Hírek

Lovagok a ligetben, faművesek a téren

2022. augusztus 19.   SZKKK  

A hagyományőrző csapatok közül volt, amelyik már csütörtökön este is a Zichy ligetben táborozott, és a többiek is mind megérkeztek a Koronázási Ünnepi Játékok kezdetére. A régizenészek, a boszik és jósok a helyükön várták pénteken a középkorba vágyó vendégeket, akik délutánig sok mindent láttak, ki is próbálhattak, de aztán délutánra megérkezett az eső, ami átírta a nap végét a belvárosban.

Aki lemarad, az kimarad – egy nagymama igyekezett gyorsabb haladásra ösztökélni unokáját a Zichy ligetben délelőtt, a kisfiú ugyanis hol itt, hol ott ragadt le nézelődni. Volt mit, a Zichy liget a harcosok terepe lett a Koronázási Ünnepi Játékok idejére ebben az éven is. A hagyományőrzők felverték sátraikat, berendezték a táborukat – voltak, akik már csütörtök estét is ott töltötték –, az érdeklődők 10 órától szabadon nézelődhettek a fegyverek között. A csapatokból mindig akadt, aki szívesen beszélt a korabeli fegyverekről a kíváncsiaknak, akik kézbe is vehették azokat, hogy aztán nem kis meglepetést okozzon egy-egy kard vagy éppen a sodronying súlya. A csapatok pontos időbeosztás szerint harcművészeti, illetve öltözet- és fegyverbemutatókat is tartottak. Az I. András Király Lovagrend például az Aranybullát kiadó II. András szentföldi seregében is harcoló walesi íjászok és a genovai számszeríjászok fegyvereiből, harcmodorából is ízelítőt adott, de azt is megtudhatták a nézők, hogy az otthon maradt asszonyok is kénytelenek voltak megtanulni bánni az íjjal, ha el akarták látni a családot hússal.

A ligetben idén is nagy siker volt a lovagi torna akadálypályája, a gyerekek többször is végigmentek az ide-oda lengő zsákok között. Akinek nem sikerült, az anyával, apával próbálkozott újra: a szülők jó ütemben segítették a kicsiknek az áthaladást, így aztán mindenki sikerélménnyel zárta a kihívást. Lovagolni nem csak az itteni, imitált paripán lehetett, hanem a Fehérvári Huszárok Egyesületének lovain is, ez is a kedvenc programok közé tartozik minden évben.

A Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület a Városház téren ütött tábort, a jurtáikba sokan bebújtak, hogy lássák, milyen körülmények között élhettek az őseink sok száz évvel ezelőtt. A hun üstből, amit most avattak fel, csodás illatok szálltak a téren – a szerencsések meg is kóstolhatták a finom ebédet. Az íjászok mellett több mester is ült a sátrak alatt, bőrműves, ékszerkészítő, keramikus és kovács is szorgoskodott a téren. A másik oldalon a Letterpress nyomdagépén korhű nyomatokat készíthettek az érdeklődők.

Aki a jövőjére volt kíváncsi, azt a boszik és jósok sikátorában várták a „hozzáértők”: kártyát vetettek, hörcsöggel jósoltak az arra járóknak. Innen már csak egy ugrás a Bartók Béla tér, ahol a kézműves foglalkozás mellett zenét is hallgathattak a látogatók, hiszen a régizenei együttesek, amelyek a belváros több pontján is feltűntek a nap folyamán, itt is játszottak. És még mindig volt látnivaló, a Mátyás király-emlékműnél játékok, az Országzászló téren pedig a Magyar Hagyományőrző Faművesek várták az érdeklődőket – utóbbiak most is sokakat elvarázsoltak a hagyományos famegmunkálás eszközeivel: fúrás, faragás, fűrészelés – izgalmas szórakozás a számítógéphez szokott korosztály számára, bár az apukák is szívesen vették kézbe a szerszámokat.

Délutánra aztán megérkezett az előrejelzett eső, ami kissé átformálta a napi programot. Elmaradt Wolf Kati estére hirdetett koncertje, és néhány bemutató is. A szervezők úgy döntöttek, hogy a következő napokon a kézműves foglalkozások, a gyermekjátékok, a jósok és boszorkányok „sikátora”, a Magyar Hagyományőrző Faművesek, a Letterpress Workshop és a Jobku és Dzsevu előadás beköltözik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületébe, itt kapnak helyet a Népművészeti Fesztivál programjai is.

A programváltozásokról a www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu és a www.fehervariprogram.hu oldalról, valamint ezek közösségi felületeiről tájékozódhatnak.

 

 

 


 

, ,