Hírek

Újra Öreghegyen szóltak a népdalok

2024. február 16.   SZKKK  

Fehérváron zárultak csütörtökön a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatói: a hetedik elődöntőn a zsűri és a közönség 42 produkciót hallhatott-láthatott az Öreghegyi Közösségi Házban, közel 170 diák részvételével. A versenyzők Fehérvárról, Mórról, Kápolnásnyékről, Pákozdról, Fehérvárcsurgóról és Seregélyesről érkeztek.

Nagyon sok „énekesmadár” jött az utolsó válogatóra: többek között cisztercis, petőfis és pákozdi pacsirták, rákóczis fülemülék, csurgói csalogányok hoztak jobbnál jobb produkciókat az eseményre. De jöttek betyárok, kislegények – persze számos szóló énekes is, összesen több mint negyven produkcióval. Karikázók, hajlikázók, táncdallamok, gyerekdalok, különböző tájegységek népdalai csendültek fel az Öreghegyi Közösségi Ház színháztermében, de katonadalokat és balladát is hallhatott a zsűri és a közönség.

A produkciókat ezúttal is a már ismert szakmai zsűri értékelte: Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus szerint felkészült versenyzők hoztak kiváló produkciókat, és ez a pontszámokban is tükröződik.

A nagy hagyománnyal rendelkező versenyen ebben a tanévben huszonnyolc iskola több mint hatszáz diákja vesz részt Fejér vármegyéből, csoportos és egyéni produkciókkal. A fordulók számos helyszínen zajlottak, a megyeszékhelyen két ízben is, és a döntők is Fehérváron lesznek február 22-én és 23-án.

Fotó: Skrobák-Kovács Réka


Az eredmények:

Ciszterci Pacsirták (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Pogány Luca): 40

Daloló pacsirták (Móri Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő tanár: Veres-Filotás Erika): 37

Petőfis Pacsirták (Móri Petőfi Sándor Àltalános Iskola, felkészítő tanár: Veres-Filotás Erika) 37

Horváth Ramóna (Móri Pászti Miklós AMI, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 39

Vagyon Emese, Zsombók Lilla (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Pogány Luca): 39

Vígságszerzők (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanárok: Erdélyi Éva, Hegedűs István): 38

Furtenbacher Kitti (Móri Pászti Miklós AMI, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 37

Pántlika Gyerekcsoport (Székesfehérvári Németh László Általános Iskola, felkészítő tanár: Patonai Fábián Renáta): 37

Szabó Sebestyén (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Radics Éva): 36

Pachál Dorka (Móri Pászti Miklós AMI, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 38

Tarka tulipános Éneklőcsoport (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 38

Pausz Janka (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Enyedi Ágnes): 39

Pacskó Adrienn (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 37

Fuszulyka Énekcsoport (Székesfehérvári Németh László Általános Iskola, felkészítő tanár: Patonai Fábián Renáta): 37

Nemes Levente, Szabó Sebestyén, Elekes Benedek (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Radics Éva): 38

Cserfeske Énekegyüttes (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanárok: Berki Lilla, Enyedi Ágnes, Lászlófi Radna): 38

Elekes Benedek (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Radics Éva): 37

Fehérvári betyárok (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanárok: Hegedűs István, Jobbágy Bence): 39

Kiss Olivér Brúnó (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Hegedűs István): 37

Ciszterci kislegények (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Radics Éva): 39

Gyuricza Eszter (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Hegedűs István): 40

Horgos-Gyenge Kristóf (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Radics Éva): 36

Biró Zsófia Sára (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Enyedi Ágnes): 40

Vigadozók Együttes (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanárok: Berki Lilla, Császárné Borzavári Róza, Kneifel György, Zsikó Zsuzsanna): 40

Kiss Olivér Brúnó (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Hegedűs István): 39

Grell Hanna (Móri Pászti Miklós AMI, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 39

Illés Dóra (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanárok: Berki Lilla, Enyedi Ágnes): 39

Lengyel Dorka (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola, felkészítő tanár: Leiner Csilla): 37

Mistéth Lili (Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, felkészítő tanár: Enyedi Ágnes): 38

Füzike (Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, felkészítő tanár: Kovács Mária): 37

Fülemülék (Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, felkészítő tanár: Kovács Mária): 38

Turi Emese (István Király Általános Iskola, Székesfehérvár, elkészítő tanár: Siposné Csendes Éva): 38

Dalospacsirták (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Gyenese Ágnes): 39

Pákozdi Pacsirták (Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola, felkészítő tanár: Szabó Ágnes): 38

Juhász Réka (Pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola, felkészítő tanár: Szabó Ágnes): 37

Várszegi Bendegúz (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): 37

Zalka Mirtill (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): 37

Császár Balázs (Kákics Kulturális Egyesület, Székesfehérvár, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): 39

Simon Nicole (Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, felkészítő tanár: Tárnok Ákos): 37

Sulik Helka Villő (Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő tanárok: Mohai Judit, Hornyik Zsuzsanna): 36

Csurgói Csicsergők (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Károlyi József Tagiskola, Fehérvárcsurgó, felkészítő tanár: Erőss Orsolya): 40

Varga Bálint (Sajnovics János Általános Iskola és AMI, Tordas, felkészítő tanár: Fersch Andrea): 37

 


 

,