Hírek

Kápolnásnyéken tanácskoztak az emlékhelyek

2020. február 9.   Fehérvári Programszervező Kft.  

A Nemzeti Örökség Intézete  február 6-án Kápolnásnyéken, a Halász-kastélyban rendezte meg a nemzeti és történelmi emlékhelyek szakmai konferenciáját. A konferencián a székesfehérvári eseményt koordináló Fehérvári Programszervező Kft.-t Matuz János művészeti intendáns és Fürész Aliz marketingmunkatárs képviselte.

A konferencia célja a tudásmegosztás mellett az emlékhelyek közti kommunikáció segítése és a együttműködések előmozdítása volt. Emellett kiemelt hangsúlyt kapott az Emlékhelyek Napja programja is, melyet idén május 9-én ötödik alkalommal szerveznek országszerte az emlékhelyek, a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva.

Öt éve a Nemzeti Örökség Intézete indította el az Emlékhelyek Napja rendezvénysorozatát, és álmodta meg, hogy legyen a nemzeti emlékhelyeknek is ünnepe – fogalmazott Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója, nem titkolva, hogy az intézet célja, hogy idén legalább 100 ezres látogatói létszámot érjenek el a nemzeti és történelmi emlékhelyeken. – Aki a magyar emlékhelyeket megismeri, Magyarország történelmét is megismeri – fűzte hozzá a főigazgató a konferencia kapcsán.

A konferencia zárszavában L. Simon László, az országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke kiemelte: 2011-ben az Országgyűlés elfogadott egy törvényt, létrehozva a Nemzeti Emlékhely és a Történelmi Emlékhely kategóriát. Ezt követően számos olyan fontos létesítmény, műemlék, szellemi központ kapott rangot és költségvetési támogatást, amelyek kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Magyarországon ma 17 nemzeti és 52 történelmi emlékhely található.

Az eseményen 26 emlékhely közel 70 képviselője előtt bemutatták többek között a Pákozdi Katonai Emlékparkot és a mohácsi emlékhely előkészületeit a közelgő 500 éves évfordulóra. A fehérvári események közül az élő középkori óriás sakkot emelték ki, ennek részleteibe Matuz János, a Fehérvári Programszervező Kft. művészeti intendánsa avatta be a jelenlévőket.

Fotó: Nemzeti Örökség Intézete


 

,