Hírek

Mi, józsefesek – ünnepi műsor az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján

2023. szeptember 29.   SZKKK  

A hagyományt követve ebben az évben is diákszínjátszók előadásával ünnepel a város október 23-án: a darab úgy idézi meg az 1956-os forradalom és szabadságharc székesfehérvári eseményeit, hogy a történet most egy iskolára, a József Attila Gimnáziumra fókuszál. Tanórák, tánciskola, diákszerelem – a diákok hétköznapjait is történelemmé formáló pillanatokat a Ciszterci Szent István Gimnázium Fejér Holló diákszínpadának tagjai mesélik el a Városház téren. 

A darab alapszövegét Matuz János, a Szent István Király Múzeum művészeti intendánsa írta, ő kérte fel a rendezésre Ferenczy Noémit, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanárát, a Fejér Holló vezetőjét. „Nem tudtam volna nemet mondani: számomra fontos, szívemhez közel áll a téma, a gyerekek, akikkel dolgozhatok, persze, hogy vállaltam” – meséli a tanárnő, aki szabadkezet kapott az írótól. Kicsit módosított a szövegen, ami a mondanivalón nem változtat, de a hajdani József Attila Gimnázium szerepét még jobban kiemeli, hiszen ez az előadás a józsefesek szemével láttatja 56-ot – emeli ki a rendező.

Tanórák, mozi, tánciskola és persze a szerelem – a történet főszereplője a lázadozó Bernát Laci, aki az iskola legszebb lányába szerelmes, az ő szíve azonban az öttusa bajnok Hegedűs Istváné. A gimnazisták hétköznapjait egy pillanat alatt formálja át a forradalom, amely Székesfehérvárra is órákon belül megérkezik. Pesten Hegedűst lelövik – ez és a történelmi napok sodrása felnőtté teszi a józsefes fiatalokat.

A darab megeleveníti az országos és fehérvári eseményeket, Matuz János több szemtanú történetét is beépítette a szövegbe, amelyet Ferenczy tanárnő a gimnáziumban 1957-ben egyedüliként végzett lányosztály egy tagja, dr. Horváth Szűcs Ilona emlékeivel tett teljessé. „A vele való beszélgetés önmagában is nagy élmény volt, a darab történetét pedig a tőle hallottak tették igazán személyessé, történelmileg hitelessé. Ili néni mesélt arról, melyik eseményeken, hogyan vett részt diákként. Reálisan, túlzó érzelmek nélkül beszélt ezekről a napokról, de közben lehetett érezni, hogy mekkora optimizmussal dobták oda magukat a történelemnek, milyen ártatlanul, tiszta hittel bíztak abban, hogy kivívhatják a szabadságot. Amellett, hogy megtisztelőnek érzem, azért is vállaltam el ezt a feladatot, mert úgy gondolom, fontos, hogy ezt a tisztaságot, ezt a lelkesedést megmutassuk a mai fiataloknak” – fogalmaz a tanárnő. Az egykori józsefes diáklány egyébként maga is fontosnak tartja az előadást: a minap meglátogatta az iskola dísztermében próbáló diákokat.

Tíz lány és tíz fiú játszik az előadásban, a Fejér Holló éppen aktuális társulata. A szereplők már az elmúlt tanév végén megkapták a szöveget, szeptember eleje óta pedig heti két próbával készülnek az előadásra. „Olyan ez, mint amikor habot ver az ember: sokáig úgy tűnik, sosem lesz készen, de aztán egyszer csak összeáll” – mondja viccesen a rendező, aki a Matuz Jánostól „megörökölt” zenéket, köztük a jól ismert dallamokat használja az előadásban, hiszen ezek összefüggenek a mondanivalóval, de azokat a maga választottakat is beépíti a darabba, amelyek mind hozzátesznek a szavakkal elmesélt történethez.

A Mi, józsefesek című előadást október 23-án, hétfőn délelőtt 10 órakor láthatják a fehérváriak a Városház téren.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,