Hírek

Négy tópartis csapat a döntőben

2019. február 27.   Hajnal Csilla  

A feladatlapok és a pénteki elődöntőn készített kisfilmek értékelése után megszületett az eredmény, kiderült, kik lesznek a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő döntősei. A nyolc csapat, amelyek április 1-jén a Vörösmarty Színházban az elsőségért mérkőznek meg egymással, a következő: Az idő vándorai, Teleki Hős 6os, A Tenkes kapitányai, Hős6os, Hirtelen jó lesz, 6ásvadászok, Időutazók, Jáky Építészek.

Városjáró, nyomozós játékban vett részt a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő elődöntőjébe jutott 17 csapat pénteken délután. A belváros térképével a kezükben egyik helyszínről a másikra igyekvő diákok dacoltak a jeges széllel, megtalálták a feladatként kiszabott, a város történetében jelentős szerepet játszó összes helyszínt, válaszoltak a hozzájuk kapcsolódó kérdésekre és közben forgattak is rendületlenül, hiszen a szervezők egy kisfilmet is kértek a csapatoktól a megoldásokról, az elődöntő történéseiről. Az elődöntőt egy csapat kivételével mindenki teljesítette: az Alkodo, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium csapata betegség miatt végül feladni kényszerült a versenyt.

A 16 kitöltött feladatlapot, valamint a kisfilmeket Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője és Rosta Helga, a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusa értékelte. A feladatlapon értelemszerűen a helyes válaszokat pontozták. A telefonnal, fényképezőgéppel, kamerával készített, maximum 10 perces kisfilmek esetében a jó válaszok mellett azt is figyelembe vették, milyen a technikai megvalósítás, mennyire voltak igényesek a csapatok. Díjazták a kreativitást és azt is, hogyha a kötelező válaszok mellett plusz információkkal találkoztak a kis videókban.

Mindezeket a szempontokat figyelembe véve született meg a végeredmény. A döntőbe jutott a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium négy csapata: A Tenkes kapitányai, a Hős6os, a Hirtelen jó lesz és 6ásvadászok; a Ciszterci Szent István Gimnázium Időutazók nevű hatos fogata; a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolából a Teleki Hős 6os; Az idő vándorai a Székesfehérvári SzC Bugát Pál Szakgimnáziumából, valamint a Jáky Építészek nevű csapat a Székesfehérvári SzC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája képviseletében. 

A városismereti vetélkedő döntőjét április 1-jén a Vörösmarty Színházban rendezik meg. Az eseményre a finalista csapatok iskoláinak diákjai, pedagógusai kapnak meghívást, hogy akár hangos biztatással is segítsék társaikat, diákjaikat a versenyben. A döntősök már biztosan nyertesek, hiszen jutalmuk egy utazás, amelyre felkészítő tanáraik is elkísérik őket.

Fotó: Igari Balázs