Hírek

Főszerepben a tök és az alma

2023. október 28.   SZKKK  

Egy zöldség és egy gyümölcs, a sütőtök és az alma volt a szombati Tök ősz legnépszerűbb szereplője: a tök faragandó alapanyagként, az alma pedig zenekar formájában érkezett az eseményre, amely, mint minden évben, idén is óriási közönséget vonzott a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarba.

Tököt faragni mindenki szeret, és bár otthon, családi körben is lehet, nagyobb társaságban sokkal érdekesebb: el lehet lesni mások fortélyait, eszközeit, és persze az alkotómunka végén össze is lehet hasonlítani az elkészült tökfejeket, töklámpásokat. Így aztán szombat délután családok, baráti társaságok érkeztek a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarba késekkel, kanalakkal – sőt, fagylaltos kanalakkal – felfegyverkezve, hogy szobrászkodni kezdjenek – a szülők kis időre félretették a „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” szabályt is, hogy csemetéik a kedvükre faraghassanak. A mintákat fejből, papírból és mobiltelefonon hozott képekből rajzolták a tökökre: 150 sütőtök, összesen 770 kiló „édes zöldség” várta az ügyes kezű vendégeket. 

Maga a Tök ősz esemény ennél jóval korábban, már a reggeli órákban elkezdődött egy kincskereső játékkal a közösségi ház kertjében és a ház körül. Az ötállomásos játékban nyomokat kellett követni, és aki minden állomást és kincset megtalált, délután sorsoláson vett részt: a játékosok között társasjáték ajándékcsomagok találtak gazdára.

A délutáni órákban már a tök került főszerepbe: a faragással egyidőben a ház klubtermében Madarász Ildikó, a vidék háziasszonya tartott gasztronómiai foglalkozást, amelyen tökös finomságok, halloweeni édességek készültek, például a jelenlévők muffinokat díszíthettek rémisztő mintákkal, a felnőttek pedig a sütik mellett sütőtökös lattét is kóstolhattak.

Idén sem hiányzott az eseményről az a hatállomásos, „rémisztő” próbatételeket felsorakoztató játék, amelyben a gyerekek ügyességére volt szükség. Pókdarts, szellem-bowling, tök-minigolf, labirintus, lefedett dobozokban rejtőző dolgok felismerése, Frankenstein újjáélesztése – izgalmas és szórakoztató feladatok vártak a jelentkezőkre. Sokan ültek le a kézműves foglalkozás asztalai mellé és arcfestést is sokan kértek halloweeni mintákkal, akár a jelmezeik kiegészítésére. A vállalkozó kedvűek egy szabadulószoba rejtélyének megoldásával is múlathatták az időt.

Az idei Tök ősz legnépszerűbb programeleme az Alma Együttes koncertje volt, sokan a koncert kezdetére időzítették érkezésüket. Az 1996-ban alakult zenekar indulásakor felnőtteknek játszott, a kétezres évek elején azonban gyerekekre „váltottak”, és mára a csapat az egyik legnépszerűbb gyerekzenekar hazánkban. A zenekar frontembere, Buda Gábor azzal köszöntötte a közönséget, hogy Fehérvárra szinte hazajárnak, hiszen az együttesnek Mits Marci személyében fehérvári tagja is van. Nagy sikerű koncertjükön régi és új slágereket játszottak, és a közönséget is megmozgatták.

Az egész napos rendezvényt mágia zárta: Hajnal Máté bűvész varázsolta el a közönséget a humort sem nélkülöző előadásával.

Az esemény az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ Segítő Fehérvár programja keretében valósult meg, a Fejér Megyei Népzenei Műhely, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szervezésében.


 

,