Hírek

Szín- és tánckavalkád a Virágálmon

2019. június 10.   Lőrincz Miklós  

Ma véget ért az idei Pünkösdi Virágálom. A négynapos eseménysorozat színes virágkompozíciókat és színes programokat hozott Székesfehérvár belvárosába: pénteken az I. FolKid Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivál csoportjai adtak gálaműsort a Városház téri színpadon, a további három napban pedig a Mátyás király-emlékmű környékére koncentrálódtak az események.

Péntek délután többszörösen sokszínűvé vált a Belváros: a Pünkösdi Virágálom ünnepélyes megnyitóján a csodálatos, színpompás virágkompozíciók mellett az I. FolKid Fesztivál fehérvári, kárpátaljai, szerb, török és bolgár gyermektáncosai varázsolták még színesebbé a város hagyományos pünkösdi eseménysorozatának első délutánját.

A keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepéhez kötődő rendezvényt köszöntve dr. Cser-Palkovics András polgármester a hittel, pozitív és szeretetteljes érzésekkel megélt mindennapokról, Spányi Antal megyés püspök pedig az ünnep közösségteremtő erejéről beszélt. A beszédeket követően a szentlélek szétáradását szimbolizáló galambok szálltak fel a téren, majd a megannyi virágkompozícióval feldíszített Belvárosban körsétát tettek a rendezvény résztvevői, ahova a gyermek népművészeti fesztiválon szereplő csoportok is velük tartottak, és táncaikkal, énekkel, zenével ünnepelték a nyolc helyszínt. A virágkompozíciókra szavazhatott is a közönség, a nyertes értékes ajándékot vehetett át a hétfői eredményhirdetésen.

A program árveréssel folytatódott Szabó János szakújságíró, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezetésével, az Oázis és a Virágvár virágboltok közreműködésével: az árverésen befolyt bevétel, több mint 46 ezer forint idén az ASKA Alapítványt segítette.

 

Fehérváron kezdődött a FolKid

Az árverés után ifjú néptáncosok vették birtokba a Városház téri színpadot: június 6–14. között több hazai helyszínen, köztük Székesfehérváron rendezik meg az I. FolKid Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivált. A fesztivál első gálaműsorának városunk adott otthont, a házigazda Alba Regia AMI Pulutyka csoportja mellett a török Bornova Gyermek Néptáncegyüttes, a lengyel Leszczyniacy Gyermek Néptáncegyüttes, a szerb Dren Kulturális és Művészeti Egyesület, a bolgár Chavdar és a kárpátaljai Viskről érkező Szivárvány Gyermek Táncegyüttes lépett fel.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a város szép hagyományainak a része a néptánc, a táncházak, ezért nagy öröm, hogy a felnőtt fesztivál mellett most egy nemzetközi gyermekrendezvénynek is helyet adhat Székesfehérvár. Külön köszöntötte a házigazdákat képviselő Pulutyka csoportot, amelynek a tagjai az eltelt évek alatt kicsit ugyan megnőttek, de a város mindig a szívében hordozza őket. A csoportok két-két koreográfiát adtak elő a fehérvári közönségnek, a produkciók hosszú vastapssal zárultak.

 

Kisinasok versenye: alkotott az utánpótlás is

A szombat reggel a Kisinasok versenyével indult a Fő utcán: a Pünkösdi Virágálom keretében idén is lehetőséget kaptak a középiskolás diákcsapatok, hogy egy-egy kompozícióval hozzájáruljanak a város népszerű pünkösdi eseményéhez. Idén három csapat nevezett a versenyre, két visszatérő csapat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból, valamint egy új alkotógárda a Ciszterci Szent István Gimnázium színeiben.

A győztes alkotás

A diákok egy padot és két kandelábert díszítenek fel, ehhez virágalapanyagot, tűzőhabot, kötözőeszközöket a szervezők biztosítottak, a diákoknak „csak” az ötletet és a kiegészítő dekorációkat kellett hozniuk. A kompozíciók témája megegyezett a hivatásos virágkötők témájával: a fiataloknak is a színek kavalkádja jegyében kell alkotniuk. A kompozíciókról azok elkészülte után közönségszavazást rendeztek a Fehérvári Programszervező Kft. Facebook-oldalán.

 

Papírkoronáktól a kisállatokig

A Mátyás király-emlékmű mellett, az árkádok alatt kézműves foglalkozás zajlott szombattól hétfőig: szombaton és vasárnap pünkösdi virágkoszorúkat, koronákat lehetett készíteni színes papírból, a Terembura egyesület tagjainak irányításával, hétfőn pedig a Vándorjátszóház segítségével virágos karcképek készültek varázspapírra; kreatív ékszerek és kulcstartók születtek zsugorka technikával, emellett pálcás szíveket lehet díszíteni virágmotívumokkal. Az eseménysorozat utolsó napján a járókelők a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének galamb- és óriásnyúl-bemutatójának és állatsimogatójának is részesei lehettek, a gyerekek nagy örömére.

Szombaton és vasárnap belvárosi sétán is részt vehetett a közönség. Kulcsárné Németh Mariann idegenvezető nem csak a virágkompozíciókkal ismertette meg a sétához csatlakozókat, hanem a virágokkal feldíszített épületek, szobrok történetével is. A sétálók kitérőt tettek a belváros romantikus pontjára, a „rózsás házhoz” is, ahol a ház tulajdonosa, Csukly Zsolt beszélt a rózsák történetéről, és néhány romantikus, érdekes történetet is megosztott a hallgatóságával.

 

Zenés színpad Mátyás mellett

Szombattól hétfőig zenekarok szórakoztatták a belvárosi járókelőket: a Mátyás király-emlékmű mellett álló színpadon szombaton a Corpus Rézfúvós Quintet játszott klasszikus fúvós műveket és átiratokat, majd a Noémo adott koncertet. Vasárnap a Fiori Musicali együttes játszott a pünkösdhöz és a virágokhoz illő furulyamuzsikát. A vasárnapi programot a Zongorista találkozó koncertje zárta, nagy közönségérdeklődés mellett: a zongoristák a múlt század első felébe repítetté vissza  hallgatóságukat a boogie-woogie és a blues örökzöldjeivel. Hétfőn a Melodika Project adott hangulatos koncertet, műsorukban újrahangolt klasszikus dallamok, filmslágerek egyaránt felcsendültek. Az idei Virágálom színpadi műsora a Lóca együttes vidám gyermekkoncertjével zárult.

 

Az Országalma díszítése és a „tubus” nyert

A Pünkösdi Virágálom zárónapján Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok adta át az idei virágos esemény díjait. Elsőként a Cser-Palkovics András polgármester által felajánlott különdíjat nyújtotta át az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI képviselőnek: az iskola tanulói a Virágvár Tanoda közreműködésével a Városháza kapujában látható kocka kompozíciót készítették.

A Kisinasok versenyében a Forczek Bianka, Hornung Eszter, Igaz Rebeka, Molnár Jázmin és Müller Éva összeállítású tópartis csapat nyert, felkészítőjük: Schrenk Rita Anna

Utánuk a Kisinasok versenyének győzteseit, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 11.d osztályának egyik csapatát szólította a színpadra Kneifelné Laczkó Krisztina műsorvezető, hiszen a facebookos szavazásban a legtöbb voksot, 341 lájkot az általuk feldíszített pad – a közönség által csak „tubusosnak” becézett kompozíció – kapta, készítői Forczek Bianka, Hornung Eszter, Igaz Rebeka, Molnár Jázmin és Müller Éva voltak, felkészítőjük: Schrenk Rita Anna. A másik két versenyző csapat képviselői – a Tóparti 11.d másik csapata és cisztercis diákok – oklevelet vehettek át a kompozíciókért.

A virágkötők versenyét a Budai 66. Virág-Ajándék nyerte, képviseletükben a díjat az üzlet vezetője, Nagy Jánosné vette át

A Pünkösdi Virágálom közönségszavazásában a legtöbb szavazatot az Országalma díszítése kapta, készítője a Budai 66. Virág-Ajándék volt. Második helyen végzett a Tip-Top Cipőáruház bejárata előtt látható „virágképkeretes” alkotás, ezt a Hortenzia Virágszalon munkatársai készítették. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Anemone Fleur gárdája állhatott fel, ők a Fekete Sas Patikamúzeum előtti viráglugast építették fel.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Igari Balázs, Paulik Anna és Lőrincz Miklós

 

 


 

,