Hírek

Rózsalevél és rózsaszál a zenés „ajándékkosárban”

2021. szeptember 30.   SZKKK  

Tavaly a járvány miatt elmaradt, de idén újra ajándékműsorra invitálták a szervezők a város szépkorú lakóit az Alba Regia Sportcsarnokba: az Idősek világnapjának hagyományos eseményén Buch Tibor és Zsigmond Lala, Horváth Elemér „Emi” és zenekara, az Arconic-Köfém Nyugdíjasklub Férfikara, valamint a Step and Style Studio táncosai szórakoztatták a vendégeket. A közönség alkalmi kórusként a fellépőkkel együtt dúdolta, énekelte végig az örökzöld dallamokat, a megunhatatlan operettslágereket, és vastapssal köszönte meg az élményben gazdag zenés, táncos műsort.

„Rózsalevél, felkap a szél, talán sosem látlak…” – a jól ismert dalt szinte az elejétől kezdve végig dúdolta a közönség, igazi zümmögő kórus alakult a széksorok között a színpad elé érkező Buch Tibor kíséretéül. És a kórus nem hallgatott el, nem volt egy olyan dal sem a gazdagon rakott zenés „ajándékkosárban”, amelyet ne ismertek volna a jelenlévők. Ültek az omnibusz tetején, mulattak kocsmában, Sosztakovics muzsikájával Moszkvába utaztak, még orosz tudásukat is tesztelhették; bizonyították, hogy „Egy rózsaszál szebben beszél, mint száz szerelmes levél”, és akkor sem jöttek zavarba, amikor megérkezett Kodály Háry Jánosa: az Arconic-Köfém Nyugdíjasklub Férfikarával együtt dalolta a közönség, hogy „A jó lovas katonának, de jól vagyon dolga”.

A régebbi dalok mellett az újabbakat is ismerősként fogadta a szépkorú hallgatóság, Zsigmond Lala a Quimby slágerét, a Most múlik pontosan című dalt énekelte, és meghatódott taps fogadta a járványban idén elhunyt Balázs Fecó A csend éve volt című dalára koreografált táncos számot is, amelyet a Step and Style Studio egy tagja adott elő. A táncosok később teljes létszámban is feltűntek, előbb a 220 felett című Neoton-slágerben – amelyet a Szép nyári nap című musicalből is ismerhet a közönség –, majd a fináléban is, ahol a műsor összes szereplője együtt adta elő a Nézését meg a járását című dalt.

Az elmúlt években minden alkalommal sok száz vendége volt az Idősek világnapján rendezett programnak, idén talán kevesebben jöttek el, mint korábban. A járvány okozta bezártság után az a legjobb dolog, hogy újra együtt lehetünk, újra találkozhatunk szeretteinkkel, barátainkkal, ismerőseinkkel. Ezért is tudjuk értékelni ezt a mai napot – mondta a polgármester, Cser-Palkovics András, aki a műsor előtt köszöntötte a közönséget. A nézők láthatóan valóban jól is érezték magukat, az Alba Orfeum Show színes, változatos műsorából sokan vittek magukkal haza emléket fotón vagy kis videók formájában – megőrizve a hangulatot, az együtt töltött idő, a megunhatatlan dallamok adta élmények emlékét. 

Fotó: Kiss László (ÖKK) és Lőrincz Miklós

 


 

,