Hírek

Történelmi játékok, középkori hangulat

2021. augusztus 18.   Hajnal Csilla  

Hamisítatlan középkori hangulat, vásári életképek, piaci perpatvarok, gólyalábasok, hagyományőrző bemutatók, régizenei együttesek, az Árpád-házi királyokat megismertető családi játékok, élősakk-előadás, számos gyermekjáték, kreatív és kézműves foglalkozások és természetesen a királyi óriásbábok várják a vendégeket a Koronázási Ünnepi Játékok idején, augusztus 20–22. között a székesfehérvári belvárosban. A Zichy-színpadon az István, a király koncert keresztmetszet és az Alba Regia Táncegyüttes Táncünnep című fesztiválzáró estje, a Városháza díszudvarában kertmozi szórakoztatja a közönséget. Esténként az interaktív kirakós játékban 3D-s fénykockákkal játszhatunk az Országzászló téren, a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületén pedig 3D épületvetítést láthatnak az arra járók.

Az előttünk álló hosszú hétvége a Koronázási Ünnepi Játékok ideje. A három nap történelmi kalandokat tartogat a vendégeknek: a középkori piacon harsány kofák, komédiások, mutatványosok szólítják meg az arra járókat, középkori tippeket ajánlanak fertőtlenítésre, sőt, még maszkot is készítenek; ha kell, bíráskodnak, boszorkányt üldöznek és ördögöt is űznek a Városház téren a Szabad Színház tagjai, akik délutánonként Estefán király életének eseményeit is bemutatják középkori életképekben. Itt, a téren táborozik majd a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület is, az íjászbemutatók mellett a kíváncsiak benézhetnek a jurtába, lesz fegyver- és ruházat kiállítás, de a gabonaőrlés, tésztadagasztás műveleteit is megismerhetik az érdeklődők, akik akár a bronz- és ólomöntő, a kovács-, a szobrász-kőfaragó, az ötvös-vésnök és a gölöncsér-keramikus mesterek fogásait is elleshetik.

Az Országzászló téren és a Bartók Béla téren mindhárom napon kézműves foglalkozások és fajátékok várják a gyerekeket és a játékos kedvű felnőtteket. A Zichy liget idén is a hagyományőrzőké lesz, az I. András Király Lovagrend, a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje és a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület mindegyik napon tart harcművészeti bemutatót, ezek időpontjáról az online felületeken és a belvárosban elhelyezett információs táblákról tájékozódhat a közönség. A ligetben lovagolni is lehet a Fehérvári Huszárok Egyesületével. Szombaton és vasárnap a Pavane zászlóforgató csoport produkcióját többször is láthatják majd a programok résztvevői, ezeken a napokon este hatkor a Szárnyas Sárkányok gólyalábas előadásának is részese lehet a közönség.

A Koronázási Ünnepi Játékok elmaradhatatlan szereplői a királyi óriásbábok, velük több helyen is találkozhatunk majd a belvárosban. Sőt, ismerkedni is lehet velük, erre idén már két játékot is kínálnak a programot szervező intézmény, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) munkatársai. Az Árpád-házi ágbogozó mellett egy új nyomozós-matricagyűjtős játék várja a családokat. Az ehhez szükséges játékfüzet elérhető az SZKKK Virágórával szemben található információs faházában, a Városház téren a Tourinform információs pontján és az Országzászló téri óriásbábok mellett is. Az óriásbábok leglátványosabb megjelenése ebben az évben is a Fehérvári királyok menete lesz: a felvonulás, amelyben a hagyományőrző csoportok is részt vesznek, a Zichy ligettől a Szent István térig, az ünnepi közgyűlés helyszínéig tart.

Augusztus 21–22-én 19 órakor ismét felállnak a fekete és fehér seregek a száz négyzetméteres sakktáblán: a Nemzeti Emlékhelyen a Székesfehérvári SzC I. István Technikumának 35 diákja mutatja be élő sakkjátszma formájában a középkori Magyarország egyik kiemelkedő ütközetét, az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csatát. Az előadás írója és rendezője Matuz János, az SZKKK művészeti intendánsa.

A kisfesztivál idején esténként 21 órától fényfestések is színesítik a belvárost: az interaktív 3D-s kirakós játékkal az Országzászló téren játszhatunk, 3D-s épületvetítést a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületének falán, valamint a Nemzeti Emlékhelyen, a mauzóleum falán láthatunk. És ha már fény: egyetlen napon, augusztus 21-én 21 órakor a Zichy-színpad előtt a Circum Aurora légi tűzszínház különleges, látványos bemutatója várja a közönséget.

A Zichy-színpad koncertnek is helyet ad a Koronázási Ünnepi Játékok idején: augusztus 20-án, pénteken 21 órakor az István, a király koncert keresztmetszetét élvezhetik a nézők. A látványos, modern megszólalású produkció népszerű szólistákkal, a zenei szakma kiválóságaiból álló saját zenekarral, valamint a legprofesszionálisabb látvány- és animáció-technikával varázsolja el a közönséget. Az előadásban a címszereplő Feke Pál mellett közreműködik Novák Péter, Szomor György, Herczeg Flóra, Simon Boglárka, Serbán Attila és Sándor Péter. Augusztus 22-én, vasárnap, a záró napon az Alba Regia Táncegyüttes Táncünnep című összeállítása teszi teljessé a Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok eseménysorát.

A Koronázási Ünnepi Játékok részletes programját, az esetleges módosításokat a   www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu és a www.facebook.com/szekesfehervarikiralyinapok, valamint az SZKKK honlapján, a www.fehervariprogram.hu oldalon találják meg az érdeklődők. Az SZKKK információs faháza az Országzászló téren, a Virágórával szemben várja a látogatókat, nyitvatartás: augusztus 20–21. 9.00–20.00; augusztus 22. 10.00–18.00

Fotók: Molnár Artúr (ÖKK), Turáni-Kerkay Zita, Igari Balázs és Lőrincz Miklós

 

A Koronázási Ünnepi Játékok programja  »
 

 


 

,