Hírek

Csata dúlt az Emlékhelyen

2021. június 20.   Lőrincz Miklós  

Újra összecsapott a világos és a sötét sereg a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen: az Emlékhelyek napján, június 20-án a Székesfehérvári SzC I. István Technikum 35 diákja száz négyzetméteres sakktáblán mutatta be élő sakkjátszma formájában a középkori Magyarország egyik kiemelkedő ütközetét, az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csatát.

Honlapunk figyelmes olvasói tudják, hogy ezt a produkciót, ami Kun Lászlót és korát helyezi a figyelem fókuszába, tavaly tervezte bemutatni intézményünk. Meg is kezdődtek a próbák az iskolában, de aztán a járvány közbeszólt: fel kellett függeszteni a munkát, az Emlékhelyek napja is elmaradt, az augusztusi Székesfehérvári Királyi Napokra így az előző évi Középkori élő sakkot, a muhi csatát felidéző játszmát újítottuk fel a Tóparti gimnázium diákjaival. Az elmúlt hetekben azonban újult erővel fogtak neki a próbáknak a Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai, és Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsának irányításával elkészülhetett végre A három király csatája.

A produkció mai premierje hosszan zúgó vastapssal zárult, a közönség többször is visszatapsolta a küzdő feleket. A bemutató után Matuz János író-rendező megjegyezte, hogy bár az utóbbi napok próbáival és a tegnapi főpróbával is nagyon elégedett volt, a bemutató előadás az összes próbát felülmúlta. A tikkasztó hőség ellenére minden szereplő a legjobb formáját hozta , és technikai malőrök vagy más bakik sem „színezték” a produkciót.

Sakkban talán szokatlan három királlyal játszani, de jelen esetben a harmadik király, Kun László csak megfigyelőként vett részt a csatában, ahogy 1278. augusztus 26-án is a magyar csapatok mögül, egy dombról figyelte a küzdelmet. Az összecsapás előzménye az volt, hogy II. Ottokár cseh király egyre erősödő hatalmától félve a német fejedelmek 1273-ban egy sváb grófot, Habsburg Rudolfot választottak királynak. Mivel a cseh főnemesség és Ottokár között nem volt felhőtlen a viszony, Rudolf úgy gondolta, egy háborúval lezárhatja a vitás kérdést. Tudatában volt viszont annak, hogy egymaga nem tud akkora haderőt kiállítani, amely sikerrel vehetné fel a harcot a csehekkel és az őket támogató csapatokkal, ezért az ifjú magyar királyhoz, IV. (Kun) Lászlóhoz fordult segítségért, aki nehézlovasokkal és kunokból álló könnyűlovasságával is Rudolf segítségére sietett. Az összecsapás Dürnkrut városánál, a Morva folyó mellett zajlott – az ütközet győztes megvívása eldöntötte a Német-római Császárság trónjáért folytatott hatalmi kérdést. A magyar és kun segédcsapatok döntő szerepet játszottak abban a győzelemben, amely Európa legbefolyásosabb családjai közé repítette az addig jószerével ismeretlen, kis osztrák uralkodói házat, a Habsburg-házat.

A középkori sakkszínház hadtörténész szakértője dr. Veszprémy László hadtörténész, középkorkutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, sakkszakértője pedig Fehérvári István, a Fejér Megyei Sakkszövetség főtitkára. A zenei vezető Cserta Balázs, a harcművészeti instruktor Kellner László, az előadás írója és rendezője Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsa. Az előadást augusztus 21-én és 22-én, a Székesfehérvári Királyi Napok idején ismét láthatja a közönség.

Fotó: Simon Erika (ÖKK), Hajnal Csilla és Lőrincz Miklós

 
 

KÖZÉPKORI ÉLŐ SAKK

A három király csatája – a morvamezei csata

 

Szereplők:

Kun László, magyar király: Rásky Gergő

Kézai Simon, magyar mesélő: Varjas Benjamin

Saumburki Brunó kancellár, cseh mesélő: Bíró Mózes

  

Világos sereg:

Miklós, magister camere, szekérnagy (A-GYALOG): Májer Fanni

Osl nembéli Péterfia Dénes (B-GYALOG): Nagy Dóra

Aba nembéli Amádé (C-GYALOG): Dömsödi Leila

Mortunus fia Mortunus (D-GYALOG): Mezőfi Martin

Gutkeled István (A-BÁSTYA): Göbölös Gábor

Bura, kun kapitány (B-HUSZÁR): Lukács Balázs

Baksa nembéli Simonfia György (C-FUTÓ): Pénzes Dorina

Habsburg Rudolf (KIRÁLY): Hamburger Nikander

Csák Máté (VEZÉR): Lakatos Patrik

Törtel, kun előkelő (F-FUTÓ): Rózsavölgyi Ádám

Heinrich baseli püspök (G-HUSZÁR): Vasas Alexandra

Ulrich von Heunburg (H-BÁSTYA): Régi Csenge

Walter Ramswag (E-GYALOG): Szalai Laura

Emmerbergi Berthold (F-GYALOG): Gödri Dóra

Wülfing von Stubenberg dómkáplán (G-GYALOG): Kovács Dorina

Ulrich von Capellen (H-GYALOG): Nagy Leila

 

Sötét sereg:

Czernini Smilo (A-GYALOG): Gebe Evelin

Miroslav Goll (B-GYALOG): Preszter Blanka

Henricus Italicus (C-GYALOG): Lukács László

Zdenek Kavka (D-GYALOG): Bakos Martina

Bechingi Tóbiás (A-BÁSTYA): Kellner László

Herbord von Füllenstein (B-HUSZÁR): Spanner Leila

Wittelsbachi Heinrich (C-FUTÓ): Kovács Petra

Nagy Ottokár (KIRÁLY): Déri Máté

Milota Dedics (VEZÉR): Boros Mátyás

Miklós, Ottokár fia (F-FUTÓ): Cseszneki Martin

Konrad von Hardegg (G-HUSZÁR): Gáspár Antal

IV. Brandenburgi Ottó, a nyilas (H-BÁSTYA): György Jázmin

Jaroslav Pekar (E-GYALOG): Matyeák Zoé

Vaslav Susta (F-GYALOG): Molnár Violetta

Mirkó Dudik (G-GYALOG): Korina Stichmann

Jan Korda (H-GYALOG): Soproni Gréti

  

A darab szereplői a Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai

 

Hadtörténész szakértő: dr. Veszprémy László

Sakkszakértő: Fehérvári István

Harcművészeti instruktor: Kellner László

Felkészítő tanár: Molnár Anikó

Zenei vezető: Cserta Balázs

Írta és rendezte: Matuz János

 


 

, ,