Hírek

Borbarátok délutánja

2022. április 28.   Lőrincz Miklós  

A borászat rejtelmeiben kalandozhattak a borkedvelők csütörtökön délután az Öreghegyi Közösségi Házban. Dinnyés Ferenc, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend elnök-nagymestere a borlovagrendről, a borkészítésről, a borfajtákról, a borlovagrend díjnyertes borairól tartott előadást, amit aztán borkóstoló követett.

Dinnyés Ferenc elsőként az idén 20 esztendős Noé-hegyi Szent István Borlovagrendet mutatta be: beszélt az alapításról, a rend vezetéséről és tagságáról. Mint mondta, a rend célja a kulturált borfogyasztás népszerűsítése, a bor-marketing tevékenység erősítése, szakmai rendezvények szervezése – köztük olyan ismeretterjesztő előadásoké is, mint a csütörtöki is volt. Bővebben beszélt azokról a pincészetekről, amelynek borai ezen a kóstolón szerepeltek, és arról a történelmi borsorozatról is, amelyet a 2013-as Szent István-emlékév óta adnak ki. A sorozat idei bora természetesen az Aranybullához kötődik: ez az Irsai Olivér a rend ide zászlósbora, és ezt is megkóstolhatták az esemény résztvevői.

Az előadás következő témája a szőlészet volt, hiszen a borhoz először szőlőt kell termelni. Ennek kapcsán a borlovagrend elnök-nagymestere elárulta, hogy ő nem szőlész, és nem is borász: matematikus a szakmája, a bornak csak rajongója. A borral való mélyebb ismeretsége egyetemista korában kezdődött, amikor részt vett egy ehhez hasonló ismeretterjesztő borkóstolón. A kóstoló előtt a nagymester még beszélt a kóstolandó borok gasztronómiai jellemzőiről, az ételek és borok társítási módjáról és a harmónia megvalósulásának feltételeiről is.

A kóstoló digitális értékeléssel zajlott: az esemény résztvevő online bírálati lapot töltöttek ki, ezen szerepelt többek között a bor típusa, évjárata, alkohol-, cukor- és savtartalma, illatintenzitása és mindazok a jellemzők, amelyeket a kóstolás során megállapíthattak a résztvevők. Az egyes értékeléseket a rendszer összesítette és statisztikákat készített belőlük.