A környező megyékből is több érdeklődő érkezett szombaton a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ által szervezett, a Csoóri Sándor Program támogatásával megvalósult tárogató workshop napra. A programon résztvevők a szakmai nap mentora, Cserta Balázs vezetésével fejleszthették hangszertudásukat, bővíthették repertoárjukat. Délben a Csónakázó-tó mellett járók is hallhatták a hangszer hangját a Fürdő sori épület teraszáról.

A tárogató workshop napok közül az első volt a szombati, amelyet november 5-én még egy követ. A hangszert már alapszinten ismerő zenészeket hívtak a programra, hogy hangszeres tudásukat fejlesszék a workshop szakmai mentora, Cserta Balázs segítségével. A résztvevők Székesfehérvárról, Szántódról, Gárdonyból, Vácdukáról és Budapestről érkeztek: a többség legalább három éve foglalkozik már a hangszerrel, de voltak olyanok is, akik csak néhány hónapja kezdték el tanulmányaikat az egyedi hangja miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetett hangszeren.

Cserta Balázs a workshop kezdetén elmondta: voltak olyan gyűjtőutak, amelyek azt célozták, hogy kimondottan tárogatóra született helyi zenéket gyűjtsenek össze. A résztvevők arra jutottak, hogy mindenhol „általános tárogatózenéket” játszanak, egyedül Gömörben és Korondon találtak csak valódi helyi zenét – ezek közül a Korondon 1955-ben gyűjtött Székely verbunk című szerzeménnyel is megismerkedtek a szombati szakmai napon jelenlevő zenészek, akik közül többen a november 5-i napon is jelen lesznek, hogy folytassák tanulmányaikat. A szombati rendezvény déli szünetében Cserta Balázs és a workshop egyik résztvevője, Várszegi Balázs különleges ajándékkal lepte meg a Csónakázó-tó partján sétálókat: a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ egyik teraszán muzsikáltak, hogy megmutassák, hogyan szól a tárogató.

A tárogató név alatt ma kétféle hangszerről beszélünk. Az úgynevezett történeti tárogató a töröksíp vagy tárogató síp, amelyről az első leírások a 15–16. századból származnak. A török hódoltság korában éles hangja miatt jó szolgálatot tett a harcokban, hadjáratok idején, de a hétköznapokban is zenéltek vele felvonulásokon, lakodalmas és temetési menetekben is fújták. A tárogató a Rákóczi-szabadságharc idején lett igazán kedvelt, a csatákba hadi hangszerként, a harcok szünetében egymás szórakoztatására, az ének és a tánc kíséretéhez használták a kuruc táborokban. A szabadságharc leverésével a kuruc szimbólumnak tekintett tárogatókat összegyűjtötték, a hangszert betiltották, többségüket meg is semmisítették – a tárogató lassanként a szabadság jelképévé vált.

A 19. század közepén kezdték el újra felfedezni a hangszert, a század végén pedig két hangszergyár, a Schunda és a Stowasser modernizálják a tárogatót –  így születtek meg a reform tárogatók. Schunda József célja kifejezetten az volt, hogy a tárogató beépüljön a klasszikus zenei hangzásba, „illeszkedjen be” egy nagyzenekarba. A hangszert megnagyobbították, öblösebbé tették, billentyűkkel látták el, a klarinétéhoz hasonló fúvókát kapott, ezzel korábbi erős, harci hangszíne megváltozott: az oboa, a fagott és a klarinét „keverékeként” már komolyabb dallamokat is lehetett vele játszani. A tárogató megreformálásának idén van éppen 125 éve: 1897. szeptember 15-én könyvelték be ugyanis a szabadalmi hivatalban a kuruc kor legendás hangszerének újkori változatát.

A tárogatót gyakran a fúvós hangszerek Stradivarijaként is emlegetik egyedi, különleges hangszíne okán. Manapság a klasszikus és jazz zenészek is használják, a kortárs zeneszerzők is írnak rá darabokat. A 2015-ben a hungarikumok közé is bekerült tárogató egyik legjelesebb hazai megszólaltatója a Liszt Ferenc-díjas klarinét- és tárogatóművész, Kiss Gy. László, akinek több hazai zeneszerző személyre szóló ajánlással írt tárogató műveket, ezek között szóló- és kamaradarabok, triók, vonósnégyesek, kvintettek és zenekari versenyművek is szerepelnek. Rajta kívül több neves tárogatóművész – többek között a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke, a szintén Liszt Ferenc-díjas Nagy Csaba, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Fehér László, Erdő Zoltán, Lugosi Tibor, Makó Péter, Oláh Lajos – előadásait élvezheti a közönség.

A II. világháború után a tárogatókat megreformáló hangszergyárak megsemmisültek, 1945 után csak ritkán készült egy-egy hangszer. A tarogatocenter.hu oldalon található adatok szerint jelenleg öt mester készít tárogatót: Budapesten Tóth József és Szabolcsi Miklós, Csehovics Gábor Fulókércsen, Gregus Pál Baján, Agócs Béla a felvidéki Sávolyon dolgozik. Tárogatók javításával, fúvókák készítésével a Grúber család foglalkozik.

A tárogatón játszó zenészeket a Rákóczi Tárogató Egyesület fogja össze, tagjai között Amerikában és Ausztráliában élő tárogatósok is találhatók. Az egyesület gyűjti és ki is adja a tárogató zenéket, célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a hangszert; legnagyobb rendezvénye az Országos Tárogató Találkozó, amelyre a Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból és Erdélyből is érkeznek tárogatón játszó zenészek. A Tárogatós Világtalálkozót ötévente rendezik meg.

A hangszerhez kapcsolódó érdekesség, hogy a tárogató hangja Esztergom jelképe lett: minden nap délután fél ötkor megszólal a hangja a Szent Tamás-hegy tetején levő kápolnából. A Fehér László tárogatóművész által játszott dallam – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” – a trianoni békediktátumra emlékeztet.

Fotó és videó: Lőrincz Miklós

fókusz