A remény gyertyájának lángja lobbant fel advent második vasárnapján. A Városház téri színpadon a Vox Mirabilis Kamarakórus ízelítőt adott a nemzetközi kóruséletben is jól ismert karácsonyi dalokból, majd Törő Gábor országgyűlési képviselő, Bencze András evangélikus lelkész és Brunner Vilmos református lelkész osztotta meg adventi gondolatait, és gyújtották meg a város adventi koszorúján a második gyertyát. A színpadi programok zárásaként Éliás Gyula énekes zeneszerző jól ismert karácsonyi slágerekkel, saját dalokkal és feldolgozásokkal gondoskodott a közönség ünnepi hangulatáról.
Volt, aki baráti találkozóra sietett késő délután a Belváros felé, volt, aki adventi üzenetért és egy kis elcsendesedésért tért be a Püspöki palota adventi udvarába, és sokan érkeztek azért, hogy egy kellemes sétát tegyenek az ünnepi díszbe öltözött Fő utcán. Sokan álltak meg a Városház téren, gyermeki kíváncsisággal várva, vajon milyen „ajándékot” rejt az adventi kalendáriummá vált Városháza nyolcadik ablaka.
Vasárnap #3 Párkányi Máté, az Alba Fehérvár felnőtt kosárlabdásainak fiatal játékosa adta elő Aranyosi Ervin Mi lenne, ha a karácsony… című versét. A Vox Mirabilis Kamarakórus hangulatos koncertjén a zene szárnyán repítette a hallgatóságot a nagyvilágba, bepillantást adva több nemzet ünnepvárásába. A nemzetközi kórusélet jól ismert karácsonyi dalai angolul, magyarul és egyedi feldolgozásban is felcsendültek.
A koncertet követően az ünnephez kapcsolódó gondolatait osztotta meg Bencze András evangélikus lelkész, Brunner Vilmos református lelkész és Törő Gábor országgyűlési képviselő.Törő Gábor szólt az ünnepi készülődés öröméről, a várakozásról. Beszélt a szeretet ünnepéről, amely lehetőséget ad arra, hogy régen látott rokonok találkozzanak, barátságok éledjenek újra és kibéküljenek azok, akik régóta nem beszéltek egymással, valamint hogy a család minél több időt töltsön együtt. E gondolatokkal kívánt jó ünnepi készülődést és boldog karácsonyt a város lakóinak.
Bencze András evangélikus lelkész a várakozásról és a megérkezésről szólt, példának hozva Prohászka Ottokár érkezését Székesfehérvárra. 1905-ben, püspöki kinevezésekor az egész város az új püspök érkezésére várt. Miközben ünnepi díszbe öltözve, virággal, zeneszóval vonultak a vasútállomásra fogadására, addig a Püspöki palota ajtaján egy egyszerű ruhába öltözött ember kopogtatott be, és a kapuőr el sem akarta hinni, hogy maga Prohászka az. „Ez a történet jól láttatja a különbséget a várakozás és az érkezés között. Krisztus sem azért jött, hogy ünnepeljék, hanem azért érkezett, hogy jó pásztor módjára vezesse híveit, gondoskodjon a betegekről, békét hozzon a világba.” E gondolatokkal kívánt békés, örömmel és reményekkel teli karácsonyt.
Brunner Vilmos református lelkész Máté evangéliumából a karácsonyi történetet, Jézus születését olvasta fel. Felidézte, hogy a tudós napkeleti bölcsek Jézus tiszteletére ajándékot vittek, ez a mozzanat ihlette meg az embereket, hogy karácsonykor megajándékozzák egymást. „Akit szeretünk, aki fontos számunkra, annak ajándékot veszünk. Az első karácsonykor a bölcsek által vitt ajándékok jelképes üzenetet hordoztak. Az arannyal kifejezték, hogy Jézus a mi királyunk, a tömjén az Istennel való kapcsolat mellett Jézus áldozatvállalását mutatta, míg a mirha gyógyító hatása előre vetíti, hogy Jézus szenvedése és halála a feltámadás ígéretét hozza el. A legcsodálatosabb ajándék azonban maga Jézus, akit az Úr adott, vele az ő szeretetét, kegyelmét.” Az ünnepi gondolatokat követően Törő Gábor, Bencze András és Brunner Vilmos közösen gyújtották meg az adventi koszorún a második gyertyát.
A színpadi programok zárásaként Éliás Gyula énekes, zeneszerző jól ismert karácsonyi slágerekkel, saját dalokkal gondoskodott a közönség ünnepi hangulatáról. A műsorban többek között a Hallelujah, George Michael ismert karácsonyi dalának feldolgozása „Lesz minden” címmel és még rengeteg varázslatos dal hangzott el. Az ismert slágerek mellett közkedvelt feldolgozások is felcsendültek.
Szöveg: Csordás Csilla (ÖKK), fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós
advent, Fehérvári Advent, fókusz