Hírek

Nincs szebb a Földön, mint a sajtban a lyuk

2021. október 16.   SZKKK  

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban rendezték meg pénteken a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Fejér megyei fordulóját: félreértésen alapuló népi komédia, Rómeó és Júlia története kicsit másképp, és igazi mai történet az internetes zaklatásról – a résztvevő négy csoport mindegyike érdekes, értékes előadásokkal érkezett a találkozóra.

A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó megyei fordulóit hosszú éveken át a Fejér Megyei Művelődési Központ szervezte, bonyolította le – ezt munkát folytatta a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), amely a Motívum Kulturális Egyesülettel együttműködve rendezte meg a jubileumi, harmincadik eseményt. A tavalyi, járvány sújtotta év a színjátszócsoportok munkáját is akadályozta, próbák híján nem készülhettek el az előadások, így ebben az évben csak négy résztvevője volt a találkozónak – ők viszont érdekes, értékes darabokkal érkeztek a fehérvári bemutatóra.

A találkozó első bemutatóján a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Gimnázium diákjai léptek a közönség elé. Az IfjúPOKosok Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh címmel humoros népi komédiát adtak elő. A komikus, a nézőket is kuncogásra késztető jelenet a félreértésen alapul: a kérőként érkező ifjút a házigazda a tehene után érdeklődő vásárlónak hiszi, így amíg ő jószágáról, addig a házasulandó legény az áhított leányról beszélt lelkesen – a két fiú ügyesen adta elő a párbeszédet, de a többiek is láthatóan élvezték a végén egy kis lakodalmas hangulattal záródó játékot. Az előadást Sándor Melinda rendezte.

A székesfehérvári Kodolányi János Gimnáziumból két csoport is érkezett a találkozóra. A 8–9. osztályosok alkotta Kodócska Shakespeare klasszikus szerelmi drámájának, a Rómeó és Júliának átiratát hozta el a találkozóra. Az adaptáció különlegessége, hogy a cselekmény előrehaladtával a szereplők folyamatosan változnak a darabban, így végül nem az a Rómeó és Júlia „hal meg”, akik röviddel előbb összeházasodtak, de gyerekről gyerekre „vándorolt” több más szerep is. A feketében játszó diákokon egy-egy kiegészítő jelezte, kinek a bőrébe bújtak éppen, megkönnyítve ezzel a nézők helyzetét. Kifejező volt a két család szemben állását megmutató, dobogással, tapssal kísért néma jelenet, vagy az, amelyikben a két apa szkanderozva feszül egymásnak, de jól sikerült a párbaj is, és a játszók többségében jól adták elő Varró Dániel zseniális szövegét is.

A 6–7. osztályosok csoportja, a Kodócska 2.0 szintén egy Rómeó és Júlia történettel állt a közönség elé: a Minden egér szereti a sajtot című mese ugyanis egy szürke és egy fehér egércsalád viszálykodásáról szól. Az egymás utáló felnőttek mellett csak a két gyereket, Somát és Fruzsinát nem érdekli, hogy milyen színű a másik. Ez a történet happy enddel ér véget: az acsarkodókat a Nagy Macskamágus – akiről mellesleg kiderül, hogy egér – békíti össze, ráébresztve őket arra, hogy van bennük közös, hiszen: minden egér szereti a sajtot és „nincs szebb a Földön, mint a sajtban a lyuk”. A kodolányis gyerekek láthatóan élvezték a mesét, a játékot, olyan felszabadultan lubickoltak a szerepeikben, hogy tényleg öröm volt nézni őket. Kedvencünk volt a két apa, az egyszerű, szürke Márton és az előkelő Alsó és Felső Egérházi Albínó Albin, aki finomkodó modorban, magázódva beszélt a sajátjaival, de nagyon jó volt a szürke egérfeleséget alakító kislány is, aki igen hitelesen veszekedett a „sápkóros, lisztbe mártogatott piszkafa” szomszédasszonnyal. A kodolányis előadásokat Láposi Anita állította színpadra.

A negyedik csoport a Duna másik oldaláról, Apostagról érkezett. A Grotext – a gyerek sosem ART nevű csapat Rövid üzenetek küldése címmel mutatott be életjátékot, amely a mai interneten zajló kommunikáció problémáival, az internetes zaklatás komoly témájával foglalkozott. Egy általános iskola rajzszakkörébe, az ART-klubba új lány érkezik. Kicsit fura, kicsit kicsi Mákos, de tehetséges, akit a „menő csaj”, Szofi nem bír elviselni – viszont igyekszik kihasználni: vele festeti meg azt a képet, amelyikkel egy versenyre szeretne eljutni. A tanárnő azonban mégsem őt választja, Szofi pedig úgy áll bosszút, hogy rövid üzenetekkel teszi nehézzé a kislány életét. A darabban a gyerekek kedvenc eszközükkel a kezükben játszottak, hiszen a mobiltelefon főszereplő a produkcióban. A sok hangbejátszás mellett a diákok néma játékkal egészítették ki a mondanivalót, ami manapság sajnos szomorúan aktuális: egyre gyakrabban hallani internetes zaklatásról, a cyberbullying sok gyerek mindennapjait keseríti meg. Akár ezzel a kis darabbal is lehet tenni ellene. Az előadást Kovács J. Zsuzsanna rendezte.

A produkciókat két szakember, Gyevi-Bíró Eszter, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház nevelési koordinátora, látványtervező, koreográfus, rendező és Balla Richárd, a győri színházi nevelési társulat, a RÉV Színház vezetője, színész, drámatanár, rendező értékelte a csoportvezetőknek a bemutatók után. Ők tesznek majd javaslatot arra is, hogy melyik csoportok vehetnek részt az országos találkozón, erről külön értesítik az érintetteket.

 


 

,