Hírek

Dupláztak a Kossuth nyolcadikosai

2018. október 2.   Hajnal Csilla  

A Városháza dísztermében adták át kedden délelőtt a „Legmobilisabb osztály 2018” vetélkedő díjait, a Kossuth Lajos Általános Iskola 8.a osztályosai már másodszor nyerték el ezt a címet. Ők és a helyezettek, illetve a minimotoros felvonuláson legnagyobb létszámmal résztvevő Rákóczi Utcai Óvoda gyermekei sportszerutalványokat nyertek és egy finom tortát is kaptak ajándékba.

A Városháza dísztermében megilletődött gyereksereg üldögélt kedden kora délelőtt a politikusok helyén. A szeptember 21-én, pénteken megrendezett Autómentes nap legjobbjait hívták meg ide a szervezők, hogy átvegyék jól megérdemelt jutalmukat. A diákokat és az őket kísérő pedagógusokat – ahogy a múlt évben – idén is Cser-Palkovics András köszöntötte. A város polgármestere többek között arról is beszélt a gyerekeknek, az egyre növekvő forgalom miatt fontos, hogy az alternatív közlekedési módokat minél többen használják, hiszen ezzel tehetünk a környezet védelméért. A fiatalok ezen a téren is elöl járnak, példát mutatnak a felnőtteknek is – hangsúlyozta.

A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai már nem először jártak a Városházán, ők tavaly is a nyertesek között szerepeltek az általános iskolások számára meghirdetett versenyben. A felhívásra idén is eljöttek, rajtuk kívül még három intézmény jelentkezett az öt állomásból álló vetélkedő – elméleti és gyakorlati – feladatainak teljesítésére. Ebben az évben a telekisek Bringa Sziget csapata a negyedik helyen végzett, a harmadik a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola Bory borsai csapata, a második a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda Örökmozgók csapata lett. A „Legmobilisabb osztály 2018” címet a Kossuth Lajos Általános Iskola 8.a osztálya nyerte el, akikről kiderült: hatodikosként egyszer már büszkélkedhettek az első hellyel. Osztályfőnökük, Schütz Tamás elmondta, testnevelő tanárként fontosnak tartja, hogy diákjai egészségesen éljenek, ezért is igyekszik rávenni őket arra, hogy az iskolába járáshoz is használják a kerékpárt, a rollert, és bízik abban, hogy ez a hozzáállás az életük része lesz felnőttként is. A díjazottak egy-egy finom tortával térhettek vissza az iskolába, illetve egy-egy sportszerutalványt is nyertek, amelyet az intézmények használhatnak fel sportszervásárlásra.

Az Autómentes nap hagyományos minimotoros-futóbiciklis felvonulásán hat óvoda vett részt: a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Maci, Sün, Katica és Kacsa csoportjából 82, a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda öt csoportjából 76, a Napsugár Óvoda 2. számú csoportjából 10, a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája 3. számú csoportjából 12, a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda Tulipános Tagóvoda Sün csoportjából 25, a Rákóczi Utcai Óvoda Pillangó, Katica, Méhecske, Nyuszi, Süni csoportjából pedig 144 kisgyerek érkezett a felhívásra. Utóbbi intézmény a legnagyobb számú résztvevőként kapott ajándékba egy tortát. A Leglelkesebb Ovi címet a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája érdemelte ki azzal, hogy nagy létszámmal, a legmesszebbről érkeztek az Autómentes nap eseményeire – ők a Városházára most nem tudtak eljönni madárgyűrűzős elfoglaltságuk miatt, de az emléklap természetesen eljutott hozzájuk.