A csillagászati hétvége szombati napjának „sztárja” kétségtelenül a Mars volt, a témával foglalkozó előadásra szinte megtelt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színházterme. Az aulában délután sok gyerek próbálta ki a nekik szánt játékokat és az Utazó Planetárium vetítéseire is sokan voltak kíváncsiak. A csillagos égbolt látványának élvezetét viszont sajnos ismét megakadályozta a ködös idő.

Kisgyerek kezébe való kockák, többféle puzzle, színezők, papírból kivágható és hajtogatható szatelit makett, lemosható tetkó – mind-mind a csillagászat témaköréből. Délelőtt ugyan kevesebben voltak, délután viszont annál többen érkeztek a Mars a tópartra! címmel hirdetett eseményre, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületébe.

Az aulában a legtöbb gyerek szüleit maga után húzva ült egyik asztaltól a másikhoz: előbb a Naprendszert, a bolygókat ábrázoló kirakóst állította össze nagy odafigyeléssel, aztán a színezők közül választott egyet – no és senki nem távozott legalább egy lemosható tetoválás nélkül. Volt gyerek, aki eggyel nem is elégedett meg, az űrhajós figura mellé még egy NASA feliratosat is kért a másik karjára, de eláruljuk azt is, hogy a tetkó néhány napig több felnőtt karján is bizonyítja a csillagászat iránti rajongást. A kitartó látogatók hosszabb ideig üldögéltek annál az asztalnál, ahol a szatelit makett készült, a vágás-hajtogatás-ragasztás nem kis odafigyelést igényelt, de az eredmény elég látványos lett.

A játékos foglalkozások mellett szombaton is várta az érdeklődőket az Utazó Planetárium, amely 360 fokos nagyfelbontású vetítési technikával mutatta be a csillagos ég csodáit. A 20-30 perces vetítésekről minden alkalommal láthatóan elégedetten, sok élménnyel jöttek ki az érdeklődők. A Naprendszerről például Szimat kapitány, egy számítógép és egy papagáj mesélt az ovis korosztálynak, de a Napról, a Szaturnuszról és a Marsról is láthattak egy-egy érdekes és izgalmas vetítést az érdeklődők.

A színházteremben is hasonló témák várták a látogatókat. Opitz Andrea űrkutató, csillagász, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa Ha támad a Nap: űridőjárási helyzetjelentés címmel tartott előadást. Napszél, napkitörés, napfoltok, a Nap bolygókra – főként a Földre – gyakorolt hatása állt az előadás középpontjában, hiszen a Nap tevékenysége erősen hat a bioszférára és technológiai eszközeinkre, köztük az űrhajózásra is. Mindnyájan tapasztaljuk, hogy az erős napkitörések zavart okoznak a kommunikációs berendezésekben, a műholdas navigációban és szélsőséges esetben az áramellátásban is. Éppen ezért fontos lenne az űridőjárás hosszabb távú előrejelzésére, de bármennyire is fejlett eszközökkel, űrszondákkal figyeljük a Napot, az előrejelzés még mindig csak néhány napra korlátozódik – hangzott el többek között az előadásban. A nemrég Skóciából is megfigyelhető sarki fényre vonatkozó nézői kérdésre válaszolva Opitz Andrea arról beszélt, hogy egy-egy hevesebb napkitörés olyan erős geomágneses vihart eredményezhet, hogy már Európában is láthatóvá válik a sarki fény. Sarki fény akkor keletkezik, amikor a napszélből töltött részecskék hatolnak be a magnetoszférából a felső légkörbe a Föld mágneses mezejének vonzására, ahol energiájuk egy részét átadják a légkörnek. A légkör összetevői emiatt ionizálódnak és gerjesztődnek, így fényt bocsátanak ki különböző színekben. 

