Hírek

Száncsengő csilingelt, Jézuska született

2021. december 7.   SZKKK  

Kedden megérkeztek az első ovis és kisiskolás csoportok a Városház téri Adventi színpadra. A gyerekek lelkesek és nagyon ügyesek voltak, pedig igencsak hideg idő várta őket. Mikulás műsor, mese a Szúrós szőrű bárányról, angol nyelvű dalok – sokféle produkciót láthatott a közönség délelőtt. A bemutatók folytatódnak egészen december 17-ig, a színpad melletti táblán olvasható az aktuális fellépők listája.

Az egyik legkedvesebb fehérvári hagyomány, hogy ilyenkor, advent idején a város óvodásai, kisiskolásai megmutatják magukat az Adventi színpadon. A hétköznapokon egymás után lépnek színpadra a csoportok, hogy előadják Mikulás- és karácsonyváró műsoraikat, vagy betlehemes játékkal, egy kedves mesével varázsolják a közönséget. A szülők és nagyszülők büszkén figyelik a gyerekek produkcióját, és gyakran előfordul, hogy az éppen arra járók is meg-megállnak egy rövid időre, hogy belefeledkezzenek a csengő gyerekhangok nyújtotta élménybe.

Kedden öt csoport lépett fel a színpadon. Az idei szezont a Zentai Úti Általános Iskola 3. évfolyamos diákjainak A szürke patás című előadása nyitotta, a lányok koreográfiával is kísért előadás nagy tapsot kapott. A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Csengő csoportjának gyerekei A szúrós szőrű bárány című mesével álltak a nézők elé. A szép jelmezekben, sok kellékkel előadott produkció igazán jól sikerült, a Jézus születését, a betlehemi történetet bemutató műsor láthatóan komoly felkészülést igényelt.

Az Árpád Úti Óvoda Süni csoportja Mikulás-dalokat énekelt, a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 2. évfolyamának kisdiákjai angol dalokat is hoztak a bemutatóra. Szépen szóltak a Széna Téri Általános Iskola zenei műhelyeseinek és furulya szakköröseinek Karácsony ünnepén című műsorában hallott művek is.

A fellépések a hét további napjain is folytatódik, mintegy harminc csoport jelentkezett a felhívásra. Az éppen aktuális fellépők sorrendjét a színpad melletti táblán olvashatják az érdeklődők.

 

 


 

,