Hírek

Az élő előadás varázsa

2022. február 5.   SZKKK  

Bár a járványhelyzet a bicskei területi bemutatót sem kímélte, 13 produkció részvételével egy nagyon szép és meghitt délután részesei lehettek február 4-én a fellépők és kísérő tanáraik a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében, a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny soron következő programján.

A házigazdákat képviselve Sulyokné Guba Judit intézményvezető-helyettes köszöntötte az énekeseket és zenészeket, majd a szakmai zsűri (Papp Ágnes népdalénekes, Zsikó Zsuzsanna népdalénekes, Varró János népzenész) értő figyelmétől kísérve léptek színpadra a versenyzők: a Pintyőkék, Purcsel Csenge, Baljer Márk, Horváth Zsolna, Horváth Rebeka, Purcsel Regös Botond (valamennyien a házigazda Bicskei Prelúdium AMI diákjai), a Csipcsirip együttes, Soós Johanna, Mester Zsófianna – Miskolczi Réka, Szövényi Hajna Viola (a Bicskei Prelúdium AMI – Etyeki telephely diákjai), Nagy Róza Kata, Szekeres Kamilla Apollónia, Vidra Petra – Bíró Zsófia Sára (a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai).

Majorné Kati a bemutatkozások után a szervezők nevében tájékoztatta a mezőnyt a verseny további rendezvényeiről, a következő bemutatók időpontjáról, majd a zsűri tagjai tartottak szakmai értékelést. Zsikó Zsuzsanna a verseny sokszínűségét, a felkészültséget és lelkesedést méltatta, Papp Ágnes pedig elmondta a résztvevőknek, hogy az élő előadás varázsa semmivel nem pótolható, a mostani nehéz időszakban különös jelentőséggel bír. Elárulta, hogy olyan megindító pillanatai is voltak a versenynek, amikor bizony könnyek szöktek a szemébe a dalok hallgatásakor. Varró János beavatta a fiatalokat a zsűri munkájának nehézségeibe, beszélt arról, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe az egyes produkciók értékelésekor. Az értékelést követően a zsűritagok emléklapokat adtak át.

A megyei döntőre a következő fellépők kaptak meghívást:

Purcsel Cseperke (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő pedagógus: Szanyi Bettina)

Csipcsirip együttes (Bicskei Prelúdium AMI – Etyeki telephely, felkészítő pedagógus: Mihályik Virág Anna)

Nagy Róza Kata (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő pedagógus: Berki Lilla)

Mester Zsófianna – Miskolczi Réka (Bicskei Prelúdium AMI – Etyeki telephely, felkészítő pedagógus: Mihályik Virág Anna)

Soós Johanna (Bicskei Prelúdium AMI – Etyeki telephely, felkészítő pedagógus: Mihályik Virág Anna)

Purcsel Regös Botond (Bicskei Prelúdium AMI, felkészítő pedagógus: Szanyi Bettina)

Szekeres Kamilla Apollónia (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő pedagógus: Berki Lilla)

Szövényi Hajna Viola (Bicskei Prelúdium AMI – Etyeki telephely, felkészítő pedagógus: Mihályik Virág Anna)

Vidra Petra – Bíró Zsófia Sára (Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő pedagógus: Berki Lilla és Vakler Anna)

A nap végén a zsűritagok a felkészítő tanárokkal elmélyült elemzést tartottak az egyes produkciókkal kapcsolatosan.  Köszönjük a befogadó intézménynek, hogy ebben a tanévben is vendégeskedhettünk Bicskén, a Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskolában!

Dr. Major Lászlóné

 


 

,