A szombati nap „sztárja” kétségtelenül vörös bolygó, azaz a Mars volt, ezt az előadást hallgatták meg a legtöbben az eseményen. Pál Bernadett, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa, Mars-kutató igen élvezetes, közérthető stílusban beszélt a témáról. Megtudhattuk például, hogy a marsi élet lehetősége egy 19. századi olasz csillagász, Schiaparelli megfigyelése nyomán kapott nagy figyelmet: a tudós csatornákat vélt felfedezni a bolygó felszínén, amelyeket mások intelligens lények munkájának véltek. (Később kiderült, a felfedezés optikai csalódás lehetett.) A marslakók létezéséről szóló elméletet Percival Lowell több könyvben is népszerűsítette. A két világháború között aztán sokféle módon igyekeztek üzenni nekik: építettek például óriási tükröt, remélve, hogy az arról visszaverődő fényt meglátják majd a Marson, hasonlóképpen bíztak abban, hogy egy óriási reflektorral sikerül kapcsolatot teremteni a lehetséges intelligens teremtményekkel. 1965-ben aztán a Mariner űrszonda képeket készített a Mars felszínéről, amelyekből kiderült: a miénkhez hasonló életnek nyoma sincs a bolygón. Tíz évvel később a Viking űrszondák már le is szálltak, képeket készítettek és továbbítottak a NASA-hoz.

A Mars-kutatás azóta is folyamatos figyelmet élvez, a legújabb szerkezet, a Perseverance idén februárban landolt a bolygón. Erről egy videófelvétel is készült, amelyet az előadás résztvevői értő magyarázat mellett tekinthettek meg: láthattuk, ahogyan a szerkezet előbb a hővédő pajzsot, majd az ejtőernyőjét is „elengedte”, hogy aztán a fúvókái segítségével Marsot érjen – elképesztő pontossággal, öt kilométerre attól a helytől, ahova a tudósok, mérnökök eredetileg tervezték.

Az első nagy felfedezés, hogy a Perseverance képei bizonyítják: bizonyos, hogy volt víz a Mars Jezero-kráterében – hallhatta a közönség. Ami persze nem bizonyítja egyúttal azt is, hogy élet is volt/lehetséges a bolygón, de kizárni sem lehet – fogalmazott Pál Bernadett.  A marsjáróval egy drón is érkezett a bolygóra, amely a programjának megfelelően repked és készít felvételeket, a Perseverance pedig anyagmintákat gyűjt: a tervek szerint ezeket a 2030-as évek elején egy másik, hasonlóan intelligens szerkezet hozza majd a Földre. A fiatal Mars-kutató arról is beszélt, jövőre várhatóan elindul az ExoMars rover, amely Rosalind Franklin nevét viseli, amelynek célja, hogy az élet jeleit kutassa a vörös bolygó felszíne alatt, és amelynek tervezésében magyar kutatók is részt vettek.

A nap záró előadásán a mi Naprendszerünkön kívüli, tehát egy idegen csillag körül keringő bolygókról, és a rajtuk feltételezhető életről Boldog Ádám csillagász, exobolygó-kutató beszélt a hallgatóságnak. Ezek olyan távolságban vannak tőlünk, hogy esély sincs elérni őket, de a tudósok nagyjából 4500-at ismernek közülük, az első 1993-ban fedezték fel. Az exobolygók között vannak a Földhöz hasonló kőzetbolygók, illetve a Jupiterhez, Neptunuszhoz hasonló gázbolygók. Nagy többségük megismerését az úgynevezett tranzitmódszernek köszönhetjük: ez azt jelenti, hogy egy nagy teljesítményű űrtávcső az adott csillag fényességét vizsgálja. Ha látszik halványulás, akkor van bolygó is. „Olyan ez, mint amikor a moziban elmegy előttünk valaki és egy időre kitakarja a filmet” – magyarázta a kutató életszerű példával a lényeget.

A csillagász beszélt arról, hogyan vizsgálják a bolygók lakhatóságát: fontos, hogy milyen távol van a csillagától, hiszen ez befolyásolja a hőmérsékletét; milyen a légköre, létezhet-e rajta víz folyékony állapotban, milyen elemek találhatók rajta. Arról is hallhatott a közönség, hogy az életről általában csak a földi értelemben beszélünk, ám ezen kívül létezhetnek más létformák is, olyanok, amelyek a miénktől teljesen eltérnek: a felfedezett exo-bolygók az extrém körülmények ellenére is alkalmasak lehetnek az életre.

Az előadások végén a kutatók lehetőséget adtak a közönségnek kérdésekre, kötetlen beszélgetésre is.

Fotó: Lőrincz Miklós

csillagászat, fókusz, Fürdő sor