Hírek

Már mi is tudjuk, ki mit tud!

2022. február 25.   SZKKK  

Március 7-ig látogatható a Malom utcai Táncházban a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) által szervezett Nyugdíjas Ki mit tud? képző-, ipar- és népművészeti kategória versenyzőinek alkotásaiból álló kiállítás. A pénteki megnyitón ismertették az eredményt és átadták a legtehetségesebbnek ítélt művészek jutalmait.

Festmény, grafika, kisplasztika, hímzés, csipke, kerámia, fotó, ékszer – csupa szemet gyönyörködtető, míves munka fogadta az eseményre érkezőket, akik természetesen zömmel az izgatott  alkotók voltak, hiszen mindenki kíváncsian várta a zsűri döntését. A beadott műveket Szolnoki Szabolcs festőművész, Szili Zsuzsanna lakberendező, designer és Szenczi Jánosné Zsuzsanna, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke  február 18-án véleményezte a Táncházban, ahol délután konzultációs lehetőséget is biztosított, hogy segítő tanácsokkal láthassa el az erre jelentkező alkotókat.

A vendégeket köszöntve Vittay Alexandra, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársa elmondta: öröm a szervezők számára, hogy ebben az esztendőben is közel negyvenen jelentkeztek a nagy hagyománnyal bíró rendezvényre a legkülönbözőbb alkotásokkal. „Szépkorú alkotóink sok szép, értékes, érdekes, elgondolkodtató tárgyat hoztak a megmérettetésre: fafaragások, olajfestmények, kevert technikás festmények, horgolás, szőttesek, szőnyeg, tornazsák, még zenélő doboz is szerepel köztük” – mondta.

A köszöntőt követően a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola két növendéke, Szekeres Kamilla népdalénekes és Nagy Bálint népzenész  adott műsort, majd a zsűri képviseletében Szenczi Jánosné Zsuzsanna és Szili Zsuzsanna először a bronz, majd az ezüst és arany minősítést szerző alkotókat szólította, végül kiemelt arany minősítéssel járó okleveleket és serlegeket adták át.

Gratulálunk a pályázóknak! A kiállítást március 7-ig, hétfőig lehet megtekinteni a Malom utcai Táncház első emeleti folyosóján, az intézmény nyitvatartási idejében.

A Nyugdíjas Ki mit tud? következő állomásai a Táncházban az előadóművészeti kategória előválogatói  lesznek február 27-én és március 6-án 10 órakor, valamint a gálaműsor március 20-án 15 órakor.

A március 6-i rendezvényen csak a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt. A védettségi igazolvány csak személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező.

 

 

Kiemelt arany minősítést kapott alkotók és alkotásaik:

Máthé János – A gát

Szepesi János – fali téka, sótartó, kenyértartó

Török László – Árpád vezér

 

Arany minősítést kapott alkotók és alkotásaik:

Czájlinger János – szegmentált faesztergált dísztárgyak

Nagy Elisabeta – magyar címer

Tóth Klára – szőnyeg

Schweininger Angéla – mézeskalács-figurák

Sipőcz Sándor – bagoly sorozat, magyar címer

Tar Hilda Erika – Téli táj

Máthé János – Naplemente, Vihar közeledik

László István – rozettás nagysulyok, napkorongos kissulyok, szegfűs dísztányér

Nagy Éva – saját ötletek látszólag létrehozhatatlan tárgyak elkészítésére, kézi fa- és egyéb aprómunkával, nézői interaktivitásra alkalmasan

 

Ezüst minősítést kapott alkotók és alkotásaik:

Zámbó Józsefné – Babarózsák, Korhadt csónak, Út a fenyvesbe

Tóth Klára – tornazsák

Laglerné Bokodi Gizella – Virágos női fej sorozat

Sájerné Bruck Teréz – csendélet sorozat

Csórics Mariann – Pillangómágia sorozat, Az alkotás varázsa sorozat

Forró Margit (Kádár Mihályné) – Kökényágon madárka

Nánási Józsefné – Napraforgók

Nagy Éva – kézi barkácsmunka, fémhajlítás, faragás

Kolonics József – cím nélkül

 

Bronz minősítést kapott alkotók és alkotásaik:

Daru Péterné – Egy kosár nem mindennapi tojás

Laglerné Bokodi Gizella – Fonott hajú kislány, Elárvult bakancs a mezőn, Szüreti hangulat, baglyos könyvdoboz

Győrfy Attila – zenélő festmény

Zsoldos Józsefné – ajtódísz

Dr. Szabó Lajos József – Szűz Mária a kisded Jézussal

Nánási Józsefné – Nyári táj

Nagy Éva – Húsvét

 


 

,