Felhívások

Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő 2022 – Felhívás

2022. február 7.   SZKKK  

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ második alkalommal rendezi meg a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedőt, amellyel a helyi fiatalokat, diákközösségeket kívánja megszólítani. Itt az alkalom, hogy a fiatalok megmutassák, hogyan látják városunkat! A játék során nemcsak történelemtudásukra, de kreativitásukra, jó megfigyelőképességre és remek csapatmunkára is szükségük lesz. 

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az egész városra kiterjedő városismereti vetélkedőt szervez a székesfehérvári középiskolás diákok számára. A vetélkedőre 9–13. évfolyamos, székesfehérvári középiskolásokból álló, 6 fős csapatok jelentkezését várják.

A vetélkedő célja, hogy a versenyzők minél többet megtudjanak városunk múltjáról, történelméről, megismerjék kulturális értékeit, hagyományait.

 2022-ben az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját ünnepli a város, így a vetélkedő központi témája is az Aranybulla, illetve az eseményt övező korszak társadalmi és kulturális sajátosságai lesznek. A játék során a csapatoknak szüksége lesz kreativitásra, logikára, időnként lexikális tudásra, de kapcsolatteremtő képességre, művészi vénára, rugalmasságra, sőt még a telefonjaikra is. Érdemes úgy összeállítani a csapatot, hogy tagjai együtt minél sokoldalúbbak és sokszínűbbek legyenek.

A játékosok emellett támogató szakmai segítséget kapnak, a szervezők is végigkísérik a csapatokat a vetélkedő alatt, de biztosan sokan szurkolnak is majd értük a megmérettetés során.

 

Rendező: Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ

Jelentkezhetnek: Székesfehérvár középfokú oktatási intézményeinek 9–13. évfolyamos tanulói 6 fős csapatokban, kísérő tanárral

Jelentkezés feltétele: a részvételi szabályzat megismerése »

Jelentkezés módja: A vetélkedőre 2022. március 18., péntek 23.59 óráig lehet jelentkezni a felhívás alatt található online regisztrációs lap kitöltésével.

A  jelentkezést kizárólag a kísérőtanárok adhatják le!

 

A regisztrációt követően a jelentkezők meghívást kapnak egy zárt Facebook csoportba, ahol a vetélkedő ideje alatt kapcsolatban állnak majd a szervezőkkel, így közvetlenül kérdezhetnek a játékosok, és a szervezők is tudnak tájékoztatást adni a feladatokról, határidőkről.

 

A verseny menete 

I. forduló – nevezés (válogató)

A jelentkezést követően 2022. március 25., péntek 16.00-ig kell a nevezési feladatot leadni, amely a következőből áll: 

Egy hírekkel teli újságoldalt várunk tőletek, amelyben a vezércikk, a legfontosabb hír az Aranybulla kihirdetéséről szóljon. Bújjatok újságírók, riporterek, vagy szerkesztők bőrébe, járjatok utána, hogy még mi minden más történhetett akkoriban, miről és kiről szóltak volna a hírek? Milyen egyéb történésekről adtak volna hírt a korabeli újságírók, ha lettek volna? Hitessétek el velünk, hogy a ti csapatotok lett volna a legalkalmasabb erre a feladatra!

A leadott munkának az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:

  • Fontos, hogy az akkori nyelvezetet idézze meg, ahhoz hasonló stílusban íródjon!
  • Legyen címe az újságnak!
  • Legyen jól tagolt – az egyes hírek, esetleg reklámok, fotók, grafikák stb. jól különüljenek el egymástól. 
  • Törekedjetek arra, hogy humoros, esztétikus munkát adjatok le!
  • Készíthetitek a mai újságtechnika szerint, vagy elképzelhetitek, hogyan nézett volna ki egy újság akkoriban.
  • Szerkeszthetitek digitálisan is, de használhattok egyéb kreatív technikákat is. 
  • Mindkét esetben A2-es (420×594 mm) méretben, álló tájolással dolgozzatok.
  • Ha a digitális technikát választjátok, akkor az alábbi kritériumokat még vegyétek figyelembe, mert a döntőbe jutott csapatok munkáit a helyszínen kiállítjuk:
    • mindenképpen pdf (ha lehet, akkor nyomdai pdf) formátumban küldjétek el,
    • a hozzá felhasznált képeknél az elérhető legjobb felbontású változatot válasszátok (ha ismeritek picit a nyomdai fogalmakat, akkor 300 dpi felbontású képeket válasszatok),
    • közvetlen a szélekre ne tegyetek fontos képeket vagy feliratokat, mert az a nyomtatáskor lemaradhat.

