Hírek

Középkori élő sakk: A három király csatája

2021. június 16.   Lőrincz Miklós  

Újra összecsap a világos és a sötét sereg a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen: az Emlékhelyek napján, június 20-án, vasárnap 10 órakor a Székesfehérvári SzC I. István Technikum  35 diákja száz négyzetméteres sakktáblán mutatja be élő sakkjátszma formájában a középkori Magyarország egyik kiemelkedő ütközetét, az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csatát. A magyar és kun segédcsapatok döntő szerepet játszottak abban a győzelemben, amely Európa legbefolyásosabb családjai közé repítette az addig jószerével ismeretlen, kis osztrák uralkodói házat, a Habsburg-házat.

2019-ben mutatkozott be a nagyközönség előtt Székesfehérvár új művészeti programja, a történelmi élő sakk, amelyet először az Emlékhelyek napján, majd a Székesfehérvári Királyi Napok ideje alatt még hat alkalommal láthatott a közönség.  Az óriási sakktáblán a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai a sakk játékrendszerében játszották el a középkori magyar történelem leghíresebb csatáját, az 1241-ben lezajlott muhi csatát. Tavaly a tópartisok megismételték nagy sikerű produkciójukat a bemutató eredeti helyszínén, a Nemzeti Emlékhelyen.

A kezdeményezés 2021-ban új seregekkel és csatával folytatódik: idén Kun László és kora kerül a figyelem fókuszába, a hozzá köthető, a  Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai által eljátszott csata pedig a híres második morvamezei csata. Hogy miről nevezetes csata ez? Leginkább arról, hogy a magyar és kun segédcsapatok döntő szerepet játszottak a győzelemben, amely Európa legbefolyásosabbjai közé repítette az addig jószerével ismeretlen, kis osztrák uralkodó családot, a Habsburg-házat.

II. Ottokár cseh király egyre erősödő hatalmától félve a német fejedelmek 1273-ban egy sváb grófot, Habsburg Rudolfot választottak királynak. Mivel a cseh főnemesség és Ottokár között nem volt felhőtlen a viszony, Rudolf úgy gondolta, egy háborúval lezárhatja a vitás kérdést. Tudatában volt viszont annak, hogy egymaga nem tud akkora haderőt kiállítani, amely sikerrel vehetné fel a harcot a csehekkel és az őket támogató csapatokkal, ezért az ifjú magyar királyhoz, IV. (Kun) Lászlóhoz fordult segítségért, aki nehézlovasokkal és kunokból álló könnyűlovasságával is Rudolf segítségére sietett. Az összecsapás 1278. augusztus 26-án zajlott Dürnkrut városánál, a Morva folyó mellett, ahol IV. László a magyar csapatok mögül, egy dombról követte a csatát. Az ütközet győztes megvívása eldöntötte a Német-római Császárság trónjáért folytatott hatalmi kérdést.

A középkori sakkszínház hadtörténész szakértője idén is dr. Veszprémy László hadtörténész, középkorkutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, sakkszakértője pedig Fehérvári István,  a Fejér Megyei Sakkszövetség főtitkára. A zenei vezető Cserta Balázs, a harcművészeti instruktor Kellner László, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákja, az előadás írója és rendezője Matuz János, az SZKKK művészeti intendánsa.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) történelmi kutatásokon alapuló előadása színpompás szórakoztató programnak is bizonyult: a sakkszínházat a Magyar Sakkszövetség felvette a 2024-es sakkolimpia programjai közé – a tervek szerint a budapesti Hősök terén 10 ezer ember láthat majd egy nagyszabású sakkszínházi előadást.

 

KÖZÉPKORI ÉLŐ SAKK

A három király csatája – a morvamezei csata

 

Szereplők:

Kun László, magyar király: Rásky Gergő

Kézai Simon, magyar mesélő: Varjas Benjamin

Saumburki Brunó kancellár, cseh mesélő: Bíró Mózes

  

Világos sereg:

Miklós, magister camere, szekérnagy (A-GYALOG): Májer Fanni

Osl nembéli Péterfia Dénes (B-GYALOG): Nagy Dóra

Aba nembéli Amádé (C-GYALOG): Dömsödi Leila

Mortunus fia Mortunus (D-GYALOG): Mezőfi Martin

Gutkeled István (A-BÁSTYA): Göbölös Gábor

Bura, kun kapitány (B-HUSZÁR): Lukács Balázs

Baksa nembéli Simonfia György (C-FUTÓ): Pénzes Dorina

Habsburg Rudolf (KIRÁLY): Hamburger Nikander

Csák Máté (VEZÉR): Lakatos Patrik

Törtel, kun előkelő (F-FUTÓ): Rózsavölgyi Ádám

Heinrich baseli püspök (G-HUSZÁR): Vasas Alexandra

Ulrich von Heunburg (H-BÁSTYA): Régi Csenge

Walter Ramswag (E-GYALOG): Szalai Laura

Emmerbergi Berthold (F-GYALOG): Gödri Dóra

Wülfing von Stubenberg dómkáplán (G-GYALOG): Kovács Dorina

Ulrich von Capellen (H-GYALOG): Nagy Leila

 

Sötét sereg:

Czernini Smilo (A-GYALOG): Gebe Evelin

Miroslav Goll (B-GYALOG): Preszter Blanka

Henricus Italicus (C-GYALOG): Lukács László

Zdenek Kavka (D-GYALOG): Bakos Martina

Bechingi Tóbiás (A-BÁSTYA): Molnár Artúr

Herbord von Füllenstein (B-HUSZÁR): Spanner Leila

Wittelsbachi Heinrich (C-FUTÓ): Kovács Petra

Nagy Ottokár (KIRÁLY): Déri Máté

Milota Dedics (VEZÉR): Boros Mátyás

Miklós, Ottokár fia (F-FUTÓ): Cseszneki Martin

Konrad von Hardegg (G-HUSZÁR): Gáspár Antal

IV. Brandenburgi Ottó, a nyilas (H-BÁSTYA): György Jázmin

Jaroslav Pekar (E-GYALOG): Matyeák Zoé

Vaslav Susta (F-GYALOG): Molnár Violetta

Mirkó Dudik (G-GYALOG): Korina Stichmann

Jan Korda (H-GYALOG): Soproni Gréti

  

A darab szereplői a Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai

 

Hadtörténész szakértő: dr. Veszprémy László

Sakkszakértő: Fehérvári István

Harcművészeti instruktor: Kellner László

Felkészítő tanár: Molnár Anikó

Zenei vezető: Cserta Balázs

Írta és rendezte: Matuz János

 

 


 

,