Hírek

Csatazaj a Belvárosban

2022. augusztus 6.   SZKKK  

Utolsó eseményéhez érkezett szombaton a Székesfehérvári Királyi Napokra hangoló sorozat: a záróesemény főszereplői Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Asztrik püspök és Szent István király óriásbábja, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje, a Sonivius Vappae régizenei együttes és a GabiKvArt voltak.

Ismét óriási közönség gyűlt össze a Vörösmarty Színház előtt az évek óta népszerű nyári eseményre, a királyi óriásbáb-család tagjainak felvonulásának indulási pontjára. Az erős szél ezúttal sem tette lehetővé, hogy az óriásbábok – Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Asztrik püspök és Szent István király – felvonuljanak, de bemutatásuk természetesen nem maradt el: Szabó Miklós Bence részletesen beszélt életükről.

A Magyar Királyi Kardforgatók Rendje az óriásbábok nélkül is felvonult a Fő utcán, a menethez a kísérőzenét dobosaik és a Sonivius Vappae, azaz „a középkor sarából életre kelt lármás semmirekellők bandája” szolgáltatta középkori dudával, dobbal.

„Nézd, mibe csöppentünk!” – mutatta örömmel egy anyuka a lányának a harcosokat, akik két helyen, a Mátyás király-emlékműnél és a Városház téren tartottak bemutatókat. A 2020-ban önállóvá vált egyesület több mint 15 éve színesíti a fehérvári és az ország más városaiban rendezett történelmi programokat. Harcászati bemutatóikkal az Árpád-ház korát, illetve újabban Mátyás korát idézik meg, ezért is volt az első bemutató helyszíne a Mátyás király-emlékmű. Itt páros küzdelmeket vívtak a vitézek, akiknek fegyverzetét és ruházatát Vidermann Csaba rendkapitány mutatta be a jelenlévőknek, azt is elárulva, hogy három fia is a kardforgatók között van.

A Városház téren rendkívül látványos csoportos összecsapások részese lehetett a közönség – ezek közül az utolsó úgy végződött, mint egy Shakespeare-dráma: szinte csak a nézők maradtak életben, mindenki más lekaszabolva feküdt a földön. Vidermann Csaba ehhez hasonló látványos bemutatókat ígért a Koronázási Ünnepi Játékok idejére: harcosaik a Zichy ligetben táboroznak augusztus 19–21. között, bemutatóik is itt lesznek – és mindennap másfajta küzdelmeket mutatnak be.

A program zárásaként a Zichy ligetben a Vörösmarty Színház művészei alkotta GabiKvArt zenekart hallhatta a közönség a Zenepavilonban. A pandémia idején született a zenekar, amely azóta több sikeres koncerten van túl, elsősorban a teátrum kávézójában játszanak – de legutóbb például az idei Fezenen léptek fel. A nyáresti koncerten nagy előadók világslágereit és magyar dalszerzők remekeit élvezhette a hallgatóság Varga Gabriella (ének), Cserta Gábor (basszusgitár), Réti Anikó (zongora), Kricsár Kamill (gitár) és Kovács Zsolt (dobok) előadásában.

Fotó: Lőrincz Miklós

 

 


 

,