Fontos! Az Aranybulla kihirdetéséről szóló cikkben egyszerre vagyunk kíváncsiak történelmi tudásotokra, kreativitásotokra és képzelőerőtökre. Amennyire csak lehet, figyeljetek a pontos tényekre. Az egyéb helyi hírek, történések lehetnek fiktívek, szólhatnak kitalált termékekről, eseményekről, személyekről is. 

A nevezés leadásának határideje:  március 25., péntek 16.00 óra

Digitális formában a siklosivetelkedo@fehervariprogram.hu e-mail címre várjuk az alkotásokat. 

Személyesen a Székesfehérvári Közösség és Kulturális Központban (Fürdő sor 3.) adhatják le Orosz Júliának (+3670/443-7068). Az alkotást becsomagolva, feliratozva (Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő + a csapat neve, iskolája, osztálya) kell leadni.

A leadott munkákat szakértők véleményezik a megadott kritériumok alapján. A szakértők a nevezési feladatok leadását követő héten értékelik a beadott munkákat, és ezt követően a Rendezők tájékoztatják a versenyzőket a szakértők által az elődöntőbe választott csapatokról.

Az elődöntőbe bejutott csapatokat a Rendezők szakértők bevonásával készült filmekkel segítik a felkészülésben. 

 

II. forduló – elődöntő

Az elődöntő feladatainak elvégzésére egy hét, április 16–22. között (szombattól péntekig) áll rendelkezésre. A feladatok részleteiről a tájékoztatást a csapatok legkésőbb 2022. április 8-ig megkapják.

A döntőre az elődöntő teljesítményei alapján kiválasztott 6 legjobb csapat jut be. 

 

III. forduló – döntő

A döntőt 2022. május 16-án, hétfőn rendezik meg a Vörösmarty Színházban. Itt a szervezők számítanak a szurkoló csapatok részvételére is, hisz az ő biztatásukra is szükség lesz. Sőt, a legkreatívabban szurkoló csapatok plusz pontot szerezhetnek a játékosok számára. 

 

Csapatok

A csapatok összeállítása során érdemes figyelni rá, hogy különböző érdeklődési körű és képességű fiatalok legyenek a versenyzők között. A csapattagoknak iskolatársaknak kell lenniük, de az nem feltétel, hogy mind a hatan ugyanabba az osztályba járjanak, akár különböző évfolyamok diákjai is alkothatnak egy csapatot. 

Lehetőség szerint a kezdőcsapat vigye végig a versenyt. Ha valaki kiesik bármilyen oknál fogva, a helyettesítéséről azonnal gondoskodni kell, és a fair play érdekében ezt azonnal be kell jelenteni a versenyszervezőknek. A bejelentéstől számítva a vetélkedő végéig a cserejátékos versenyez, visszacserélni nem lehet, csak új tag léphet be a helyére.

 

Díjazás

A döntős csapatok nyereménye egy egynapos belföldi utazás 2022. május 14-én, szombaton a döntő előtti hétvégén. Az I., II. és a III. helyezett csapatok tagjai további jutalmakban részesülnek, melyek között kulturális programokra, szórakozási lehetőségekre szóló belépőjegyek és egyéb értékes ajándékok is lesznek.

 

Szakértők

A verseny feladatait a szervezők egy szakemberekből álló csapat segítségével állítják össze, akik felügyelik az eseményeket, szakmai segédanyagokat biztosítanak, illetve javítják és minősítik a beérkezett munkákat, a feladatok megoldását.

A szakértők: 

Haraszti Zsigmond – múzeumpedagógus, Szent István Király Múzeum

Rosta Helga – múzeumpedagógus, Néprajzi Múzeum

Váczi Márk – történész, városkutató

 

Zsűri

A döntőben szakemberek értékelik majd a játékosok teljesítményét és döntenek a nyertes csapatról. 

A zsűri tagjai:

Bartos György – művészettörténész, műemléki kutató

Haraszti Zsigmond – múzeumpedagógus, Szent István Király Múzeum 

Kulcsár Mihály – régész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója

Reich Szabina – régész, Szent István Király Múzeum

Rosta Helga – múzeumpedagógus, Néprajzi Múzeum

 

Bővebb információ

 

Orosz Júlia rendezvényszervező

Telefon: +3670/443-7068

E-mail: siklosivetelkedo@fehervariprogram.hu

Részvételi szabályzat  »

 


 

,