Hírek

Ember tervez, gyerek végez

2022. március 31.   SZKKK  

A pozitív gyermeknevelésről tartott előadást Vida Ágnes pszichológus a Királykúti Társalgóban csütörtökön délután. A telt házas előadás résztvevői válaszokat kaphattak többek között arra, miért rosszalkodik a gyerek, miért nem hallgat a szüleire, milyen nevelési módszert érdemes választani – kell-e választani egyáltalán?

Vida Ágnes az ország egyik legismertebb babalélektannal foglalkozó szakértője, rendszeresen publikál szaklapokban, gyakran hívják televíziós műsorokba, évente mintegy kétmillió egyedi látogató olvassa írásait a 2007-ben indított Kismamablogon. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. És nem csak beszél róla, hanem csinálja is a gyermeknevelést: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is neveli.

Fehérváron is sokan voltak kíváncsiak a népszerű pszichológusra: zsúfolásig megtelt a Királykút Emlékház, és a szülők, nagyszülők mellett még karon ülő csecsemő is érkezett az előadásra, hiszen a gyereknevelés egész korán, akár már a gyerek születése előtt is elkezdődik. Vida Ágnes is azzal indította előadását, hogy a szülők általában már a gyerek megszületése előtt elhatározzák, hogy ők következetes szülők lesznek. Vagy engedékenyek. Vagy épp tekintélyelvűek. Aztán, amint a gyerek megszületik és elkezd cseperedni, ezek az elhatározások sorra megdőlnek: ember tervez, gyerek végez.

Miért rosszalkodik a gyerek? Miért nem hallgat ránk? Mi a hatékony szülő-gyermek kommunikáció titka, hogyan teremthetünk olyan szülő-gyermek kapcsolatot, amelyben a gyermek magától együttműködővé válik? Mi a különbség a fiúk és lányok dackorszaka között? Számtalan gyakorlati kérdést járt körbe a pozitív nevelésről, az erőszakmentes, önbizalmat támogató módszerekről és nevelési stílusokról tartott előadásában, melyben kitekintést adott a kamaszkor problémáira is, saját fiaival „illusztrálva” az elmondottakat.

Beszélt arról is, hogy a szakirodalom általában négyféle nevelési stílust különböztet meg – ezek általában nem önmagukban léteznek, mindegyik hordoz jellegzetességeket a többi típusból is. „Nincsenek kész receptek, amelyek mindenkinél működnek, mindig a gyerek természetének és a körülmények ismeretében szabad csak bármilyen nevelési módszert bevetni. Minden nevelési stílus működik, ha szeretik a gyereket” – hangsúlyozta Vida Ágnes.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,