Hírek

Hétszázan a Diákbálon

2020. január 18.   Fehérvári Programszervező Kft.  

Mintegy hétszáz székesfehérvári középiskolás vett részt az immár hatodik alkalommal megrendezett Városi Diákbálon. Az idén a rock’n’ kora  jelent meg zenében és ruhadivatban. 

Ha a csőnacik talán nem is repedtek, a pöttyös szoknyák látványosan perdültek a Városi Diákbál nyitányán: az idei bál témája az ötvenes-hatvanas évek évek voltak, és előbb a Boka Boogie Trió, majd a Diáktanács táncosai repítették el a báli közönséget a rock’n’roll legendás korszakába. A bálon a fehérvári diákok mellett a Kecskemétről és Tatáról érkezett diáktanács-tagok is részt vettek.

Az idei bál létszáma rekordot döntött: mintegy hétszáz jegy kelt el a város középiskolásainak hagyományos mulatságára, amelyet már hatodszor rendeztek meg, és már másodszor a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében. A diákokat a Boka Boogie Trió „ráhangolója” után Pleck Dominika, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, a nyitótáncot – Tátrai Réka, Fehérvár Táncosa koreográfiáját – idén is a Diáktanács tagjai mutatták be. A nyitányban színpadra lépett Morvai Anna, az idei Fehérvár Hangja döntőse is, majd a BSW, azaz a Beerseewalk csapott a húrok közé: a fiatalok által kedvelt rap zenekar mellett DJ Revolution gondoskodik a bulihangulatról. A zenei programok mellett a mindig népszerű fotófal, greenbox és szelfitükör is várta a középiskolásokat.

A zene szünetében mutatkoztak be a bálkirály és bálkirálynő-jelöltek, aztán egy óra múlva, a tombolahúzás után a koronázás is megtörtént: a bál királynőjének Kanczler Viktóriát, a Tóparti diákját választották meg a bálozók, a bálkirály koronája pedig az ugyancsak tópartis Szűcs Attila fejére került.

A bál éjfélig tartott, de a buli ekkor még nem ért véget, csak helyet változtatott: fél egytől after partyra várták a vendégsereget a Petőfi Kultúrtanszékre, ahol Embryo zenéire hajnalig szórakozhattak együtt a diákok.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Kuczi Noémi

 


 

,