Hírek

Díszítsünk közösen karácsonyfát!

2024. december 2.   SZKKK  

Négy formás nordmann fenyő várja a Zichy ligetben, a fénykorona tövében, hogy a fehérváriak kedvükre „felöltöztessék” őket az ünnepre. A korábbi évek közös fenyődíszítései nagy sikert arattak, így idén is lehetőséget kapnak a város lakói, hogy – lehetőleg az időjárás viszontagságainak is ellenálló díszekkel – karácsonyfákat varázsoljanak a fenyőkből.

Néhány évvel ezelőtt a közösséget erősítő, megtartó kezdeményezésként merült fel a legnagyobb közösségi oldal egyik fehérvári csoportjában a „mindenki karácsonyfája” ötlete, amelyet a város polgármestere is támogatott. Az ötlet megvalósult, nagy sikert aratott, és a város lakói azóta is évről évre örömmel díszítenek karácsonyfákat a Zichy ligetben. Színes gömbök, angyalkák, mézesfigurák és sokféle egyéb szépség kerül a fákra – sok szülő, nagyszülő használta ki a lehetőséget, hogy a gyermekeikkel, unokáikkal közösen tegyenek fel egy-egy díszt a zöld ágakra.

Ebben az évben négy szép nordmann fenyő várja a fehérváriakat a Zichy ligetben, a fénykorona tövében – a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársai itt helyezték el a fákat, amelyeket kedvére díszíthet minden fehérvári. Akár kellemes családi program is lehet elkészíteni a közös karácsonyfára szánt apróságokat, amelyeket december 24-ig akaszthatnak fel a fenyőkre azok, akik szívesen részt vesznek az „öltöztetésben”. Nem árt tekintettel lenni persze az időjárásra: fontos, hogy esőnek, hónak, szélnek ellenálló díszek kerüljenek fel a fákra, hiszen azok a tervek szerint vízkeresztig, azaz január 6-ig állnak majd a Zichy ligetben – remélhetőleg sok fehérvári örömére.