljön a köleskásás ragu. Az íjászok tavaly is valami csodás ízű ételt főztek, a turistaként nálunk járt asszonyok is elismerően csettintettek a kóstoló után. A déli illatok után mondhatjuk, hogy idén is jó lehetett, ami az üstben készült! Kellett is az energia, mert sokan voltak kíváncsiak a bemutatóra, az íjat kipróbálni is jó néhányan sorba álltak, és folyamatosan jöttek a kíváncsiak a jurtákba is.

A Városház téren a bronz- és ólomöntő, a kovács-, a szobrász-kőfaragó, az ötvös-vésnök és a gölöncsér-keramikus mesterséggel ismerkedhettek az arra járók. A kovácsot inkább csak messziről nézték – jó meleg lett délutánra, nem sokan voltak, akik a fújtató közelébe merészkedtek. A kőfaragó viszont lelkes kisinasokra lelt: ottjártunkkor két kicsi lányka foglalkozott elmélyült figyelemmel egy-egy darabbal – kalapáltak, csiszoltak, véstek, ahogy kell.

A középkori piac idén is a fesztivál egyik legjobb helye, mosolygás nélkül itt végigmenni lehetetlen. Hol sárkányokkal riogatnak, hol csak úgy beszólnak az éppen arra sétálónak, mosnak, főznek, pletykálkodnak, mesélnek is persze a Szabad Csepűrágók: pénteken is bemutatták Estefán király legendáját és megteszik ezt még kétszer, szombaton és vasárnap is. Idén szellem költözött a középkori falak közé: a ládaszellem mindent tud, a bátrabb gyerekek kérdésére sorra megmondta, ki milyen pólóban, sapkában, nadrágban jött a belvárosban – igazán mókás volt látni, ahogyan a kicsik őszinte, hökkent csodálkozással néztek végig magukon, hogy „tényleg mikiegeres póló van rajtam, honnan tudja?” Láttuk a kötélhúzó világbajnokság összecsapását is, ami végül – a bírónak köszönhetően – döntetlennel végződött, és kötéltáncosnak is tapsolt a közönség – még akkor is, ha a kötelet nem túl magas, egészen pontosan a kockakő „magasságában” feszítették ki a lélegzetelállító mutatványhoz.

A régizenei együttesek a belváros több pontján is muzsikáltak, és a Fő utcán rendre szembe jöttek a vitéz urak valamelyik hagyományőrző csapatból. A bemutatók többségét a Zichy ligetben láthatta és láthatja majd a következő napokon is a közönség (a pontos időpontokról táblákon tájékoztatnak a szervezők). A ligetben komoly fegyverropogás is hallatszott tegnap, volt, aki alaposan meg is ijedt, bár a lövés előtt igyekeztek figyelmeztetni mindenkit. A harcosok ruháit, fegyvereit közelről is meg lehet nézni, kézbe lehet fogni – ezt is sokan megtették tegnap. Volt, aki a páncélos sisakot is felpróbálta, ami egyrészt a meleg, másrészt meg a súlya miatt is tiszteletre méltó tett – főleg egy alig egy méteres kisembertől!

A Zichy ligetben a Fehérvári Huszárok Egyesületének köszönhetően lovagolni is lehet, a déli pihenő idején aztán ennek fejében sok simogatást is kaptak a gyönyörű négylábúak: kicsik, nagyok egyaránt sorba álltak, hogy legalább egyszer megérinthessék a lovak orrát.

Idén még egy helyen lehet „lovagolni” a ligetbe: a már tavaly is óriási sikert aratott, fából készült akadálypályát ugyanis kiegészítették egy elemmel. A gyerekek egy nyeregszerű alkalmatosságra ülhetnek rá, amely egy sínen mozog, a kis lovagjelöltek egy kötél segítségével húzhatják át magukat egyik oldalról a másikra. Ami azt illeti, sokaknak sikerült! Ügyesen kerülgették az ide-oda lengő zsákokat és a többség a gerendáról sem billent le, szóval bőven lett sok új kis lovag idén is.

Nekünk – és úgy láttuk, az aprónépnek is – nagyon tetszettek a történelmi játékok, például az a méretesebb, labirintus játék, amelyet egyszerre többen is tudnak játszani, és amelynek lényege, hogy a golyót a várban a megfelelő helyre juttassák. És van mini hajítógép is, amivel várat lehet rombolni, azt is muszáj kipróbálni, ajánljuk mindenkinek, aki arra jár.

A kézműves foglalkozásokat az Országzászló téren és a Bartók Béla téren találtuk, egy kis pihenőnek is jó, ha a gyerekkel leül az ember ügyeskedni egy kicsit. Hercegnős fejrevalót, királyfigurát, boszorkányt készítettek éppen anyukák, apukák és gyerekek. És ha már család: közösen a legjobb a királyi óriásbábokhoz, rajtuk keresztül pedig az Árpád-házi királyokhoz kapcsolódó Ágbogozót és az új, nyomozós-matricagyűjtős játékot játszani – a füzeteket például az Országzászló téren is be lehet szerezni ehhez.

Szombaton és vasárnap a hagyományőrzők mellé érkezik a Pavane zászlóforgató csoport, akik a belvárosban több helyen is bemutatják, mire képesek a zászlókkal, jönnek a gólyalábasok, akik minden évben kedvencei a gyerekeknek. A Nemzeti Emlékhelyen 19 órakor élő sakk előadás, a Városháza díszudvarában 21 órától kertmozi, a Zichy-színpadon vasárnap 20 órától az Alba Regia Táncegyüttes fesztiválzáró estje várja a közönséget.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Turáni-Kerkay Zita, Lőrincz Miklós


 

,