Hírek

Augusztusi bástyás kirándulások

2021. augusztus 27.   SZKKK  

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a városi rendezvények szervezése, előkészítése és lebonyolítása mellett több pályázat megvalósításában is részt vesz partnerként. Az egyik ilyen a TOP-6.9.1-15-SF1-2016-00001 számú, „Segítő Fehérvár Program” elnevezésű projekt, amelynek keretében az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központtal működünk együtt, a központtal kapcsolatban álló, nehéz sorsú családoknak, elsősorban gyermekeknek szervezett kirándulásokkal.

Az augusztust a résztvevő családokkal egy jó hangulatú kirándulással indítottuk. Székesfehérvárról busszal utaztunk fel a Csodák Palotájába, ahol az eltöltött három óra alatt a gyerekek és szüleik is megismerkedtek a különböző látványos fizikai jelenségekkel. Az interaktív játéktér szórakoztató módon vezeti be a gyerekeket a számukra még ismeretlen tudományok világába. Az ott töltött időbe még könnyedebb, családi játékok is belefértek, mint például a rendhagyó háromoldalú csocsó, a biliárdfoci vagy az interaktív asztalok különböző játékokkal. A hazafele úton sofőrünk még egy kis vezetett városnézést is rögtönzött

.

A hónap közepén a Veszprémi Állatkertbe látogatott el kis csoportunk. A névsorolvasás és uzsonnás csomagok kiosztását követően indult el a kisbusz, mely kevesebb mint egy óra alatt már a célállomáshoz is ért. A gyerekek (és a felnőttek is) nagy örömmel fedezték fel a legkülönfélébb állatokat. Az abszolút kedvencek a fókák, tigrisek, őzek és kecskék voltak. A kirándulásra érkezők összesen négy órát töltöttek az állatkert területén, mely időt az utolsó pillanatokig kihasználtak annak érdekében, hogy minden élőlényt alaposan megismerhessenek, felfedezhessenek és amiket lehet, meg is simogassanak.

Augusztus utolsó hétvégéjén e projekt keretein belül a Fővárosi Nagycirkuszba látogattunk el. 23 fős csoportunk izgatottan várta a Dinasztiák című előadást, melyről akkor még nem is sejtettük, hogy milyen meglepő, érdekes és lélegzetelállító produkciókat fog tartalmazni. Az előadás egy nászutas pár történetét mutatja be, akik különböző országokat járnak be a világ összes kontinensén, ezáltal megismerve igazán érdekes kultúrákat is. A cirkusz társulata ezen alapkoncepcióba integrálta az akrobatikus, látványos, meghökkentő és olykor-olykor vicces bemutatókat, melyek egyszerre voltak szórakoztatóak a fiatalabb és idősebb generációk számára is. Az utat a csoport minden tagja rendkívül élvezte, sokszor egyszerre nevettek, vagy aggódtak az artisták egy-egy extrém ugrásai között. Mindenki remekül érezte magát ezen a minőségi, színvonalas előadáson.