Hírek

Színek az égből: Vollein Ferenc képei Kisfaludon

2022. április 8.   SZKKK  

A Balaton partján, Badacsonyörsön élő és alkotó fiatal festőművész, Vollein Ferenc képeiből nyílt kiállítás pénteken a Kisfaludi Közösségi Házban. A Fehérváron immár ötödször kiállító alkotó munkáit az Ó- és az Újszövetség, a magyar történelem, a balatoni és a toszkán táj ihletik. A tárlat, amelynek megnyitóját könyvbemutatóval kötötték össze, május 9-ig láthatóak a közösségi ház nyitvatartási idejében.

A 23 éves Vollein Ferenc több mint tíz éve kezdett festészettel foglalkozni, mára pedig már a kortárs naiv képzőművészeti iskola egyik legismertebb hazai és nemzetközi képviselőjeként tartják számon. Szín- és formavilága egyedi, stílusa a szakemberek szerint az avantgarde egyik jelentős, de Magyarországon kevésbé preferált irányzatához, a naiv-neoreneszánsz iskolájához áll a legközelebb.

A megnyitó közönségét és az alkotót videóüzenetben köszöntve dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere Arisztotelészt idézve arról beszélt, hogy a művészet célja nem a külső forma, hanem a belső lényeg megjelenítése. „A történelmi események feldolgozásának, a hagyományok továbbörökítésének egyik legfontosabb eszköze a festészet. Nekünk, magyaroknak, művészeti hagyományaink, identitásunk egyik legfontosabb részét képezi. A fiatal Vollein Ferenc a kortárs magyar festészet egyik kiemelkedő alakja” – mondta a miniszter, kiemelve, hogy az alkotó kiválóan önti színekbe és képekbe azokat az értékeket, amelyek identitásunk alapját képezik, amelyek magyarrá és kereszténnyé emelnek minket.

A rendezvény díszvendége, dr. Cser-Palkovics András polgármester örömét fejezte ki, hogy Vollein Ferenc immár ötödször állít ki Fehérváron, és most egy olyan városrészben, ahol korábban még nem volt tárlata. A városvezető a megnyitó keretében bemutatott, a kiállítással azonos című Színek az égből című képzőművészeti album első mondatát emelte ki: „Fiatal alkotó számára – különösen, ha nem iskolákba tagozódva, mestereket követve járja útját – a tehetség mellett a szorgalom és alázat megléte elengedhetetlen a sikeres pályához.”

„Vollein Ferenc 53. kiállítása nyílik ma, ami igen magas szám egy fiatal, mindössze 23 esztendős művésznél. Bízom benne, hogy a következő napokban, hetekben sokan fogják megnézni a tárlatot, gyönyörködnek ezekben a képekben és fantasztikus színekben, amelyek azt üzenik nekünk, hogy gyönyörű világban élünk – és rajtunk is múlik, hogy ezt észrevesszük-e” – mondta a polgármester.

Vollein Ferenc megosztotta a megnyitó közönségével eddigi életútját és hitvallását. Elmesélte, hogy gyerekkora óta foglalkozik a festészettel, képeit számos tárlaton láthatta a közönség: mint többször is elhangzott, ez már az 53. önálló kiállítása, de számos csoportos kiállításon is részt vett. Harminc hazai és nemzetközi korosztályos és felnőtt képzőművészeti alkotópályázaton szerepelt sikerrel, rangos művészeti ösztöndíjakkal is büszkélkedhet – a Nemzet Fiatal Tehetségeiért képzőművészeti ösztöndíjat négyszer is elnyerte. Négy önálló képzőművészeti kiadvánnyal is rendelkezik, ezek közül kiemelkedik a negyedik, 2021-ben megjelent és ma Fehérváron is bemutatott 132 oldalas Színek az égből című kötet, amelynek jelentősége abban áll, hogy a naiv képzőművészet 100 éves magyarországi történetében először jelent meg ilyen jellegű és nagyságú művészeti kiadvány.

A fiatal festőművészt hat éve Rómában fogadta I. Ferenc pápa, akinek – a Szent Márton-év alkalmából – átnyújtotta a Szent Márton megkereszteli édesanyját című alkotását, amely bekerült a Vatikáni Múzeum- és Képtár gyűjteményébe. Tavaly Badacsonyörsön megnyílt az alkotó műteremházának udvarán saját, egész évben nyitva tartó Kortárs Képzőművészeti Galériája, amely szerepel a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023-as programsorozat kulturális-képzőművészeti kínálatában. Beszélt arról is, hogy saját, tisztaságot és élénkséget hozó színelmélete szerint 40-50 alapszínnel dolgozik, amelyeket sosem vegyít egymással, csak a fehér színnel – így több száz színárnyalatot használ összesen. 

Szemes Péter esztéta, aki már tíz éve Vollein Ferenc mentora, a kiállítást megnyitva és a képzőművészeti albumot bemutatva arról beszélt, hogy nagyon tervszerű, tudatosan összerakott életmű épül a szemünk látára – ez különösen a százharminc alkotást felvonultató albumot végiglapozva látszik. Kiemelte, hogy az albumban látható legtöbb alkotás már különféle hazai és nemzetközi köz- és magángyűjtemények tulajdonában van, kiállításokon ritkán láthatók.

A megnyitót Gryllus Vilmos Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző muzsikával, Mohai Gábor Radnóti- és Kazinczy-díjas előadóművész pedig versekkel színesítette, és ő olvasott fel részleteket dr. Zóka Péter PhD művészetfilozófus bemutatójából is, amelyet a képzőművészeti kiadványról írt. A kiállítás május 9-ig látogatható, a ház nyitvatartási idejében.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós