Hírek

Mit tervezünk, ha újra együtt lehetünk? – Baba-mama klub, Csala

2021. május 20.   SZKKK  

Május elejétől – az aktuális jogszabályi előírások betartása mellett – újra nyitottak a közművelődés terei Székesfehérváron. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ házai is visszavárják közösségeiket, ezért megkerestük a nálunk „lakó” egyesületeket, csoportokat: milyen terveik vannak az újraindulásra? Kérdéseinkre Barati Ferencné, a Csalai Közösségi Tér vezetője válaszolt.

A Csalai Közösségi Tér a két évvel ezelőtti nyitás után sajnos nem sokáig fogadhatta a településen élőket, hiszen a járvány miatt 2020 márciusától zárva tart. Amíg lehetett, a helyiek kihasználták a lehetőséget, a közösségi tér helyet adott a Nyitott tornatermek programnak: hetente két alkalommal, kedd és csütörtök délelőttönként nyugdíjas átmozgató tornát, esténként női zenés tornát tartottak itt, szerda délelőttönként pedig baba-mama kuckó várta az édesanyákat és gyermekeiket – mondta a ház vezetője, Barati Ferencné. A torna egyelőre nem folytatódik, ez a foglalkozás ősszel térhet vissza. A baba-mama klub újraindításának szervezése viszont már elkezdődött.

– Az anyukák szívesen jöttek gyermekeikkel, játszottak, beszélgettek együtt, igény lenne a folytatásra. Már korábban is terveztük, hogy meghívunk előadónak egy pszichológust, akit a gyermekneveléssel kapcsolatban kérdezhetnek. Most újra felvettük vele a kapcsolatot. A tervek között szerepel babamasszázzsal foglalkozó szakember meghívása is, de az anyukák kéréseit figyelembe vesszük majd a programok alakításánál.

A járvány miatt félbe maradt egy varrótanfolyam is a közösségi térben, talán ez is folytatódhat. Ami az őszt illeti, reménykednek abban, hogy nyitva marad a ház, így lehetnek ismét olyan foglalkozások, amelyek egy-egy alkalomhoz kötődnek – mondta a ház vezetője. Az első évben nagy sikere volt például az adventben rendezett kézműves foglalkozásoknak: a hétvégéken mézeskalács-sütés, textil- és üvegdísz-készítés, agyagozás várta az érdeklődőket. Gyerekek és felnőttek is sokan jöttek, ha lehet, ezeket mindenképpen megtartják idén is az ünnep előtti hetekben.

  


 

,